szeretsz valakit, harcolj érte. és fejezd ki a kurva érzelmeket. érted? utoljára "v" alakban felmetszették a mellkasomat, és kikanalazták a bensőségeimet. meghintettek tabascoval, ami kegyetlenül csípett,rándult a fejem, és tiltakoztam, mire egy ruhacsipesszel bezárták a számat.amikor kiürültem, ezek a rohadtak pedig jóllaktak, összevarrtak. azért eldugtak bennem egy zacskóban üzeneteket, emlék- és értéktárgyakat. így ha megtapogatnál most, kivehető lenne egy antikolt gyertyatartó, egy szakítólevél, homokóra,miegymás. ha rajtam feküdnél, ami jelen körülmények között lehetetlen, akkor nyomnának ezek a holmik. tudod mit, intéztem egy telefont most munka ügyben,ezért megérdemlek süteményeket. lelki oka van a krémesnek. meg naptári.vasárnapcukrászdázós. bánom is én, hogy nem a jaguárodba, de tuszkolj be,és vigyél, kakaókat is akarok, nem szeretnék, akarok. segíts felhúzni a pulcsim zippzárját, csak kérlek nehogy becsípd az állam. nincs pénzem. én mást tudok prezentálni, a kis koszos pedig gondolázik.így tudnál szeretni? így tudnál szeretni.
ne arra pazarold az időd, ami máshol lesz dolgod - így sosem leszel tétlen.
itt ízek vannak.meg szagok.néha büdös és nehéz és tocsog.de
csak itt van földiszeretés.tudod.
nincs földem van ölem
nincs hangom van fényem
nincs szinem van zeném
beléd változok tartom robogó álmodat
míg ölelkezésünk lepedődből ki-be rántogat
kottázok tóparti malmokat
frissen őrölt egymásba hurkolt ujjakat
szabaddá táncolt földanyagokat
ha majd bénultságom leveri a számat
csak aludni fogok veled mert
ez édesebb lehet
hátad vonalán a fűbe hasalni
aztán dalni dalni
amint valóságosan és mélyen megérinted :
a következő pillanatban csak távolabb lehet -
avagy az elcuppantott puszi pszichológiája
és csak szalad ki - be - lőlem
isten tudja merre
hol lenne jobb helye
ha tenyeredbe vagy ha földbe bele
fektetve öntözve tovább csak tovább nevetve
még minden még mindenki más senki
csak utazunk már hajunk sincs még
mindig lobogunk kint is bent is kevés a sok
gyúló napszagú orgazmusok a sárban
szüntelen csak velem meredten téged már egyetlen
ígérem sohasem
jössz egy kávéval.
hajnal.
ez is egyszer majd.
majd valamikor.
te voltál a halálom.
én csak egyszer halok.
magtenger - örökre.
habbal.
hajnal.
ez is egyszer majd.
majd valamikor.
te voltál a halálom.
én csak egyszer halok.
magtenger - örökre.
habbal.
lassan vége lesz kis kicsi villanykörtém
még itt ülök - még ebben a kávézóban
kitett mellel szülök megtermékenyített szemhéjaink
magunk fölé csukom soha meg nem unom
csak ezt a lüketést falom
és hogy történünk akkor is ha nem - se semmi
már csak egy utolsó kávé aztán gyere velem
nem vagyunk se éhesek se szomjasak
te vagy az éhség és én a szomj
a pornográf az úgy szeretni hogy megtörténhet bármi
az ég felé pólódat felfejtem és húsod alá csúsztatom a mellem
reggel egy cseppünk még a macskakövön keveredik a hajnal illatával
nem szeretnék mást - csak mesélni fogok
nincs nevem nincs testem - csatorna vagyok
nevezd katarzisnak orgazmusnak vagy bárminek
az erőd nyersen kell nekem csak a véremet forralhatod
valódi láva valóra válva
lehet hogy ilyenkor tiszta vagyok és lehet
ilyenkor vagyok a legeslegmocskosabb
de tudom mi az igaz - bár néha nem értem
csak hurcolom zsigereimben és még
téged is megtévesztelek vele -
mikor átlátszó husomon ilyen mélyen süt át a nap - vakuló vaku -
vedd el vedd el gyere és kelj fel
nyársald fel gondolataimat aztán
lüktetve robbants ki magadból minden vért és havat
itt a szavak már mást jelentenek.agyunk velőig kitárva.egymásbaforduló gyermekemlékezet.nyújtózkodom.lehelletem most a világ.nézd a fát.nézd.hullik az ágról.hullik a szád.felizzik most körmagunkban minden apró vulkán.bejárunk tájakat.szöszökből és kis neszekből húzunk fel házakat.játsszuk hogy a kezem nem a kezem - vállam nem a vállam - hallgatom sejtcsobogásodat -lüktetésedet és vonaglásodat - addig játszunk így míg el nem feledkezünk csak létezünk - már nem vagy - én sem vagyok - sejtről sejtre robbanunk egymásba - egy másba - keressünk egy ágyat s csókra - csakra csobbanjunk magunkra - csak ma.anélkül hogy azt mondanád - Te -senkinek nem mondhatnád magad.és még sosem találkoztál volna magaddal - ha nem ismernéd az alázatot.minden lüktetésed erők találkozásából fakad.s minden szavad majd visszacsap.hidegmeleg véredben rögök épülnek rád és falak.s lehet ott fogsz fázni ahol legeslegforróbban süt rád a nap.
amikor majd megérted
mikor elenged minden démonod
csak egy marad ki rádborított hajjal megvéd
ha túl fényes a napkorong
visszafordítja fejed saját arcaidba
visszaváltja üres üvegeidet
utólag is felpáncéloz harcaidra
amikor majd megérted
visszafogad minden éved
összefekve felfeszíted
magad mindegyik keresztre
utolsót harapsz a kedves sósperecbe
egyszerre meredsz minden irányba s
végül beleőrülsz a csendes másnyelvű magányba
amikor megérted - tökrészegen tökéletesíted
mikor elenged minden démonod
csak egy marad ki rádborított hajjal megvéd
ha túl fényes a napkorong
visszafordítja fejed saját arcaidba
visszaváltja üres üvegeidet
utólag is felpáncéloz harcaidra
amikor majd megérted
visszafogad minden éved
összefekve felfeszíted
magad mindegyik keresztre
utolsót harapsz a kedves sósperecbe
egyszerre meredsz minden irányba s
végül beleőrülsz a csendes másnyelvű magányba
amikor megérted - tökrészegen tökéletesíted
véred bennem zubog
ágyéktól ágyékig
árnyéktól árnyékig
párnáktól hangos vércsarnokok
s hajszálereink találkoznak
valahol a végtelenben
bő/r óra hús/z másodperc - el ne felejts
úgy ismeri ereim huzalait
fellizítja mellkasom vulkánjait
apró katonákat küld velem délre
hogy begyűjtsük napjaink magjait
és föl-le szántsuk testén a földeket
minden támadása tengerek apadása
és a dagály ahogy
lélegzetünk fennakad az időn
mozdulatlan boldog üvöltésben
és van az a pillanat apály és dagály közt -
amikor így marad
tüzünk gyönyörűbben süt mint a nappalok
hajam fürtje - vad táborok
ősemberek - nőstények meg kanok
nyakamban fényhasáb döngeti lefelé
csempészi az útját
kicseréljük minden porcikánk és aztán
visszaszolgáltatjuk az időnek
addig csupasz szivekkel pöckölik agyam
még utoljára megpróbálom kibontani
megbontani szinünk és a hangot -aztán
lüktető kezeim közt cipelem a villamoson
kétszázhúszvoltos kalodánkat.
