izzadt nyarakon, amikor szerelmem magamba engedtem a tested, üvegvirágosan száll fel a félelem, a lassú harangok közötti nyárban kinyílik egy újabb virág, világossá válik számomra az üzenet mint a halak az áttetsző fényben, úgy vált át karikák, fények, hangok, üvegvirágok, mi ez, kérdezem, de nem tud válaszolni, bámul halkan, nagyon kecsesen csak téged kúrni, akkor is, amikor a csöpögő félelem bennem otthonra lel, több mint írni ez a szöveg is csak rólad szól. a falakon hajnalban üveges félelem a tested, átszóródtak rajta a nyomok, a tűk, meg minden, az árva vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, és az ébredés


világgá sikoltanám a testedet

tiszta lüktető ragyogás
növekvő meleg fény
utazás

vágtatok a napba
keményfejű kanca
belülről lüktet
vértfakaszt
pulzál - impulzál
őrzi az erőt
a magot
magomba mormolom
minden csepp
ősanyagom

a testem membránod
a testem átereszt
a testem jelmezed
a testem transzparens
a testem napfolyó
a testem felfedez
a testem megbocsájt
a testem vérvonal
a testem csomagol
a testem hátranéz
a testem porszemed
a testem elszeret
a testem áramütés
a testem megszeret
a testem mandala
a testem altató
a testem marionett
a testem hangszered
a testem fényhasáb
a testem mindened
a testem belülről
a testem érverés
a testem ciklikus
a testem a kurvád
a testem mormoló
a testem született
a testem őserő
a testem napkanyar
a testem vagyok
a testem szabad



ahogy csókoltalak végigfolytál a kezemen, a dzsungelben találtuk magunkat és felhangzott a zene, én lassan belédhatoltam, feltörtek mindkettőnk nedvei, csorogtak a karomon meg a lábamon, csorogtak mindkettőnkön, az arcunkon,a nyakunkon, a nyálad magamba szívtam a lábujjaimig, belédengedtem a törzsem a vállam a fejem, aztán a végtagjaim, és a szivem, addig akartam úszni a folyadékban amíg elérem azt a partot, ahol nem érvenyesek a szabályok, ahol megtörténhet, és végérvényesen a tiéd lehetek, úsztam az árral, vörösre festett a lobogó vér, a szivem egyre hangosabban vert, együtt lebegtünk, az igazi vízben,túlcsordult velünk a kád, kifröcskölt a kanapédra, a napra a szobádban, ott tágra nyíltam és befogadtam a látványodat


napfolyókanyar vörös és narancs forró nyári este meztelenül a lepedő alatt közel vagy lendül a karod ahogy belémvágod markolod a hajam tépd ki belőlem ezt a szerelmet nézlek végérvényesen a tiéd fülledt párás az éjszaka üvöltések és vonyítások lakják mélyebbre mélyedsz bennem éles szerszámmal hasítasz a husomba, a csontozatomba a szaglásom áthidalja az időt beszívom a tested illatát ettől a szagtól találok vissza a belső titkos hazámba máshova nem mehetek csak ki az ajtón

ízeket érzek számbaveszem a tenyerek melegét szeretőm lüktető husát tengerszőtte álmokat és ladikokat amikbe pakoltam őket tengerek és tenyerek melege minden ami maradt ladikok a vizen és a hullám alatt még felfedezem magam benned benned-magamban ahogy vonalakat húzol bőrömön -még élvezem összeringatlak még magamban szívesen összeterelem testedet és felfekszem hasadon elringatom magam lassú ritmusodon teremtelek lépéseimmel a macskakövön mikor átnyúlok érted a levegőn mikorösszeránt a kilélegzett tocsogó öröm mindenséggé robbantott szűk alagutainkban anélkül hogy szólnánk egymással -a gondolatainkban még teremtelek ahol őspatakom ered arcaink a folyók összefutó erek

a vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, az ébredés,a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek szalad a testemlassan, lassan
nagyok benne a
nyomok
a távolságokzöldek az ujjaim, sáros az combom, égetnek a vásznak, futok a napba, abból vagyok,belőled vagyokelvágódok, felszakadok, kifolyik belőlem a szerelem, a mondatok, a szines gyertyák, az évek alatt összegyűlt nedveid, ott vagy a napban, ott vagy a hajnali meleg nedves fűszálakon, ott vagy az arcomon

nem haltam meg
aprókat mozdul a mellem
az arcomon viszont semmi rezdülés
a ráncaim kisimultak
csak fekszem
az arcom fölé emelem a karom
betapasztom a szemem

a sötétben fáklyák cikáznak
beleszédülök az éjszakámba
indiánok üvöltéseit hallom
csak őket szeretem már

