tetszettek a fények
áttetszettek - átszőtték mindkettőnk testét
érzed az izgalom tömör, nedves szagát
csak néha pillantok ki a habokból
ki, a felkelő napba
olyankor hátranézek
és a szemedből tudom
miből van ez a ladik
hagyhatnám kint a parton
megrohadni lassan
de olyan messze vihet
vigyázok rá
lelkem része
bámulok rá mint egy gyerek
és ő illatos meleg párát
lehel az arcomba
ő vihet
a konyhakövön találom magam
arcom hideg
kövön piheg
kitisztulok
szorítok
bőgök
valójában nem beszélek
csak ősállatul keresztülnézek
kifordult nyakkal arcodon
Címkék:
szerelem
- 2008/12/19
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
2 szösszenet:
igen, én is utaztam már konyhakövön, fájva élveztem :)
csodákkal teli ünnepeket Neked-Nektek,
és ha akarják az Istenek, talán jövőre látjuk egymást :)
olyan szép mozaikszavacskák,érzelemszemcsék,
fájdalomfinomságok...
Fényt a szívetekbe!
Szende
Post a Comment