reszket boldog husom.hát nem csak a trolik ráznak.
megcsapoltam ereim huzalait és megijedtem -
annyi bent a csattogó meleg -
összepöndörödik fényes pocsolyákban
szalad lüktet nevet robban ugrál feldőlt nyolcasokban bent van kint van nézi látja készül repül esik vágja hasal tükröz keres leás forró emlék pittyen ----------------------------képhiba
a zsigeri és elemi erejű vonzódások nem függnek attól mit teszünk le az asztalra - egyáltalán nem függnek semmitől sem - kilenc életemből mindahányat erre teszem.csak így, kócosan.mezítlábhálóingesen.
duáljátszunk vérvajúdunk
ki - be mozgatjukegymásból a végtelenséget
s úgy nézünk magunkra mint
mikor folyó nézi a
kéklő anyaméhet
félébrenlét félálomban
kapkodva féltve mint
macska az alomban
csak félig nyitott szemmel
prüszköllek karmollak most
játsszunk mást - kérlek
nappalgyilkolósat
esődobogós
pupillatágító sarkantyúsat
s harcot
vermeken
meg tornyokon
keresztül szaladva
pedig itt a labda
döbbenetesen hideg vérrel
és józanul mondhatom :
az érzelmeim irányítanak
és semmi más - tudom
s mirigyemet is
- az agyalapit -
meg minden sejteket
bendőmet, tenyeremet
és kihányt majd újrafalt hányásaimat
ezek termesztették -
s nélkülem vagy velem együtt ették
téglákat építettek bőröm alá és jeleket
s most maguk ellen kiabálnak hangos
fogdmegeket
és józanul mondhatom :
az érzelmeim irányítanak
és semmi más - tudom
s mirigyemet is
- az agyalapit -
meg minden sejteket
bendőmet, tenyeremet
és kihányt majd újrafalt hányásaimat
ezek termesztették -
s nélkülem vagy velem együtt ették
téglákat építettek bőröm alá és jeleket
s most maguk ellen kiabálnak hangos
fogdmegeket
ha hiányzom fordulj falunk felé arccal
ott lebeg egy álmom
üvöltve sírd körbe magad lepedődb
emost ugathatsz is mint éhes veszett kutya
képzeletben mélyre csúsztathatod kezed csurig telt nyílásaimban
velük könnyezem meg elmúlásaimat aztán
ha felkel napunk le is fejezheted -
a nedvei fertőtlenítenek
installáltam magamban minden szervedet
igy már nem csak Te - én is eligazodom közöttük
késsel kirakott szemek - nekem tengerek
veséidből csöpög a fény - meleg
omlós napló fergeteg
gyomrod mondjuk rét - benned legelnék
szád és kezed gyújtanak - sötét és világ holdakat
legyenek lábaid - hisz nyughatatlan vagy
én pedig kerek szerető szervered
dobogj dobogj ki magadból - addig lüktess csak pici sejt legyek
mikor beléd megyek -
igy már nem csak Te - én is eligazodom közöttük
késsel kirakott szemek - nekem tengerek
veséidből csöpög a fény - meleg
omlós napló fergeteg
gyomrod mondjuk rét - benned legelnék
szád és kezed gyújtanak - sötét és világ holdakat
legyenek lábaid - hisz nyughatatlan vagy
én pedig kerek szerető szervered
dobogj dobogj ki magadból - addig lüktess csak pici sejt legyek
mikor beléd megyek -
aki még nem látta nem bánja szemben avval aki élte érezte egymásbaoltott sosemúljonel tüzét
annak nincs megüdvözülés vannak viszont torkok hangok csillagok rétek ahol még a fű is dadog
és a szél remeg mikor visszanéz - hogy szeretem a szemed - hangosabban zúg a levegő mikor messze leszek s csak délben érzel mikor forró leszek elhozom tükörképemet és árnyékomat s éhesen tájaidra vetődöm
és a szél remeg mikor visszanéz - hogy szeretem a szemed - hangosabban zúg a levegő mikor messze leszek s csak délben érzel mikor forró leszek elhozom tükörképemet és árnyékomat s éhesen tájaidra vetődöm
jajgató fényekkel befürdöm ami nekünk maradt
még idefájsz
lüktetés - szünet
halálzás - vérzés - áradás
csurom - te
csurom - szavak
kicsavartam magam -
marad a pillanat
ha egyszer majd megállsz -
becsomagolsz s kitársz
úgy viszel.
úgy visz el.
