ülök az üres térben.a gyomromból feltör a keserűség, de kitisztulok, mert a nőt azért teremtette az isten.a kezembe harapok, nem bőgtem most sem.kapaszkodok az időhatározóba, mintha lenne már.egy bizonyos pillanattól erőssé válik a vágy.hogy bennem élj.ott ücsörögj, magzatpózba kuporodj. bennem, a paplan alatt.
addig hajnali meleg fűszálakról gyűjtögetem a nedveid.és mosolygok.
neved vagyok
agyad és ágyad vagyok
hurcollak magammal mindeneken
úttalan végetnemérő utakon
viszlek tüzemmel át tüzeken
parazson
elszántan kötelek nélkül
elkötelezetten kereslek
mindenekben és
minden újramegtalálásokban
születek neked
magunkat mag-unkat
vajúdlak és
végnélkülmagambafogadlak
porban vízben tűzben és
minden elemekben
egyetlen egy pillanatban
egyetlen egy pillanat óta
egyetlenegyedül
sikoltva - mint a fény
magod csípőm peremén
belehülyül a felsőm
és kabátom alatt
melleim
belehülyül az öröklét
fröcskölő ereim
szemhéjaimat
burkait is felnyithatod
belőled vagyok
legtágasabb terek nyílnak
és egyetlen száj leszek
mikor minden percünk
visszazokog belém
arcom mögé halok
s belémhal szagod is
kedvesem -
játsz még
szent ritmus a csípőd és a vállad
hallgatom ahogy
lassan csobognak sejtjeid
átjárlak és újra meg újra
belédszerelmedek
káoszfájva magzatvizesen kiabálok
aztán pitypangról fújok szanaszét
és nézem hova száll -
mikor testem
átfordul husomba
lassú lüktető rostok
lebegnek hasábok
fényekből
beborít - belülről kifelé, kívülről egyre beljebb.
dobogó szivem vadul veri a sorsom.
az utolsó pillanatban szembemegyek veled.
nevetések táncok és minden dalok fakadnak át arcodból arcombaszeretem a husod.a lelke miatt.
azért, mert tetszik a belseje.
azt képzelem, hogy folyton engem néz.
mikor mellémfeküdtél, az óceánra gondoltam.
meg a téli napfényre.akkor a kávéházban már annyira kalapált a szivem,hogy kapkodnom kellett a levegőt is.
belémáradt a szembejövők sokasága.
az egész tökéletes.öblösödik bennem a fény.érzem, hogy eljutok valahogy a lényegig.
éjszaka van, forróság a paplan alatt,harminckilenc fokos láz.
égető érzés.
elvakarom, helye marad amíg élek.
vágtatok a napba
keményfejű kanca
belülről lüktet
vértfakaszt
pulzál - impulzál
őrzi az erőt
a magot
magomba mormolom
minden csepp
ősanyagom
a testem átereszt
a testem jelmezed
a testem transzparens
a testem napfolyó
a testem felfedez
a testem megbocsájt
a testem vérvonal
a testem csomagol
a testem hátranéz
a testem porszemed
a testem elszeret
a testem áramütés
a testem megszeret
a testem mandala
a testem altató
a testem marionett
a testem hangszered
a testem fényhasáb
a testem mindened
a testem belülről
a testem érverés
a testem ciklikus
a testem a kurvád
a testem mormoló
a testem született
a testem őserő
a testem napkanyar
a testem vagyok
a testem szabad
ahogy csókoltalak végigfolytál a kezemen, a dzsungelben találtuk magunkat és felhangzott a zene, én lassan belédhatoltam, feltörtek mindkettőnk nedvei, csorogtak a karomon meg a lábamon, csorogtak mindkettőnkön, az arcunkon,a nyakunkon, a nyálad magamba szívtam a lábujjaimig, belédengedtem a törzsem a vállam a fejem, aztán a végtagjaim, és a szivem, addig akartam úszni a folyadékban amíg elérem azt a partot, ahol nem érvenyesek a szabályok, ahol megtörténhet, és végérvényesen a tiéd lehetek, úsztam az árral, vörösre festett a lobogó vér, a szivem egyre hangosabban vert, együtt lebegtünk, az igazi vízben,túlcsordult velünk a kád, kifröcskölt a kanapédra, a napra a szobádban, ott tágra nyíltam és befogadtam a látványodat
ízeket érzek számbaveszem a tenyerek melegét szeretőm lüktető husát tengerszőtte álmokat és ladikokat amikbe pakoltam őket tengerek és tenyerek melege minden ami maradt ladikok a vizen és a hullám alatt még felfedezem magam benned benned-magamban ahogy vonalakat húzol bőrömön -még élvezem összeringatlak még magamban szívesen összeterelem testedet és felfekszem hasadon elringatom magam lassú ritmusodon teremtelek lépéseimmel a macskakövön mikor átnyúlok érted a levegőn mikorösszeránt a kilélegzett tocsogó öröm mindenséggé robbantott szűk alagutainkban anélkül hogy szólnánk egymással -a gondolatainkban még teremtelek ahol őspatakom ered arcaink a folyók összefutó erek
a vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, az ébredés,a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek szalad a testemlassan, lassan
nagyok benne a nyomok
