nem haltam meg
aprókat mozdul a mellem
az arcomon viszont semmi rezdülés
a ráncaim kisimultak
csak fekszem
az arcom fölé emelem a karom
betapasztom a szemem
a sötétben fáklyák cikáznak
beleszédülök az éjszakámba
indiánok üvöltéseit hallom
csak őket szeretem már
ömlik a számból a vér
ordítani szeretnék
kitépték a nyelvem
felkapok egy fáklyát és rohanok az indiánokkal
a többi nő beletörődött
de én nem akarok
nem akarok aludni
virrasztani akarok az indiánokkal
feszül a testem
pattanni kezd bőr
szétreped a hasamon a vaginám felett
a nyakamon a mellkasomon
csak érzékek és szerveim raktára
a meztelenség rám többé nem vonatkozik
nadrágom lehúztad
szeretőd lettem
vágyik a hülye szív
a test szeret
hiányod átvágja a koszorúeret
a testem napfolyókanyar
a testem türelem
aztán belázad és dühöng
a testem kifosztott elvetélt
csontkosár mágnesed
yes, ez én vagyok
csörgess, rázz meg
dobolj
föld és az ég felé
1 szösszenet:
HBL
- a hétköznapi és a rendkívüli közötti magasfeszültség, - mint az indiánok éneke hallható - ebben élek és halok - érezlek, hallgatlak...
Post a Comment