repülés és zuhanás - még olyan sok utazás amíg beléd érek s elszeretlek csillagaidtól - már nem a hegyek - reggeltársad legyek szétfeslett törölközőbe csavarodott testtel - kettéfeslett a tiltás és a varázs - tövétől hegyéig arcon csap a parázs és már az sem segíthet ha helyetted helyettemtársad gyűlölöm - talán ha az ég bedőlhetne alám - és én csupaszon - fejem felett a földön - és kések zuhognának meg fények meg hajnalok - talán az lenne megszokott - de már minek
legyen megint igazán forró
olyan ami szétfeszíti repülésünk íveit -
megközelít megszorít és elér
ha elhagyna ne lármázz -szívdobogástárs
csak tanulj a tüzektől -
szüless és szerelmesedj
lassan vége lesz kis kicsi villanykörtém
még itt ülök - még ebben a kávézóban
kitett mellel szülök megtermékenyített szemhéjaink
magunk fölé csukom soha meg nem unom
csak ezt a lüketést falom
és hogy történünk akkor is ha nem - se semmi
már csak egy utolsó kávé aztán gyere velem
nem vagyunk se éhesek se szomjasak
te vagy az éhség és én a szomj
a pornográf az
úgy szeretni hogy megtörténhet bármi
az ég felé pólódat felfejtem és húsod alá csúsztatom a mellem
reggel egy cseppünk még a macskakövön keveredik a hajnal illatával
száz csatában győzni tudtál
száz baszásban tövig dugtál
száz szónak is egy a vége
száz csóknak is te vagy része
száz tánc és száz őrület
száz lánc és száz kövület
száz sikoly és száz ének
száz téboly és száz élet
száz virág és száz illat
száz mi rág és száz ringat
száz baszásban tövig dugtál
száz szónak is egy a vége
száz csóknak is te vagy része
száz tánc és száz őrület
száz lánc és száz kövület
száz sikoly és száz ének
száz téboly és száz élet
száz virág és száz illat
száz mi rág és száz ringat
fészek és a madár - avagy futásból állunk
-
csonkig égesd le a bőröm
-
csonkig égesd le a bőröm
hallgasd szívhangomat
krémes hab és keserű kávé
fortyog a kövek alatt
emlékszel még
a hóval felszántott szélre
szádra hasamon
a friss bőrre
már csak
idegenként nézlek
ágyucsőbe töltöm magam
s kirobbantom maradék szavam
Te havazol számból
s mert már megszültelek s
beléd is haltalak -
csak tartalak
s mert már megszültelek s
beléd is haltalak -
csak tartalak
most itt vagy
holnap épphogy elmentél
kicsit sötétebbek a szinek és a zajok
holnapután már kitalálom arcod szemed
meg mindened pénteken
már énekelek szivemben
számolok masírozok
s végül minden olyan hideg -
más földrészre távozott a tüzed
vizem fázom
hozom viszem
veszem tüzem
eléd teszem
neked te sem
szenes szemem
belém nekem
földes kezem
napsugárral
lespriccelem
mered velem
gyökértelen
üvöltsd el magad és
mássz fel a testemre
csapkodva - nevetve
írd felrám hogy
ki vagy
maradj bennem a
napfogyatkozás végéig
ha nem lennél az
ősállapotom
lassan kicsúsznék
belőled hogy
továbblebegjek
sötétedik, úgy tesz mintha aludna
mióta szeretem arca az arcom
szeme aszemem
minden halálomban
naptól fénytől meggyilkolva
feltámadnak együttmozdulataink
matatunk néha hanggal néha hangtalan
falunk habzsoljuk falunk
számszélén a párnán a lepedőn nyomunk
úgy betűzlek mint szél a tengereket
sötétségembe láncolsz és szeretlek mégis
konyhában földön rongyos szőnyegeken
aludj reggelig nem ébresztelek fel
csak figyellek arcodig felhúzott kezemmel
tudtam láttam és éreztem
bíborvörös csönddel érkeztem
akkor teremtesz igazán mikor
leteszed a tollat a gyötrő kételyeket
amit látni szerettemvolna kezeim között úszott
lehetett volna üdvözülés gyűlölet forróhideg pára
a megszületésnek ekkora az ára
aki itt vagy de tegnap voltál aztánmost fürösztve mosolyodsz
akkor is vagy ha nem csorbult elmém teszem
tengert eszik tüzem
csak engem nézz
csak engem igazán
nem félek ha nézlek
vizzel teli számban meztelenül viszlek
igen néha télleg azért érdemes valami legalsó mocskospiszkos bugyraiban merítkezni, mert utána nincs az az orgazmus katarzis megvilágosodás sejtrobbanás ami felér a felszínre bukással
megint abszurd
megint
a perverz klaviatúra
ahogy ujjaim a tüzem
újra meg újra
ha majd olvasgatod
neked is az egered
szeretném fogni a
lelkedet
meleg gőzben megforgatni lassan
aztán kivinni a napra
már nem a
szerelembe vagyunk szerelmesek
kicseréled szivem és agyam
nedves hóban áztatod a hajam
boldog fájdalmamon csak pár szánkó nevet
te kísérsz az éjszakában
láncok nélkül megyek
elégek ha égek
elég elégt
úl sok a hajnal
ne nézz rám napszínű
gyilkoló szavakkal
csak feküdj mellém és
bámuld hogy lesz
semmivé ruhám
ruhám alatt hitem
hogy nem leszek sohasem
pőre fegyvertelen
nyíló – záró comb és hónalj
tolta ki magából az egót
hogy beteljesedjen
a beteljesedhetetlen
hogy keresztre feszítsen a tudat
mutatom neked az utat a
te dolgod hogy odaképzeld
magad halálodat vagy magod
olyan mélyre viszlek amennyire hagyod
mikor hajózunk ki végre a vizekre ahol
nincsen méterenként kérdőjel biggyesztve
nincs teremtés csak vannak és élnek a dolgok
és tudod anélkül is hogy mondanám neked
lehet tudom én is
nincs vitorlánk sem árbócunk
mert tudja a szél is
ahol nem látjuk haldoklásunk
még mielőtt szülünk
meztelen hasunkkal egymásnak feszülünk
álmaimból takarómmá hajtogattalak alaktalan fényes anyagból mi hol puha holérdes hol fehérebb s van mikor árnyat vet falamon olyankor veled alszom szabadon takarlak akarlak csupa kert lesz körülöttünk fényes nyers fák ropognak folyók szakadnak s világosságunk egyetlen világunk lángon lovagolva agyunkig bezárva akkor visszaadom neked nyelvedet s égő husod mostantól én leszek
lassan lemállik rólam minden lehellet
bőröm pőre - pőre bőrrel futkosok
nincsenek már betűk - nincs á nincs az m nincs az ó
csak néma szádat falomű
túl a zárt törtfehér falon
mint mikor világra dobtak
szaladok feléd
aztán kaszabollak
késekkel és elnyűtt fogkefékkel
nincsenek csak ősállat jelek
egymásból ki - be táncoló
dühöngő gyerektengerek
te aki azt hiszed hogy
neked akkor ott nem
éppen ezért majd minden napon
forró paplanom alatt
köldököd köré írom neved
világítok veled
amíg életté rendezem
apró szikráidat
olyan fűre léptem ahol
kibuggyant az álmom
napforgácsolok
lepedődön hajszálaim nyoma
álmomban álmodja álmát
álmunk csodaszép nyomora
apró kagylókkal rakom ki
minden lépésedet
rázd rám homlokod gyöngyeit ha
már sok a porunk
fogaid közt füstölgő csikkel
állsz előttem zsebre tett kézzel
megtermékenyítve fekszem testemen
valaki jön
fény felé fordítja a fejem
aztán belém bámul
tükröm kinyílik
fekete lánggal égve
zuhanok
hasamon kezek
s megszüllek magamnak
mint föld a tengereket
magba menekült a világ
langyos volt az egység és fájt
hogy megrepedt a magzatburok
nyíló-záró combok mutatják az utad
kezed dombok közé teszed
cseresznyefaszemeimnél van ki jobban szeret?
emlékszel azokra a reggelekre?amik még meg sem történtek?emlékszel esténk romjaira a faasztalon?a másnyelvű tájakra?katicabogarak a fénylő havon..még nem folynak össze a napok.hurcolnak utak-hidak-sikátorok.aztán már nem félek.magamba szívom szívemig a sötétséget.torkom szakadék.
