egy asszony volt csak akit szerettem
halkan leültem mellé és nevettem
egy ponttá zsugorodva arcában a világ
minden porcikám és testem érte kiált
sokszor most is halványkék reggeli
kávéscsésze felszínén ott látom
és érzem éles napsütésben
halványvörös távolodó spirálokban nézem
el már nem veszítem
magamban élem
rewind it
- 2006/01/13
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
0 szösszenet:
Post a Comment