Bittermoon - ecstasy of existence

szeretném fogni a lelkedet

kivinni az éjszakába
cseppjeivel tölteni be tereket

színeket és formákat
utcasarkokat

szeretném fogni az arcodat

minden nap nézegetni benne
szanaszét harcomat

volt már hogy azt hittem beledöglöm
rázkódott bőrömön hideg öklöm

már csak fekszem melletted ziláltan
bámulószuszogásod habzsolja pucér vállam

mióta ismerlek a nappal labdázom veled te megégetsz engem én melegítelek aztán cserélünk mint gyerekek a játszótéren most én dobom a labdát majd átfutok lábaid között ne nézz vissza csak nyújtsd át a kezed mikor már elég messze és még elég közel szeretem a csúszdát is a válladig visz el aztán ott estelig dorombolhatok

Megvallom őszintén, hogy az aura - témakör engem is foglalkoztat.Főleg mióta személyes élményeket kapcsolhatok hozzá.Ezt nem gondolnám elvont vagy megfoghatatlan gondolatnak.Annál, hogy mindannyiunkat energia és kisugárzásburok vesz körül, kevés egyértelműbb dolog van.
Ültem már egy asztalnál olyan emberkével, aki szabad szemmel látta az aurámat.És minél több időt töltöttem együtt vele,annál inkább éreztem, hogy bennem is kezd kialakulni egy ilyen "auraszem".
Mostanság egyre többet hallani az indigó gyerekekről.Ennyire várja a nép a "megváltást"?Csak épp mindig más és más nevet ad neki.Ugyanakkor az nem igazán pozitív, hogy ilyesféle fogalmakat kellene bevezetni ahhoz, hogy végre képesek legyünk egyéni és személyes hozzáállással nevelni, tanítani egy emberkét.
Kreativitás, humorérzék, érzelmi bölcsesség - szemben az anyagiassággal, a "tégla a falban" életérzéssel / megjegyzem inkább halálérzés ez.
Az indigó a hatodik csakra, a harmadik szem színe.
Nem ártana,ha ez a harmadik szem nemcsak az indigó gyerekek kiváltsága lenne.Mit gondoltok?

´Súlyosbodik a globális felmelegedés veszélye´
Persze, tudom
Lángoló lepedőmet locsolgatom

nem érdekel már az erölködés vagy a gyilkos kétely telepakolom egyik ladikom annyi nappal hogy mikor ütközök a szembeni parttal apró darabokra hullik félkész mozaikom és marad csak fényes agyrobbanás sejtem - vegyület nem rajzolok szájat szemet füleket marad csak a FÉNY

láttál

e

már

boldog

imádkozást

tüdődből

velődből

szólót

alázatosnémát?

majd meztelenségembe öltözöm
kendőm kitárt testemre kötözöm
és megkérdezem

- te tudod e milyen
késként forogni a semmiben
mindegy honnan csak
várni a megváltást
magadba dermedve és hinni
ez már az örökélet

aztán félni hogy
az anyag bekebelez és feléget
kifordít - befordít míg
ki nem lógsz a mindenségből
végleg -

ülök
feszülök
megint feszülök
szülök

volt egy asszony a gyermekkoromban.akinek szinte mindent köszönhetek.eddig még egy sort sem írtam ide róla - vele.ugyanakkor ez ebben a formában mégsem igaz.mert ott van minden gondolatomban.most sem lesz ez több pár szónál.

sokszor arra ébredek hogy nem hagyják hogy elkísérjelek.ezért azóta kísérlek téged.ne haragudj hogy nem voltam ott.akkor nem.csak mindig.most is.nézd ahogy most én szövöm maszatos fényű gyereklevelekből apró házadat.nézd ahogy szeretlek.

talán ha
pihe lennék


csigolyáid
alatt


vérlemezről
vérlemezre úszva


néha
nyakig
csobbanva
benned
egeid között

talán akkor megérteném

Szívem a vegyésznő oldatba vitte.
Aztán borszesz-lángon forrásig hevítve,
két hétig vizsgálta,
szűrte és titrálta,
s kevésnek találva végül - kiöntötte.

/Havasi/

bejöhetsz ha szeretni akarsz
testem reggelekkel tele
de megcsapott a halál kósza szele



mikor csak másban sejthetlek már
inkább fényed kortyolgatom és
abba halok bele

f
é
ny
e
d
b
e
n

n
a
p
o
z
i
k

a
k
i

é
l

lépkednek és lélegeznek
lassú erős mozgásukban megszületni látod magadat
vért köpsz a szemükbe
addig kócolod hajukat míg megáll felettük a Nap
füledben csípőjuk csattog
boldog imádkozásban
zárják rád testüket
fekete napsütésbe rejtik
gyilkos éhségüket

hasra fektetsz és
lovagolsz rajtam
mellem között
bújkálsz aztán
elvárod hogy
meggyűlöljelek
és váltogassam magam
most belőled vagyok
és neked aztán
egy gyerek
üresen tátongva
csakhogy te betölthess
és közben
nem látod meg
ellobogó szárnyas gyeplőimet

anyanyelvem vagy

belőledveled beszélek

fámat öleli meleg tiszta méhed

és én csak így

csak cseppenként a mézet

akarod e akarod e
akkor ott a lépcsőn úgy hogy senki sem hallja

csak porcicák a csúszós kövön

remegő lábunk alatt már az ajtó is szalad

pedig még bent sem vagyunk

olyan jó volt akkor ott veled abban a pillanatban egymásba csavarodva lassan lélekfacsarodva nézni azt a valamit a semmiből amit építettünk hirtelen vadul összehajtogatni enyémtied gondolatainkat aztán megfürdeni egymásban fényesen és
számolni visszaszámolni napokat heteket féligmajszolt almákat a konyhaasztalon hajszálakat reggel fürdőszobából kikecmeregve közös kádból habos homlokkal itthagytad a forgalmid.