Nap!Állj meg!Ne mozogj..
ez már az vajonvagy ez még volnaéletem
éles ritmusomat fényre lüktetem
te látod csak a vágásokat
barázdák apró zöldségeken
volnavelem volnálcsaknekem csöndes kérelem
osztva van nekem ég és friss eső
ujjongó kisgyerek - szerelemkereső
számszélén szómorzsák-darabok
tenger nyaldos sziklát - nappali csillagok
nem szeretnék irni - verset sem
nem láttam még Istent - egyet sem
csak benépesülni szeretnék nagyon
legyen számban mézem
legyen tejem, borom
surlódjak és gyönyörüen égjek halálra
gyere velem oda ahol a szavak már mást jelentenek.ahol agyunk velőig kitárva.ahol nélkülünk aludni ének a semmiből szövegtelen kotta.csak végtagjaim játszanak a párnán s combomon szánkózol.gondolataimban arcom a tenyered.melleimre teszed.ujjaink ajkaim.egymásbaforduló gyermekemlékezet.gyere velem oda ahol számolgatjuk volnaperceinket.kezeidben rohadt kis zsebszámológép.olyan nehézkes már.sírnia kéne de csak gyököt von és szoroz.on-off.on-off.reset elek.épp nyújtózkodom.egyetlen lehelletem most a világ.nézd kint a fát.nézd.hullik az ágról.hullik a szád.be kéne most burkolózni.felizzana körmagunkban minden apró vulkán.bejárnánk tájakat.szöszökből és kis neszekből húznánk fel házakat
szeretném megformázni mindazt ami körbevesz.embereket és örökéletű irigyelt tárgyakat.gondolatokat és hússzagú vágyakat.használnám a karomat, a testemet.vérem lenne nedvem.vele festhetek.aztán jó lenne állni csak.csöndben.meztelen.hangok nélkül mindennélbeszédesebben.nesztelen.vörös kartonruhában bőröm alatt lenni érháló.beszőni minden apró pontomat.felhasadt égő szájjal.véresen.amíg bennem tombol az éhség mindennapjaimat örökléteimre tépkedem
Egyszer lesz egy farmom.Lovaim lesznek és kutyáim.Talán macskám is.Cirmos.Reggel felkelek és lemegyek a tóra úszni a lovammal.Vizipipát szívok.Aztán írok és dőzsölök.Ebédre a kertből szedek almát.Keserű mézzel megcsorgatom.Felizzítom terméketlen magtalan földemet.Azt a földet nem lehet írni.Azt a csöndet nem lehet hallani.Mikor jön az ősz meztelen leszek mint kivül a bokrok.Friss vizemet szádból iszom.Bőröm husom beborít.Edd.Idd.Hagyom.
csapold meg a kozmoszkeringést
és duzzaszd fel a véred
pupillám és terem tágul
gyökeremtől szirmaimig beleférek
keresem lüktető ágaskodó forrpontomat
labirintulok és barangolok
keresem az utat
felszentelek minden ritmust ami körbevesz
husom alatt dörömböl már vérem
nem csörgedez
egyre kevesebb és egyre több az időm
orrlyukamon kidörömbölöm magam
aztán lassan visszanézek
látom kibuggyanó nedves álmomat
ráfekszem a fényre lassanegymásba csúszva
mögéd kerülünk -most jobban látsz igaz?
elszunnyadsz
vízbe porlad amiért
égni érdemes
nézz szembe
a semmivel hogy
látható lehess
mássz a bőröm alá
kóstold meg a vérem
ne töprengj ahatáraidon mert nincsenek
fesd csontjaimra
ami eszedbe jut
keresd a sötétet hogy fény lehess
idézd meg amisztériumot
és most mint kis hajó
a legtisztább tengeren
olyan lassúnak érzem magam
árbócaim mind letörtek értem a szélben
csak hogy úszhassak veled
de még nem látlak
csak tudom hogy ott vagy
a habokban
aludni kéne
behunyt szemmel és aggyal
de mit tehetek ha folyton rámtör a
teljes erőből ébredés
a közelség és távolság már csak
egyetlen nyomorult maszlag
itt már nincsenek fogalmak és
eképpeni nemlétezésükben
hasítják bőrödön a legeslegnagyobbat
egyensúlyozgatok már magam sem tudom mi között rostkötegszakadok és észre sem veszem hogy semmit szaggatok az ürességbe csak hogy fellazítsam szempilláimat és akkorára tágítsam a pupillám hogy gyökeredtől szirmaidig beleférhess - lehetünk fehérek feketék vagy tarkák csak egészek
olyan jó volt akkor ott veled abban a pillanatban egymásba csavarodva lassan lélekfacsarodva nézni azt a valamit a semmiből amit építettünk hirtelen vadul összehajtogatni enyémtied gondolatainkat aztán megfürdeni egymásban fényesen és számolni visszaszámolni napokat heteket féligmajszolt almákat a konyhaasztalon hajszálakat reggel fürdőszobából kikecmeregve közös kádból habos homlokkal itthagytad a forgalmid
akarod e akarod e
akkor ott a lépcsőn
úgy hogy senki sem hallja
csak porcicák a csúszós kövön
remegő lábunk alatt már az ajtó is szalad
pedig még bent sem vagyunk
anyanyelvem vagy
belőledveled beszélek
fámat öleli meleg tiszta méhed
és én csak így
csak cseppenként a mézet
hasra fektetsz és lovagolsz rajtam mellem között bújkálsz aztán elvárod hogy meggyűlöljelek és váltogassam magam most belőled vagyok és neked aztán egy gyerek üresen tátongva csak hogy te betölthess és közben nem látod meg ellobogó szárnyas gyeplőimet
bejöhetsz
ha szeretni akarsz
testem reggelekkel tele
de megcsapott a halál kósza szele
mikor csak
másban sejthetlek már
inkább fényed
kortyolgatom és
abba halok bele
talán ha pihe lennék csigolyáid alatt
vérlemezről vérlemezre úszva
néha nyakig csobbanva benned egeid között -
talán akkor megérteném
habár ha jobban megnézem nem is szél ez..csak valami közbülső foszlós - épülős szövetanyag..néhol puha máshol érdes..olyan mint az egyik kedvenc pulcsim amit rongyosra hordtam már..olyanok a szálai..már nincs is szine, de én még mindig eredeti szinességében látom pompázni..hóval és napfénnyel van bemeszelve.. meg szerelemmel
majd meztelenségembe öltözöm
kendőm kitárt testemre kötözöm
és megkérdezem- te tudod e
milyen késként forogni a semmiben
mindegy honnan csak
várni a megváltást
magadba dermedve és hinni
ez már az örökélet
aztán félni hogy az anyag
bekebelez és feléget
kifordít - befordít míg
ki nem lógsz a mindenségbőlvégleg -
ülök feszülök
megint feszülök
szülök
nem érdekel már az erölködés vagy a gyilkos kétely telepakolom egyik ladikom annyi nappal hogy mikor ütközök a szembeni parttal apró darabokra hullik félkész mozaikom és marad csak fényes agyrobbanás sejtem - vegyület nem rajzolok szájat szemet füleket marad csak a FÉNY
mióta ismerlek a nappal labdázom veled
te megégetsz engem én melegítelek
aztán cserélünk mint gyerekek a játszótéren
most én dobom a labdát majd átfutok lábaid között
ne nézz vissza csak nyújtsd át a kezed
mikor már elég messze és még elég közel
szeretem a csúszdát is a válladig visz el
aztán ott estelig dorombolhatok
szeretném fogni a lelkedet
kivinni az éjszakába
cseppjeivel tölteni be tereket
színeket és formákat
utcasarkokat
szeretném fogni az arcodat
minden nap nézegetni benne
szanaszét harcomat
volt már hogy azt hittem beledöglöm
rázkódott bőrömön hideg öklöm
már csak fekszem melletted ziláltan
bámulószuszogásod habzsolja pucér vállam
