a tükröd leszek hogy lásd ki vagy ha nem látnád
ha valaki törtetni akar, akkor a magához hasonló embereket fogja vonzani,
és ezek ugyanúgy viszonyulnak majd hozzá, ahogyan ő hozzájuk
lassan lemállik rólam minden lehellet
bőröm pőre - pőre bőrrel futkosok
nincsenek már betűk - nincs á
nincs az m
nincs az ó
csak néma
szádat falom
túl a zárt törtfehér falon
mint mikor világra dobtak
szaladok feléd
aztán kaszabollak
késekkel és elnyűtt fogkefékkel
nincsenek csak ősállat jelek
egymásból ki - be táncoló
dühöngő
gyerektengerek
álmaimból takarómmá hajtogattalak alaktalan fényes anyagból mi hol puha hol
érdes hol fehérebb s van mikor árnyat vet falamon olyankor veled alszom szabadon
takarlak akarlak csupa kert lesz körülöttünk fényes nyers fák ropognak folyók
szakadnak s világosságunk egyetlen világunk lángon lovagolva agyunkig bezárva
akkor visszaadom neked nyelvedet s égő husod mostantól én leszek
nyíló – záró comb és hónalj
tolta ki magából az egót
hogy beteljesedjen
a beteljesedhetetlen
hogy keresztre feszítsen a tudat
mutatom neked az
utat a te dolgod hogy
odaképzeld magad halálodat vagy magod
olyan mélyre
viszlek amennyire hagyod
mikor hajózunk ki végre
a vizekre ahol nincsen
méterenként kérdőjel biggyesztve
nincs teremtés csak vannak és élnek a
dolgok
és tudod anélkül is hogy mondanám neked
lehet tudom én is
nincs vitorlánk sem árbócunk mert tudja a szél is
ahol nem látjuk
haldoklásunk még mielőtt szülünk
meztelen hasunkkal egymásba feszülünk
milyen könnyű most meghalni
nem mondani hogy ' én vagyok'
megint abszurd megint
a perverz klaviatúra
ahogy ujjaim a tüzem
újra
meg újra
ha majd olvasgatod
neked is az egered
szeretném fogni a
lelkedet
meleg gőzben megforgatni lassan
aztán kivinni a napra
már nem a szerelembe vagyunk szerelmesek
megesszük egymást
és
ezt élvezzük is
kicseréled szivem és agyam
nedves hóban áztatod a hajam
boldog fájdalmamon csak pár szánkó nevet
te kísérsz az éjszakában
láncok nélkül megyek
elégek ha égek
elég elég
túl sok a hajnal
ne nézz rám napszínű gyilkoló szavakkal
csak feküdj mellém és bámuld
hogy lesz semmivé ruhám
ruhám alatt hitem
hogy nem leszek sohasem
pőre fegyvertelen
igen néha télleg azért érdemes valami legalsó mocskospiszkos bugyraiban merítkezni, mert utána nincs az az orgazmus katarzis megvilágosodás sejtrobbanás ami felér a felszínre bukással
igazán
tudtam láttam és éreztem
bíborvörös csönddel érkeztem
akkor teremtesz
igazán mikor
leteszed a tollat a gyötrő kételyeket
amit látni szerettem
volna kezeim között úszott
lehetett volna üdvözülés gyűlölet forróhideg pára
a megszületésnek
ekkora az ára
aki itt vagy de tegnap voltál
aztán
most fürösztve mosolyodsz
akkor is vagy ha nem csorbult elmém
teszem
tengert eszik tüzem
csak engem nézz
csak engem igazán
nem félek
ha nézlek
vizzel teli számban
meztelenül viszlek
sötétedik, úgy tesz mintha aludna
mióta szeretem arca az arcom
szeme a
szemem minden halálomban
naptól fénytől meggyilkolva
feltámadnak
együttmozdulataink
matatunk néha hanggal néha hangtalan
falunk
habzsoljuk falunk
számszélén a párnán a lepedőn nyomunk
úgy betűzlek
mint szél a tengereket
sötétségembe láncolsz és szeretlek mégis
konyhában földön rongyos szőnyegeken
aludj reggelig nem ébresztelek fel
csak figyellek arcodig felhúzott kezemmel
vannak szablyáim is élesek
véresek
szerelemmel felcicomázva
macskaszemem lobogó fáklya
mandalima
akit útnak nevezünk
az a jószág
hol eltűnik hol meg
azért valóság
valamilyen valóság
s eltűnik
benne vannak a képek
benne vannak a
dolgok
őbenne nyugszik a mag
ez a mag éteri halhatatlan
őbenne
rejlik a hit
eleitől fogva a mostani időkig
minden kezdetek formája ez
na honnan
innen csak innen
nem érdekel hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal
azt akarom
tudni hogy megérintetted e
szomorúságod középpontját
hogy vadul
tudsz e táncolni és hagyni hogy
az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig
anélkül hogy óvatosságra intenél
nem érdekel hogy ki vagy és
hogy jutottál ide
azt akarom tudni hogy
állsz e velem a tűz
középpontjában
üvöltsd el magad és
mássz fel a testemre
csapkodva - nevetve
írd fel
rám hogy
ki vagy
maradj bennem a
napfogyatkozás végéig
ha
nem lennél az
ősállapotom
lassan kicsúsznék
belőled hogy
tovább
lebegjek
Subscribe to:
Posts (Atom)