Bittermoon - ecstasy of existence

vagyok - csurig

neked írtam az első versemet
öledbe vettél - ahogy szokás szerint
és együtt írtunk - délutánokon át

és daloltunk
és daloltunk
és elmentél
és folytattam

érted is

és azokért akikkel megajándékoztak ezek az önkereső éveim

van egy korlátom - mégpedig az, hogy nincsen
sem kategóriák - cimkék - címek

csak lenni
mert ajándék minden ember, szó és pillanat

a MOST

köszönöm

Balázsnak
Ildikónak
és a Tündéreknek

talán ha pihe lennék

csigolyáid mentén

néha nagyot

csobbanva benned

egeid között

talán akkor megérteném

én nem tudom milyen szirupot csepegtettek belém azok akik most megtagadnak de hálás vagyok nekik - csurig

itt nincs véleményük - nem számolnak - nem mértékkel szeretnek

itt minden szervük s érzékeik akkorára tágul hogy aki bebámul
gyönyörűen egy helyben repülhet hazáig -

orgazmusharapás -

gyere be és hasadj
hasaddal adj

csak amennyire élni szeretsz

én nem tudom milyen szirupot csepegtettek belém azok akik most megtagadnak de hálás vagyok nekik - csurig

itt nincs véleményük - nem számolnak - nem mértékkel szeretnek

itt minden szervük s érzékeik akkorára tágul hogy aki bebámul

gyönyörűen egy helyben repülhet hazáig -

orgazmusharapás -

gyere be és hasadj

hasaddal adj

csak amennyire élni szeretsz

mikor megszülettem

egyetlen anyaméh volt a világ

most nektárok

gyümölcsök fák és levek

kaptam eget és tüzet -

vagy engem kapott a tűz

lehet

vagyok

hajadban, szálaid között

mintha te lennél - vagy csak magadnak hiszed

vagyok szemed, habzó fogad

eszméleted

ha játszani szeretnél -

forralj vizet

két tele tojás -

két naprendszered

vetkőzz takarj

melegíts

csupasz világgá sikíts

becsomagoltál már kedves?

most indulj
most közelebb száll a nap

de előbb zárd rám szemed

tenyerem arcod vizeibe mártom

az első és utolsó szó között
végigfutok szádon

meleghideg
ahogy cirmolászom

felhők - kutak - hegyek - tüzek -
lángod és a lángom

az utolsó szót nem találom

zokogó csontjaink
vérpocsolyák számon

üzeneted magamba mártom

ákom-bákom
mégsem bánom

becsomagoltál már kedves?

most indulj

most közelebb száll a nap

de előbb zárd rám szemed

tenyerem arcod vizeibe mártom

az első és utolsó szó között

végigfutok szádon

meleghideg

ahogy cirmolászom

felhők - kutak - hegyek - tüzek -

lángod és a lángom

az utolsó szót nem találom

zokogó csontjaink

vérpocsolyák számon

üzeneted magamba mártom

ákom-bákom

mégsem bánom

még mindig gyökereidben ébredek.

vajon hallasz e engem

mikor reggelente kihajolok kulcslyukaidon?

napközben növök körülötted -

párszor meg is halok

te csak kihajolsz magodból -

zúgásaimat hallgatod

ahogy lélegzetem átüt kérgeiden

magadba betűzöl és

viszel.

legbelőled.

vártam az üzeneted.
a két kis pontot meg a félkört.
meg a valamit.
sem ez sem az smsed.s ahogy vártam
olyan élesre fentem
szivemet mint még
soha korábban.
talán ezért nem.
mert te sem szereted.
a vérző szmájlifejeket.
talán ezért lehetett
mert rezegve..bocsánat,
remegve kívántam

szerelmes vagyok az életbe -

annyira de annyira

szenvedély nélkül nem tudok szeretni -

élni sem

vörös és kék csempék között ülök.alattam forró - hideg vízhasáb..szemem előtt szikrázik hószínű - hab.nem ismertelek és mégis akartalak.lassan csepegnek a lefolyón a cseppek.lefelé merednek..és ott maradunk pőre mezítelen.

szeretem a barackot.nagyon.a sárgát is.a fejemen is.nézz belém - téli barackliget - mélyen magamban hagyom hogy gyümölcseim bennedbennem érjenek.tele írom ölelő testedet..ezer és ezeregy szinemmel festhetek..te vagy imám és szitkom is..ruhám mit reggel magamra öltök.megörültem.tépkedem a nap haját.a szemembe süt.

keresem a szívverésed

a füvek alatt a földben

de elveszett csak hangod leszek

mea culpa mea culpa kedves

világosítsd vagy verd agyon dalom

piros kanca vagyok és a tüzed falom

hát ez lett volna a pokoli fieszta

a jutalom végjáték

jobb kezemmel jobb lábammal kelek

aztán mindent magam mögé vetek

mert ilyen fináléval csak

hanyatt vetett lábbal

eszeveszett testeveszett tombolásunk lehet

mégsem félek mert összemaszatolva minden könnyem fejem felett lebeg

van, akinek csak egy szobája van, nekem egy világom! a világomon belül az akácméz az enyém, a Tamás a barátom... és még falra kenhetek krémeket, tonhalasat, qtíz koenzimeset, leköphetem, s ti kérditek, jó nekem?!hát nem! van akinek csak egy szobája van, nekem egy világom! a világon belül a vörös ceruza az enyém, a búgócsiga a barátom... és még, a csillár körtéit parittyával kilőhetem, s ti kérditek, jó nekem? hát nem! az akácmézet lenyelem,a Tamás a barátom, falat sikálom, satírozok a vörös ceruzával a combomra, bőgetem a csigát, betekerek új körtéket, s lőn világosság!

csak egy nap nélküled.kívül van a szenvedély - bennünk valami meleg.köldököm a kerek - a holdat bámulja veled.csak egy nap - tapadóéhes fülek.tévéhangyákat figyelgetek.pörög a búgócsiga így is.spirálon csepereg a méz is.összegyűjtött arcodat agyamban ismételgetem.átmeneti állapot.mikor nem vagy velem kötött pulóverem a szerelem.színes ruháimba csavarom magam aztán ellopom a napot.

egyensúlyomat keresgélem -

Isten ments hogy

megtaláljam

egyféle közönyt bírok elfogadni :

amit addig gyakorolsz míg

szenvedélybe torkoll

addig lüktetek ujjaid között míg kerítés mögé bújt fájdalmam döfködöd aztán majd kipukkadva csüngök veled ágakon s falakon átszúrva kinyithatom becsukhatom szemem amit elképzeltél történem napteszem ne félj mert nem fogy el a tüzed vagyha mégis hozatunk a marsról hogy addig mártogassunk egymásban arcokat míg mind a ketten érvényesek leszünk hullámokat érfolyókat verő nyakakat fejeket felfelétekerő hosszasanhallgató göröngyösutazó