szeretnék a szivemmel látni szeretnék ma tengerre szállni kinyújtott karokkal ütközni szikláknak tágra nyílt szemekkel keresni a választ szeretnék zajokat hangokat meglátni szinekre-mohákra-kis halakra várni és mikor sötét és hideg lent a tenger karodban felúszni biborvörös csönddel
ciklikusság akkor is ha teccik akkor is ha nem hideg-meleg csapások forognak idebenn akarom a telet akarom a nyarat nincsen olyan ember aki mindig arat már fehérebb bennem minden folt mit ütöttél hozd vissza a narancs gerezdet amivel etettélhozd vissza a tüzet ültesd szempillámba hogy amíg kint tél van megóvjon a lángja
havazott
fehérebben mint tavaly
vagy mint azelőtt
lefejtődtem gerincoszlopomról
hogy megmutassam neked magam
szívemet élesre fényesre fentem
szabadon a hajam
egyik kezem hátamon
térdelve zenélek
a mindenség lassan belehal -
aztán megint feléled
Isten nagy, én kicsi vagyok
lábam mentén apró nyomok
meditálok hezitálok
imát mondok falra mászok
most buddhista vagyok
épp a semmi felé megyek
te milyen vallású vagy
álmomban mezítláb másztam egy hegyet
létmegoldáskereső belsőbékeépítő
romboló bohó-mohó NŐ
legyünk egymásnak egy szeretkezés
legyünk egymásnak éber gondolat
engedd hogy meglásd arcomban arcodat ne félj
még nem láttad csak érezted és tudtad
meg is nézhetnéd beengedlek bőröm alá
pórusaim apró lüktetéseibe
homlokodon kel fel minden reggel a Nap
akkor is szerettelek mikor még nem láttalak
gondoltam megvárom míg lassan múlik és apad
még mindig várok
Godóra várva
legyünk egymás haja legyünk egymás ágya
újra és majd újra - minden egyetlenéjszakára
játszunk
marionett leszel
szétteszem a lábad
bemászom az öledbe
megfestem a méhed
csendesen fölhangszerelem testedet
lábamtól az egekig széttárom melledet
hullik rám fehér hó - mennyei manna
belülről-bőröd alól pengetek
hogy mindenki hallja
fényhasáb szemeidből eszek
mire felébredünk játékunkból
nem vagy már-és én sem leszek
marionett leszel
szétteszem a lábad
bemászom az öledbe
megfestem a méhed
csendesen fölhangszerelem testedet
lábamtól az egekig széttárom melledet
hullik rám fehér hó - mennyei manna
belülről-bőröd alól pengetek
hogy mindenki hallja
fényhasáb szemeidből eszek
mire felébredünk játékunkból
nem vagy már-és én sem leszek
..ha lány lennél-szeretnélek ha fiú lennél-szeretnélek ha zöld hajnali fű-legelnélek s mormolnálak- ha gyengéd altatóha lány lennél-szeretnélek ha fiú lennél-szeretnélek ha zöld hajnali fű-legelnélek s mormolnálak- ha gyengéd altató ha lány lennél-szeretnélek ha fiú lennél-szeretnélek ha zöld hajnali fű-legelnélek s mormolnálak- ha gyengéd altató..
talpam alatt friss hó ropog
arcod az arcomon
szeress a meztelen havon
késként forgatod bennem szemedet
bőrömön ejtenek napszínű sebeket
nyílnak és tágulnak
lassan zuhogó vérhavak a sebek
melleim kezedben büszkén feszítenek
kottázni próbálják szuszogásaidat
felfelé zuhanok
habzsolom a havat
essünk egymásnak késsel huzalokkal halálos áramütéssel
temessük volnaéletünket gyereklelkesedéssel
sírásra görbül a testünk
hasfalunkra mandalákat festünk
temetetlen egymás karjaiban fekszünk
csak árnyékom a falon mondhatja hogy szeret
csókjaiddal szétforgácsoltad nyelvemet
jó lenne ma tengerre szállni
csodákra és kishalakra várni
moháról mohára átszelni a vízet
meleg sátrat építeni
vízben rakni tüzet
össze kéne csomagolni lassan
meghajtogatni magam
hamuval és meleg parázzsal fogni át a hajam
bokáim közt magam mögé nézni
bőröm alatt porszemek, molekulák
aztán megtanulni az egyetlen egyszeri csodát
gyere közelebb
mossuk meg egymás fogát
ne is inkább állj mögém
fogkeféddel hasítsd végig hátam
tépd fel gerincem mentén rétegeimet
kapard ki keféddel kételyeimet
aztán aggasd magunkra hogy
kívülről belülre lássam
majd holnap elmagyarázom hogy
miért csináltam
majd holnap majd valami
majd olyan leszek mint
pár soros versaz asztalomon
gondolat mi tisztán siklik a meztelen havon
lehet hogy magamért szeretlek
lehet magadért is
csak nézd velem a csigát
látod szalad a rét is
valakinek akkor ott valamiért egymásba bújva hallod ahogy kattog az óra sietni kéne lábszáradon csigák másznak házak nélkül vagy csak képzeled ahogy bőrödön utat vág a hideg magának ki-ki maga módján öltözteti ünneplőbe csápjaid feszülnek fölnyitott mellkassal az újabb esztendőnek
mert már tudom hogy így is lehet
hogy ezer színnel festhetem véredényeimet
terebélyes zöld fát csípőnkből formálok
s ha a világ szélére érünk majd
vigyorogva alatta megállok
tanulom a hiányod
tanulok halálul
még néhány hét és
folyékonyan beszélek
a sötét semmivel
a semmiben
várok majd Rád
nehogy elkéss
húzd fel az órád
tudom hogy eljössz
várlak-megsemmisülésbe
csusszanok veled
testeden lebegek
a létgyakorlat végén
add a kezedet
fénygalacsinokat gurítasz szerteszét
féltve simogatod
újszülöttségedet
teljességed
szimulálod
ki-be szakítod magad
orrlyukaidon
addig simogatod erogén zónáidat míg
föl nem fekszel testedre
hogy megválthasd magad
fénytörés
villámgömbök hancúroznak
köldökzsinórokon csúszkálnak istenek
sejtcsomók vérben fürdenek
tanulnak ősrobbanásokat-ősfélelmeket
végesből végtelenbe osztódnak
hogy teljesedjenek
tenyeredben ágyaztál meg nekem
csuklód fölött dobolt ütőerem
vért álmodtam és
bőrödbe bújtattam magam
az univerzum távoli zugába tévedtünk
mostmár itt maradunk
anyatejjel és szerelemmel
kifordult virágmintás hasfalakkal szaladunk
megint itt állok
ruhám régi
meztelenségembe öltözöm
várok magamba csavarodottan
kifordult belekkel és agyvelővel
nézd ott azt a gondolatot
tudom hogy látod
beléd gondolom magam
bal pitvarodba húzódom
várom megint megtalálj
elbújok - kicsi vagyok
Te tudod csak hogy hol vagyok
kirángatsz zugomból
padra fektetsz hogy
gyökerestül vagdald ki belőlem
ami még bent maradt -aztán mind magaddal viszed
abba az országba nem megy sem repülő, sem vonat
magaddal viszed - és én itt maradok
átláttam bőrödön ha öleltelek
születésedig-halálodig láttam
ereiden szánkózott tekintetem
mesebeli melled melegségét faltam
itt megszülettem, amott halált haltam
anyaszült-ismerős
csissz-csussz rugdalózom
egyre beljebb tolom magam
méhlepényeden kapaszkodom magzatvizesen
duáljátszunk-vérvajúdunk
ki-be mozgatjuk egymásból a végtelenséget
hozd fel színeidet és öntsd véredényeidbe-csepegtesd ki őket ott ahol akarod-ragaszd egybe sejtcsomóidat és duzzaszd fel a véred-terebélyes zöld fa gerinced-kulcsold össze csípőjén a lábad-csak érintsd meg ha áttörted a gátat-fess vele
testemen sebek
mély, nyílt harapások
sebek amik megszabadítanak
sebek amik fogságban tartanak
letisztult sebeim
nyiladozzatok!
