lélegzetem mozdulatlan boldog üvöltésben akad fenn az időn
oda ahova vissza kell térnünk
akkor is visszatérünk ha már összedőlt a ház,
ha beomlott a vakolat
legfeljebb kívülről nézzük a romokat
ízeket érzek a számon
az első - anyám íze
erős és kacagós
tej folyik át üregeimen
érzem ahogy
gurgulázik
arcomon a mosoly
tágulok -
még sok bennem a tér
ízeket érzek
számbaveszem a tenyerek melegét
szeretőm lüktető husát
tengerszőtte álmokat és ladikokat
amikbe pakoltam őket
tengerek és tenyerek melege
minden ami maradt
ladikok a vizen és a hullám alatt
még
felfedezem
magam benned
benned-magamban
ahogy
vonalakat húzol bőrömön -
még élvezem
összeringatlak
még magamban
szívesen
összeterelem
testedet és
felfekszem hasadon
elringatom
magam
lassú ritmusodon
teremtelek
lépéseimmel
a macskakövön
mikor
átnyúlok érted
a levegőn
mikor
összeránt a
kilélegzett tocsogó öröm
mindenséggé
robbantott
szűk alagutainkban
anélkül hogy
szólnánk egymással -
a gondolatainkban
még teremtelek
ahol
őspatakom ered
arcaink
a folyók
összefutó erek
szó és hús
egyszerre nyílik
réseiket betölti a lét
ezt a percet várom s közben
elmélázom
sok apróságon
miért is ne
hamár
itt vagyok
test vagyok
nyelvem - hamu
létem - öröm
elemem - apad
lételemem - a lelked
a folyó egyre kijjebb lökdös,
de rád majd emlékezem
magamba vésve őrzök minden érintést, bár a nyomokat szabad szemmel nem mindig láthatod.
őrzöm a kezeket.
fúródásaimat, és amik átfúrtak - őrzöm a szemeket.
őrzök minden testet, aki megszeretett.
reggel elgyalogoltam a sarki közértig, és én főztem neked az esti teádat.
te meg írtál, szeretkeztél velem, kimostad a piszkos függönyöket, megetettél, megitattál, foltoztad a ruhámat.
emlékekkel pakoltál tele.
most sejtemlékezek.
embriókra.
hosszú rángásokra.
sikítottál, ha belém élvezett.
sejtettelek.
tenyerekben.
betegségben és gyógyulásban.
hordoztalak.
ringattalak.
tápláltam magod és egód.
ha nem bántál jól velem, kisírtam érted a véremet.
nőtt benned gyermeked és sokszáz orgazmusod.
voltam tanítód, mestered, voltam papod.
ha szerettél, könnyű voltam neked.
ha nem voltál jó velem, hordoztam tüneteidet.
áááá óóóó
itt valami rosszul ketyeg
szakadozik
dagad
milyen vak vagy - magamban nevettem rajtad nagyokat
kurva voltam - hogy kurva lehess
bölcsőd lettem - hogy bölcsebb lehess
de most szeress
engedj be
mélyen
tengeredbe
nedves, meleg ronggyal
töröld át homlokom
beszélj hozzám
egyenként
etesd
minden sejtemet
cseppenként ömlik keresztül rajtam az emlékezet
sejtről sejtre
magról magra
aztán emelj ki, fektess az égető napra
mondd el hogy legigazabb szeretőd én vagyok
rabszolgád, királynőd,
minden meséd, dalod
és én hálásan elviszem magammal a történeted
napsugárba csomagolva meleg, kicsi dobozkában viszem
átölelem helyetted a fiad, megöntözöm virágaidat a polcodon
megtartalak.
ahogy te tartottál ölelő lelked körül,
életem.
engedd el a félelmed, mint egy lufit, engedd az égnek, és hagyd elrepülni, hagyd a semmibe enyészni.ma este ideküldök neked egy lányt.holnapra jobban leszel.
csendes volt a tenger, nem féltem tőle.úsztam és úsztam, mígnem a jeges, alattomos örvények visszakergettek a partra.a só kimarta bőröm és szemem, de a boldogság előszele már meglegyintette testem.az albérletben egy barna, szelindekszemű lány feküdt az ágyamon.
-Te ki vagy?-kérdeztem.
-A dajkád-felelte huncutul mosolyogva-,gyere ide az ölembe, holnapra már otthon leszel.
nem kért semmit, nem akart semmit.meleg, kicsi kezével a fejemet simogatta.
ezt nem lehet megtanulni, ezt nem lehet kitalálni, gondoltam, ezt csak tudni lehet.
Subscribe to:
Posts (Atom)