úgy ismeri ereim huzalait
fellizítja mellkasom vulkánjait
apró katonákat küld velem délre
hogy begyűjtsük napjaink magjait
és föl-le szántsuk testén a földeket
minden támadása tengerek apadása
és a dagály ahogy
lélegzetünk fennakad az időn
mozdulatlan boldog üvöltésben
és van az a pillanat apály és dagály közt -
amikor így marad
- 2006/05/11
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
0 szösszenet:
Post a Comment