ülök az üres térben.a gyomromból feltör a keserűség, de kitisztulok, mert a nőt azért teremtette az isten.a kezembe harapok, nem bőgtem most sem.kapaszkodok az időhatározóba, mintha lenne már.egy bizonyos pillanattól erőssé válik a vágy.hogy bennem élj.ott ücsörögj, magzatpózba kuporodj. bennem, a paplan alatt.


addig hajnali meleg fűszálakról gyűjtögetem a nedveid.és mosolygok.

2 szösszenet:



Anda István said...

szervusz. remélem a blog még él és lélegzik. minden elismerésem, s szívesen kiteszem az ajánlóba a blogodat ha gondolod. nézz körül nálam te is ha van időd és remélem tudunk majd valahogyan, valamikor beszélni.

sun-worshipper said...

köszönöm..és körül fogok nézni!
most kicsit töltődöm.