sötétedik, úgy tesz mintha aludna
mióta szeretem arca az arcom
szeme aszemem
minden halálomban
naptól fénytől meggyilkolva
feltámadnak együttmozdulataink
matatunk néha hanggal néha hangtalan
falunk habzsoljuk falunk
számszélén a párnán a lepedőn nyomunk
úgy betűzlek mint szél a tengereket
sötétségembe láncolsz és szeretlek mégis
konyhában földön rongyos szőnyegeken
aludj reggelig nem ébresztelek fel
csak figyellek arcodig felhúzott kezemmel
0 szösszenet:
Post a Comment