Bittermoon - ecstasy of existence

testem ima
hajnali ölelésben pöndörödő
combomon felfelé kígyózó

testem otthon
lakják husok, lebegő lelkek
saját lebegő lelkem is

testem is-ten
te is én te is is-ten
ten-te

testem ritmus
fény zúdul a tetőkről
boldogság csurog vállamon

testem tenger
felfröccsen és visszahúzódik
lüktet benne illatokkal, ízekkel a part

hörögve sziklát ölel habom
makkok esnek
duzzadó vizemben mártóznak meg ágak

testem mag-zat
két szívvel zúg benne az élet
de elvesztem majd az egyik szivemet

testem tengere
zúgja majd vissza egybelüktetésünk
szívja és issza

jobbról egy planktonraj
balról zubogó vér
szinezi és mossa husom

amíg a partból kiszakad a tenger s újból körülölel hüvelyem

szerintem én nem haltam meg.
még érzem a testemet.a szomszéd szobából áthallatszik ahogy baszunk.valahogy keresztülcsorog a falon.véres és nedves mocskos.szerintem én nem haltam meg.mocskos vagyok.fájok ahogy kiszakadnak belőlem az apró mindenségek.a napfény életre simogatja az ágyamat, a lepedőm például vágtázó lovakkal teli tenger.
sírni szeretnék.
kisírni a csontjaimat.a szöveteimet.

szerintem én nem haltam meg.
gyere, a testem átereszt.
sikoltozó nyugalmam lyuka örök transzparens.