lovacskád lehetnék
hintalovad -
véresszájú démonod
színeket látok - angyalok és hullámok a színek
csiga-biga gyere ki - ég a házad ég az ágyad
lángra kapnak hangok-vágyak
kettényílt sziklákon formázzuk meg magunk
lobogjon a hajunk
aztán egymás ölében ülünk
hangos sípolás
dobhártyakép-szakadás
öntsd a kávét
felforrt a vizünk
újra feltett lemez mixeld érzékeimet pörgesd porcikáim lélegzem a létet élvezem kétcopfodba kapaszkodva szárnyakon dalom koporsóm felett lebeg majd táncoló angyalom
oda-vissza futkosok elnyűtt spirálomon álmomból arra ébredek hogy szűk vagyok befelé szűkülök feszülök transzagyamból ki-be pattogok reggel havazott fehérebben mint tavaly vagy mint azelőtt lefejtődtem gerincoszlopomról hogy megmutassam neked magam
hajad fekete
gyászt suttog fülembe két combod-
élet és halál
köztük sír egy gyerek
temesd a méhedbe
lecsukom a szemem
látom tested testemen
hogy végigkúszik lassan
csípődben világ születik
belül meleg csak-kívül
havazik - születésemkor
szemöldökömbe szötték
fekete hajadat
most mellemből kirántott késként
forgatom benned magamat
lassan lemállik rólam minden lehellet
bőröm pőre - pőre bőrrel futkosok
nincsenek már betűk -
nincs á nincs az m nincs az ó
néma szádat falom
túl a zárt, törtfehér falon
mint mikor világra dobtak
szaladok feléd
aztán kaszabollak
késekkel és elnyűtt fogkefékkel
te egyszeri egyetlen megváltás
ha lány lennél - szeretnélek
ha fiú lennél - szeretnélek
ha zöld hajnali fű - legelnélek
s mormolnálak, ha gyengéd altató
hófehér, vajszagú tejúton
nyújtózkodom
lábaim keresztben
szemedből ki - be pislogok
akár vérlemez a testben
te arra lettél hogy simogassalak
hogy forogjak benned bent a szemedben
együtt becézzük tejút - macskaságunk
tágranyílt tagokkal teliholdra várunk
ha a hold tele lesz és kerek
mint ha melleim kezedben
büszkén feszítenek
akkor testemmel megénekellek
minden zsigered minden gondolatod
aztán csend - kezedben tartasz
mint nedves kölyökállatot
némán, ősállat jelekkel újra beszélni tanulok
méhtanulok
szívverés vagyok
szívverésedet szorítom
kergetem
szívverésedtől lüktet
a tenyerem
lüktet a halálom
elhalt csecsemőmiriggyel
még mindig
feléd fordítom a fejem
.jpg)
hasad-hasam
hajnal-hasad
énekelem
hajnalhasad
combomon
víz pereg
forróhideg
vízcsapások
visszafájsz
és visszafájok
tüzem-fázom
vizem-tüzem
viszed-tüzem
találtam egy kicsi öblöt
lángformájú hullámoktól tarka
szines vizén
hullámzik egy bárka
lassan és fényesen
ki-be lüktetnek
egymásból árnyékaik
néha a kincsek-kincse te vagy
máskor örjítő kényszerképzetem
nedveid kívülről magamra spriccelem
ki-be eső eső
néha nem vagy csak levegő
fény-elem
ŐS-BIZSERGÉS
csigolyáim között
hajad fekete
gyászt suttog fülembe
ha betakarsz vele
két combod
élet és halál
köztük sír egy gyerek
temesd a méhedbe
mérleghintaforma
puha hajlásszögek
körbe foglalt
önmagunkat
formálgatom
most nem szeretnék
semmi mást csak sírni
partot érve-partot érni
hátad vonalán és csodálkozni
hogy fény és árnyék
hogy elérlek
bent vagy a
lábaim között
kicsit gyenge
kicsit teljes
itt állok felöltözve meztelenségembe
és kiáltok
vért köpök a szemedbe
hogy megláthassam magam
kiszakítok belőled egy
kis darab halhatatlanságot
szánkózz végig idegeimen
és olyan mélyre harapj szöveteimben
hogy ne hallatszon
semmi csak egy ÜVÖLTÉS A SZÍVBILLENTYŰMÖN
sikoltoznak a csillagok
inkubátorba szülöm a gyerekem
kokaint és LSD-t árulok
ne próbálj rámmosolyogni
belefásulok
a semmihez nem tartozástól
megpattant az agyam
ne nyiss rám
arcomba fordulok és ülök
csak a korcs van
még mindig velem
vele együtt epés könnyem nyelem
könnyű a könny és édes
csak a lepedőm véres
már nem káromollak és
nem is zokogok
mégse nyiss rám
falamba vert
üvöltő tégla vagyok
ne dörzsöld ki szememből az álmot
falfehéren várok
vigyázok
milyen egyedül vagy anyag
húzd le a rolót és
falazdbelém magad
késeld meg a káoszt
kiserken a vérem
ahol fényre fektetsz
kibuggyan az álmom
husok és homályok
várják hogy
kielégítsem káoszgyermekem
felkenem a falra az
anyag magányát
és várok
alászállok
nincs se tükröm
se gyermekem
csak közönyös entrópiám
addig szerelmeskedj tudatoddal
míg újjászülöd magad
csapold meg a kozmoszkeringést és
duzzaszd fel a véred hogy
gyökeremtől szirmaimig beleférjek
szivárványember menj
a forrpontot keresed
elodázott katarzisaiddal
rakd ki utadat és
az égig érsz majd
járd át labirintusod és
beleszeretsz a sötétségbe
hasított agyammal
egyensúlyozgatok
magam sem tudom
mi között
rostkötegszakadok és
észre sem veszem hogy
semmit szaggatok
az ürességbe
csak hogy fellazítsam
szempilláimat és
akkorára tágítsam
a pupillád hogy
ne láss benne semmi mást
csak egymásbafordult ön - magunk
sejtemlékezek
megnyitottad mellkasod és
bebukfenceztem bordáid közé
embriózubbonyomban
addig szorítottalak
amíg az égig értem veled
szeretném azt hinni hogy
az egész titok és misztérium hogy
addig kergetem a pillangót
amíg el nem kapom
nincs időm és nincs terem
semmibe kell a kozmoszt besűrítenem
szeretném azt hinni hogy
bőröm alatt érzem
majd ahogy sejtcsomóim
egymásba robbannak
dúsulnak-bomlanak és
felrepítenek
ott majd kozmikussá tágult
