apró lábaid zaját hallom a szomszéd szobából.táncolsz.olyan lendülettel akár egy fényszikra.közelebb lépek az ajtóhoz.de csak fülem fordítom feléd máris megperzselsz.
legmélyebb ponjaimban mozogsz.magamba zárt mandalám vagy.köröm - végtelen számú és színű elemmel.test - testvérem.kiszűrődnek mozdulataid ahogy csípőddel ereszkednek tincseid és visszafolytod lélegzeted.kiszűrődnek dobbanásaid.ellenállhatatlan állhatatosságod.kiszivárog minden álmod.az EGY.
még mindig csak állok.remegő lábbal.remegő zsigerekkel.ugyanolyan erős a vágy hogy olyan távolról szemléljelek amennyire csak lehet - mint hogy olyan mélyen lélegezzelek zsigereimbe ami már lehetetlen.
tüzem s magom lassan feléd fordítom s ezen a ponton
az önmagából kifordult világ lassan és puhán beomolva méheden nyer új életet
- 2007/04/19
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
0 szösszenet:
Post a Comment