a távolságokzöldek az ujjaim, sáros az combom, égetnek a vásznak, futok a napba, abból vagyok,belőled vagyokelvágódok, felszakadok, kifolyik belőlem a szerelem, a mondatok, a szines gyertyák, az évek alatt összegyűlt nedveid, ott vagy a napban, ott vagy a hajnali meleg nedves fűszálakon, ott vagy az arcomon
nadrágom lehúztad
szeretőd lettem
vágyik a hülye szív
a test szeret
hiányod átvágja a koszorúeret
a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,
hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek
szalad a testem
lassan, lassan
zöldek az ujjaim, sáros az combom, égetnek a vásznak, futok a napba, abból vagyok,
belőled vagyok
elvágódok, felszakadok, kifolyik belőlem a szerelem, a mondatok, a szines gyertyák, az évek alatt összegyűlt nedveid, ott vagy a napban, ott vagy a hajnali meleg nedves fűszálakon, ott vagy az arcomon
én annyiszor meghaltam már
kedves, meleg, magízű a halál
leszédülök a székről, habzani kezd a szám, és kifordul a szemem
erősen vérzek
hóban találom magam, ott próbálok megmosdani
"eljutok majd valahogy a lényegig"
évek óta mondogatom a neved de most nem jut az eszembe
keringek
duzzadnak a vérsejtek a megtisztulás vágyától
zengeni kezd a némaság
hallom fejemben a vér folyását
összezeng a vérem és a tér meg a hó
ugyanaz az akkord
slaggal zuhanyzok a kertben
csipkedi talpamat a forró lépcső
megint egymást kúrni a nyárban
anyahajó és napcsillag
lejtő és fonat
mágnes és hullám
hangosan jajgatok a hóban
fájdalmasan
eufóriában
éneklősen
megérintem magamat belülről
és ott találom a kezed
körbefonják ujjaid a magot
egybeérlelsz
égi s földi termésekkel
minden robbanó sejttel
boldog létezéssel
becsukom a szemem
csak a nyakam tekergetem
keresek egy zugot ahová bedughatom a fejem
mielőtt rámtör és mindenem elönti a zokogás
te
egyetlen
egyedül
te egyetlen egyedül
lepereg rólam a reggel
ajándékba adom a vaginám
vedd el örökbe
nélküled nem kell -
nélküled nem részem
most írtál, hogy már közel vagy.gyalog jössz, mert elment az utolsó metró.kimennék eléd, de nagyon hideg van, azt mondod.szeretem ilyenkor késő éjjel a hangod, olyan más.vigyázok a hangodra.örökkévalós.
míg nem jössz, a zsebemben kotorászok.találok egy haikut.úgy emlékszem ezt a nadrágot nemrég kimostam, a haiku mégis tiszta.néhaiku.
jössz, igen,mostmár biztosan te vagy.a bőröm már percek óta meztelen.husom börtöne lazul, érzed?még nincsen vége..
a lift nem indul.gyalog megyünk.látom a félhomályban, ahogy mosolyogsz.érzem azt a szagot, csak este ilyen az illatod, délben, vagy akár reggel, egészen más.ez az éjjeli tehetetlenebb és vadabb mindegyiknél.mint egy éjjeli állatkertben, ahol este érdemes megnézni a vadat.akkor aktívabb, akkor érzékenyebb.akkor közelebb tudsz jutni.hirtelen rámragyog a közelséged.a melegség elönti az arcom minden pórusát, kicsi sárga fénnyalábok furakodnak.ünnepség van a fényben, bent az arcomban, ott szól most a legszebb zene.kinyílok, így kihallatszik, és te is hallhatod.
az éjjelek örökkévalóságok.
álmos vagy, fáradt, marad az álom.gyűrött a takaró és a párna, kisímítom, megmosdatlak.odafurakodsz a hátaddal,álomba simogatlak.
vicces.boldog.
vagyok.
pillantás az ablakodból
valamit magyarázol, aztán hirtelen abbahagyod
ne beszélj
inkább cirógass meg mielőtt széttépsz
túl messze már a hajó
marad csak a tenger
érzem ahogy marja a testem a só
belülről hallom a dallamot
baszásunk dalát
füstszürke a délután
megindul a testem
mint egy sziget
fut, szalad
nincs semmilyen térképen rajta
szalad bennem az orgazmus
zúdul mint a trópusi eső
többször jön és különböző erősséggel
kitaszítja számon legtitkosabb gondolataim
hogy a húsomba ivódott a szerelem
egyszerűen beleégették az érintéseket a húsba
örökre megjelöltek, csak kioperálni lehet de
akkor én magam szünök meg
érzem a szagod
hazatalálok a titkos hazámba
az összes többi üres héj
lüktető éltető húsnélküli héj
kinyílik a liftajtó és valami láthatatlan elosztón keresztül
megint végigvezeted rajtam az áramot
szétnyílik a bőr és a hús
belesimulunk az indák és mohák, a húsevő virágok és
vezetékek világába
megyek egyre beljebb és beljebb,
nem érzek ellenállást
a kezem, a fejem, a pinám, az arcom, a vállaim is benned vannak már
még mindig nem jön szembe semmi és akkor hirelen
lebegni kezdek
úszni az eredendő legszentebb elemben
látom, hogy valahogy ki fogok sodródni a napra
és akkor jön egy pillanat és akkor nagyon jó
lent vagyok, a meder legmélyén
és én vagyok a meder