magányomban imitálom
újra meg újra az
összefüggéstelenül irracionális
E G É SZ E T
te
tudod milyen
késként forogni a semmiben
mindegy honnan csak
várni a megváltást
aztán félni hogy az
anyag bekebelez és
feléget
kifordít-befordít
míg ki nem lógsz
a mindenségből végleg
a feljáró út kavicsainak csikorgása
kifejezte mennyire szereti őt
a lámpák szelíd fényében
lassú pillantások keringtek
mint fáradt bogarak
és ezért nem ment el többé
csend volt-végérvényesen
térdeden ülő kisgyerek vagyok
lábaid között ficánkolhatok
husodba költözködök
szívveréshangot döngetek füleden
egyre beljebb jutok-
magamatvezetem
mögöttem kajtat a
férges félelem
megfogyatkozott napfogyatkozás
megszült és utána vetélt el az anyád
giccstakaróba csavarta a fejed
takard el magad-
A vagy B monoton és
logikus kiszolgáltatottság
értelmezd függvényképedet
a megoldóképletet igazolni lehet
lolla-lo
lolitaképlet
ki-be helyettesítek
mintha arra kellenél
csupán hogy
feltöltsd kútforrásomat
kihegyezd érzékeimet
és keresztüldöfd magad
szerintem
nem vagyunk még
elég véresek
szívverés vagyok
szívverésedet szorítom
kergetem
szívverésedtől
lüktet a tenyerem
lüktet a halálom
huszonötezer napfelkelte
nem elég
huszonötezerszer sötétedik elaz ég
gyere még nevetve-jajgatva
halj bele egy napodba
arcomon kezed
nem tudod a neved
beteljesedett
tudod milyen
a testek egyenletes lüktetése
lassú hullámzás
mély és sötét alagutak
amik szétfeszítenek és egyberántanak
tudod milyen
elveszni öledben és
csak akkor jönni elő
mikor kétszeresen létezünk
és mindenséggé robbantottuk
egymást
akarod e
akarod e
térden állva
sírdogálva
gúzsba kötve
mellre szállva
bánva - kérve
szitkozódva
földre hullva
húsig érve
akarod e
teremtett teremtő
élettáncolok
négyszögletű
mandalámban
kuporoghatok
két szemmozgás között
egy - egy rituálé
homo creativo
most vagy mindörökké
nyitott ereiden
játszd vissza a filmed
kéksárga szerető
széthulló entrópia
várd a visszaverődést
csonkig égesd le a bőröd
és hallgasd szívhangodat
faszínű főzeléket
forgatgatsz a szádban
hátára fektetsz egy
szentjánosbogarat
fogd a kezemet és
simítsd meg a vállam
ne higyj az entrópiában
magba menekült a világ
langyos volt az egység
és fájt hogy megrepedt
a magzatburok
nyíló - záró comb és hónalj
tolta ki magából az egót
hogy beteljesedjen
a beteljesedhetetlen
hogy keresztre feszítsen
a tudat mutatom az utat
a te dolgod hogy odaképzeld
anyád halálod vagy egy majmot
gyakorold álmod és
ébredésedet
így ébredj reggel és
szeretkezés után
fesd a lepedőre
csillagrendszered és várj
ne próbálj behelyettesíteni
sem közös nevezőt keresni
hiába egyszerűsítesz
nem leszek sem x sem y
sem racionális sem pozitív
az oldalakat nem alakíthatod
az egyenlet én magam vagyok
ne próbáld számegyenesre
feszíteni testemet
sem szétrakni lábaim hogy
függvényképű legyek
csak addig éljek
amíg önmagam másolom
azért vagyok
itt hogy úszkáljak
tudattalanomban
anyaföldbe gyökerezett
lábbal rádborítsam
hajcsomóimat
folyton lassan
káoszfájva magzatvizesen
duzzaszd fel a véred
ha áttörted gátjaid
csak érints meg
csigaházam nélkül
meztelenül állok
testemben fúrt sebek
csak egy szóra várok
rám zubogó nedveid vízfalán át
könnyes szemmel nézlek
kétszeresen létezünk s mindenséggé
robbantottuk egymást
aztán csend
egymásból kinéző
őrültszagú némaság
foltokharapások szúrásokdöfések
nyomokkarcolások lihegőköpések
összekeveredett a kint és a bent
kivörösödött
homlokodra nézek és
olvasok rímeket írok és
szaggatok apró darabokra
minden mozdulatot
mi rád emlékeztet aztán csend
egymásból kinéző
őrültszagú némaság
őrültszagú némaság
magba menekült
a világ langyos volt
az egység és
fájt hogymegrepedt
a magzatburok
teremtett teremtek
létegységembe
nyolcast rajzolok és
azt súgom hogy
ne keresd a végét
tépd megmagad hogy
magad lehess
merevítsd ki képedet
és játssz vele
csukd rá szemed és
belelátsz majd
hinta - painta
játszunk
hallgatom sejtcsobogásodat
lüktetésedet és vonaglásodat
addig rázkódsz amíg
eltűnök ujjaid között
már nemvagy - én sem vagyok
megsúgom hogy
szent ritmus a
csípőd és a vállad
és még kislábujjad is
a számszerűtlenség
körvonalán táncol
ugra - bugra
sípcsontjaid a
lét felé lüktetnek
kozmoszkörbe szaggatnak a
szeretkezéseid
érzeletek
lassan vége lesz kis kicsi villanykörtém
még itt ülök - még ebben a kávézóban
kitett mellel szülök megtermékenyített szemhéjaink
magunk fölé csukom soha meg nem unom
csak ezt a lüketést falom
és hogy történünk akkor is ha nem - se semmi
már csak egy utolsó kávé aztán gyere velem
nem vagyunk se éhesek se szomjasak
te vagy az éhség és én a szomj
a pornográf az
úgy szeretni hogy megtörténhet bármi
az ég felé pólódat felfejtem és húsod alá csúsztatom a mellem
reggel egy cseppünk még a macskakövön keveredik a hajnal illatával
átláttam bőrödön ha öleltelek
születésedig-halálodig láttam
ereiden szánkózott tekintetem
mesebeli melled melegségét faltam
itt megszülettem, amott halált haltam
anyaszült-ismerős
csissz-csussz rugdalózom
egyre beljebb tolom magam
méhlepényeden kapaszkodom magzatvizesen
duáljátszunk-vérvajúdunk
ki-be mozgatjuk egymásból a végtelenséget