egyensúlyozgatok már magam sem tudom mi között rostkötegszakadok és észre sem veszem hogy semmit szaggatok az ürességbe csak hogy fellazítsam szempilláimat és akkorára tágítsam a pupillám hogy gyökeredtől szirmaidig beleférhess-lehetünk fehérek feketék vagy tarkák csak egészek

és most mint kis hajó
a legtisztább tengeren
olyan lassúnak érzem magam

árbócaim mind letörtek értem
a szélben csak hogy úszhassak veled

de még nem látlak csak
tudom hogy ott vagy a habokban

aludni kéne behunyt szemmel és aggyal
de mit tehetek ha folyton rámtör
a teljes erőből ébredés

a közelség és távolság már csak
egyetlen nyomorult maszlag
itt már nincsenek fogalmak

és eképpeni nemlétezésükben
hasítják bőrödön a legeslegnagyobbat

egy asszony volt csak akit szerettem
halkan leültem mellé és nevettem
egy ponttá zsugorodva arcában a világ
minden porcikám és testem érte kiált
sokszor most is halványkék reggeli
kávéscsésze felszínén ott látom
és érzem éles napsütésben
halványvörös távolodó spirálokban nézem
el már nem veszítem
magamban élem

dreamdreamdreamdreamdream
dreamdreamdreamdreamdreamdreamdream
dreamdreamdreamdreamdreamdreamdreamdreamdream
dreamdreamdreamdreamdreamdreamdreamdreamdreamdreamdream
dreamdreamdreamdreamdreamdreamdreamdreamdreamvízszintesnyolcas

szeretném megformázni mindazt ami körbevesz.
embereket és örökéletű irigyelt tárgyakat.
gondolatokat és hússzagú vágyakat.
használnám a karomat, a testemet.
vérem lenne nedvem.
vele festhetek.
aztán jó lenne állni csak.
csöndben.meztelen.
hangok nélkül
mindennél
beszédesebben.
nesztelen.
vörös kartonruhában
bőröm alatt lenni érháló.
beszőni minden apró pontomat.
felhasadt égő szájjal.véresen.

amíg bennem tombol az éhség mindennapjaimat örökléteimre tépkedem

gyere velem oda ahol a szavak már mást jelentenek.ahol agyunk velőig kitárva.ahol nélkülünk aludni ének a semmiből szövegtelen kotta.csak végtagjaim játszanak a párnán s combomon szánkózol.gondolataimban arcom a tenyered.melleimre teszed.ujjaink ajkaim.egymásbaforduló gyermekemlékezet.gyere velem oda ahol számolgatjuk volnaperceinket.kezeidben rohadt kis zsebszámológép.olyan nehézkes már.sírnia kéne de csak gyököt von és szoroz.on-off.on-off.reset elek.
épp nyújtózkodom.egyetlen lehelletem most a világ.nézd kint a fát.nézd.hullik az ágról.hullik a szád.be kéne most burkolózni.felizzana körmagunkban minden apró vulkán.bejárnánk tájakat.szöszökből és kis neszekből húznánk fel házakat

ez már az vajon
vagy ez még volnaéletem

éles ritmusomat fényre lüktetem
te látod csak a vágásokat
barázdák apró zöldségeken

volnavelem volnálcsaknekem
csöndes kérelem

osztva van nekem ég és friss eső
ujjongó kisgyerek - szerelemkereső

számszélén szómorzsák-darabok
tenger nyaldos sziklát - nappali csillagok

nem szeretnék irni - verset sem
nem láttam még Istent - egyet sem

csak benépesülni szeretnék nagyon
legyen számban mézem
legyen tejem, borom

surlódjak és gyönyörüen égjek halálra

- trikóban szeretkeztek először
csak meztelen szemeit látta -

emlékszel azokra a reggelekre?amik még meg sem történtek?emlékszel esténk romjaira a faasztalon?a másnyelvű tájakra?katicabogarak a fénylő havon..még nem folynak össze a napok.hurcolnak utak-hidak-sikátorok.aztán már nem félek.magamba szívom szívemig a sötétséget.torkom szakadék.
Nap!Állj meg!Ne mozogj..

az univerzum

távoli zugába tévedtünk

mostmár itt maradunk

anyatejjel és szerelemmel

kifordult

virágmintás hasfalakkal


szaladunk

magba menekült a világ

langyos volt az egység és fájt

hogy megrepedt a magzatburok

nyíló-záró combok mutatják az utad

kezed dombok közé teszed

cseresznyefaszemeimnél van ki jobban szeret?

megtermékenyítve fekszem testemen
valaki jön
fény felé fordítja a fejem
aztán belém bámul
tükröm kinyílik
fekete lánggal égve
zuhanok

hasamon kezek
s megszüllek magamnak
mint föld a tengereket