most itt vagy
holnap épphogy elmentél
kicsit sötétebbek a szinek és a zajok
holnapután már kitalálom arcod szemed
meg mindened pénteken
már énekelek szivemben
számolok masírozok
s végül minden olyan hideg -
más földrészre távozott a tüzed
fészek és a madár - avagy futásból állunk
-
csonkig égesd le a bőröm
hallgasd szívhangomat
krémes hab és keserű kávé
fortyog a kövek alatt
emlékszel még
a hóval felszántott szélre
szádra hasamon
a friss bőrre
már csak
idegenként nézlek
ágyucsőbe töltöm magam
s kirobbantom maradék szavam
Te havazol számból
hallgasd szívhangomat
krémes hab és keserű kávé
fortyog a kövek alatt
emlékszel még
a hóval felszántott szélre
szádra hasamon
a friss bőrre
már csak
idegenként nézlek
ágyucsőbe töltöm magam
s kirobbantom maradék szavam
Te havazol számból
s mert már megszültelek s
beléd is haltalak -
csak tartalak -
je t ' aime
Je voudrais me réveiller au bord de la mer avec toi -
et je voudrais prendre mon petit déjeuner ensemble -
aprés je voudrais faire l'amour tout le matin.
Je voudrais me réveiller au bord de la mer avec toi -
et je voudrais prendre mon petit déjeuner ensemble -
aprés je voudrais faire l'amour tout le matin.
legyen megint igazán forró.
olyan ami szétfeszíti
repülésünk íveit -
megközelít megszorít és elér.
ha elhagyna ne lármázz -
szívdobogástárs.
csak tanulj a tüzektől -
szüless és szerelmesedj
hangulatok
kenyér és málna.
meleg kövek.
emlék.
terítő.kígyózik.
apám ölébe vesz.aztán száz lábra tesz.
százlábú.
romok - romok között holddal.
megint málna.most túró is meg sör is.
kiabálna.
repülés és zuhanás - még olyan sok utazás amíg beléd érek s elszeretlek csillagaidtól - már nem a hegyek - reggeltársad legyek szétfeslett törölközőbe csavarodott testtel - kettéfeslett a tiltás és a varázs - tövétől hegyéig arcon csap a parázs és már az sem segíthet ha helyetted helyettemtársad gyűlölöm - talán ha az ég bedőlhetne alám - és én csupaszon - fejem felett a földön - és kések zuhognának meg fények meg hajnalok - talán az lenne megszokott - de már minek
azért mert nem vagyunk -
még idefájsz.
lüktetés - szünet
halálzás - vérzés - áradás.
csurom - te
csurom - szavak.
kicsavartam magam -
marad a pillanat.
ha egyszer majd megállsz -
becsomagolsz s kitársz.
még idefájsz.
lüktetés - szünet
halálzás - vérzés - áradás.
csurom - te
csurom - szavak.
kicsavartam magam -
marad a pillanat.
ha egyszer majd megállsz -
becsomagolsz s kitársz.
úgy viszel.
úgy visz el.
the way I feel about You is beyond my words
of all things living
I'd be a sweet potato - fresh dug up
come closer and see into the trees find the thing while you can come closer and see see into the dark just follow your eyes just follow your eyes I hear a voice calling my name the sound is deep in the dark I hear a voice and start to run into into the trees suddenly I stop but I know it's too late I'm lost in a forest all alone the thing was never there it's always the same I'm running towards nothing again and again and again
p/r/ofátlanul profán
száz csatában győzni tudtál
száz baszásban tövig dugtál
száz szónak is egy a vége
száz csóknak is te vagy része
száz tánc és száz őrület
száz lánc és száz kövület
száz sikoly és száz ének
száz téboly és száz élet
száz virág és száz illat
száz mi rág és száz ringat
jössz egy kávéval.
hajnal.
ez is egyszer majd.
majd valamikor.
te voltál a halálom.
én csak egyszer halok.
magtenger - örökre.
habbal.
vidám napszínű
illatok ugráltak
arcaid körül
lassan
belémfacsartad nyelved
minden nedvét
kezed a sebváltón
sírj sírj utálom
a múlandóságod
im - pulzálok
kiokádott
lángjainkban állok
sárba taposom
sötétségemet
loholok
mindent lefegyverezve
két kézzel markolva
eresztve tépd meg
forróságomat
robbants ki magadból
minden vért és havat
hajnalig fürösztve
anyám megint véres
engem szül vagy
nekem csöpög
méhem
tengert rekesztve
volt egy asszony a gyermekkoromban.akinek szinte mindent köszönhetek.eddig még egy sort sem írtam ide róla - vele.ugyanakkor ez ebben a formában mégsem igaz.mert ott van minden gondolatomban.most sem lesz ez több pár szónál.sokszor arra ébredek hogy nem hagyják hogy elkísérjelek.ezért azóta kísérlek téged.ne haragudj hogy nem voltam ott.akkor nem.csak mindig.most is.nézd ahogy most én szövöm maszatos fényű gyereklevelekből apró házadat.nézd ahogy szeretlek.
akit útnak nevezünk
az a jószág
hol eltűnik hol meg
azért valóság
valamilyen valóság
s eltűnik
benne vannak a képek
benne vannak a
dolgok
őbenne nyugszik a mag
ez a mag éteri halhatatlan
őbenne
rejlik a hit
eleitől fogva a mostani időkig
minden kezdetek formája ez
na honnan
innen csak innen
aki még nem látta nem bánja szemben avval aki élte érezte egymásbaoltott sosemúljonel tüzét annak nincs megüdvözülés vannak viszont torkok hangok csillagok rétek ahol még a fű is dadog
és a szél remeg mikor visszanéz - hogy szeretem a szemed - hangosabban zúg a levegő mikor messze leszek s csak délben érzel mikor forró leszek elhozom tükörképemet és árnyékomat s éhesen tájaidra vetődöm jajgató fényekkel befürdöm ami nekünk maradt
Subscribe to:
Posts (Atom)