ömlik a számból a vér


ordítani szeretnék
kitépték a nyelvem


felkapok egy fáklyát és rohanok az indiánokkal
a többi nő beletörődött
de én nem akarok

nem akarok aludni
virrasztani akarok az indiánokkal

feszül a testem
pattanni kezd bőr
szétreped a hasamon a vaginám felett
a nyakamon a mellkasomon

csak érzékek és szerveim raktára
a meztelenség rám többé nem vonatkozik

nadrágom lehúztad
szeretőd lettem
vágyik a hülye szív
a test szeret
hiányod átvágja a koszorúeret

a testem napfolyókanyar
a testem türelem
aztán belázad és dühöng
a testem kifosztott elvetélt
csontkosár mágnesed

yes, ez én vagyok
csörgess, rázz meg
dobolj


föld és az ég felé



a vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, az ébredés,
a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,

hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek

szalad a testem
lassan, lassan

nagyok benne a nyomok

a távolságok


zöldek az ujjaim, sáros az combom, égetnek a vásznak, futok a napba, abból vagyok,
belőled vagyok

elvágódok, felszakadok, kifolyik belőlem a szerelem, a mondatok, a szines gyertyák, az évek alatt összegyűlt nedveid, ott vagy a napban, ott vagy a hajnali meleg nedves fűszálakon, ott vagy az arcomon





magba menekült a világ langyos volt az egység és fájt hogy megrepedt a magzatburok nyíló -záró comb és hónalj tolta ki magából az egót hogy beteljesedjen a beteljesedhetetlen hogy keresztre feszítsen a tudat mutatom az utat a te dolgod hogy odaképzeld anyád halálod vagy egy majmot gyakorold álmod és ébredésedet így ébredj reggel és szeretkezés után fesd a lepedőre csillagrendszered és várj
magba menekült a világ langyos volt az egység és fájt hogy megrepedt a magzatburok nyíló - záró comb és hónalj tolta ki magából az egót hogy beteljesedjen a beteljesedhetetlen hogy keresztre feszítsen a tudat mutatom az utat a te dolgod hogy odaképzeld anyád halálod vagy egy majmot gyakorold álmod és ébredésedet így ébredj reggel és szeretkezés után fesd a lepedőre csillagrendszered és várj





én annyiszor meghaltam már
kedves, meleg, magízű a halál

leszédülök a székről, habzani kezd a szám, és kifordul a szemem
erősen vérzek
hóban találom magam, ott próbálok megmosdani

"eljutok majd valahogy a lényegig"

évek óta mondogatom a neved de most nem jut az eszembe

keringek
duzzadnak a vérsejtek a megtisztulás vágyától
zengeni kezd a némaság
hallom fejemben a vér folyását
összezeng a vérem és a tér meg a hó
ugyanaz az akkord

slaggal zuhanyzok a kertben
csipkedi talpamat a forró lépcső
megint egymást kúrni a nyárban
anyahajó és napcsillag
lejtő és fonat
mágnes és hullám

hangosan jajgatok a hóban
fájdalmasan
eufóriában
éneklősen

megérintem magamat belülről
és ott találom a kezed
körbefonják ujjaid a magot
egybeérlelsz
égi s földi termésekkel
minden robbanó sejttel
boldog létezéssel

becsukom a szemem

csak a nyakam tekergetem
keresek egy zugot ahová bedughatom a fejem
mielőtt rámtör és mindenem elönti a zokogás

te

egyetlen

egyedül

te egyetlen egyedül

lepereg rólam a reggel

ajándékba adom a vaginám
vedd el örökbe
nélküled nem kell -
nélküled nem részem




éjjel van, az egész lépcsőházban sötét.csak lent a lift előtt, ami az emeletek között ingázik, és mindig más embereket szállít, néha minket, szóval csak lent működik a mozgásérzékelő lámpa.egy ideig lent várlak, nélküled nem akarok beszállni.nem szeretem nélküled a liftet.majd lassan fellépcsőzök.csak most nagyon sötét van.még várok.hátha megérkezel, addig nem indulok el. addig nagyon erősen gondolok rád.arra hogy mért nem kell soha erősen rád gondolnom ahhoz, hogy rád gondoljak.még jó hogy a sötétben nem tudok elővenni egy papírcetlit, biztosan feljegyezném ezt a gondolatot, pedig annyira blőd.szóval arra gondolok, inkább, hogy nincs is nálam papír, meg toll sem, és most ezt erősen meg kell jegyeznem, hogy majd később felírhassam.ezért erősen rád gondolok, anélkül hogy rád gondolnék.mintha meghámoznék egy almát és folyamatosan enném, aztán már hámozás nélkül is.mostmár jöhetnél, mert igazán fáradt vagyok ehhez.most jössz, mintha megjelennél a sötétben. jön valaki, megijed kicsit, nem látja hogy ott állok.azt kérdezni, hogy jó e a lift.igen, persze, gondolom.nem érti, mért nem hívom, mért állok csak ott és várok.nyugodtan menjen, én még maradok.még rád gondolok.jobban szeretek utánad érkezni, olyankor nyomom a csengőt, egymás után többször is, vagy csak egyszer, de akkor hosszan.olyan soknak tűnik néha, amíg beleszólsz.máskor csak egy fél pillanat."jövök"..
most írtál, hogy már közel vagy.gyalog jössz, mert elment az utolsó metró.kimennék eléd, de nagyon hideg van, azt mondod.szeretem ilyenkor késő éjjel a hangod, olyan más.vigyázok a hangodra.örökkévalós.
míg nem jössz, a zsebemben kotorászok.találok egy haikut.úgy emlékszem ezt a nadrágot nemrég kimostam, a haiku mégis tiszta.néhaiku.
jössz, igen,mostmár biztosan te vagy.a bőröm már percek óta meztelen.husom börtöne lazul, érzed?még nincsen vége..
a lift nem indul.gyalog megyünk.látom a félhomályban, ahogy mosolyogsz.érzem azt a szagot, csak este ilyen az illatod, délben, vagy akár reggel, egészen más.ez az éjjeli tehetetlenebb és vadabb mindegyiknél.mint egy éjjeli állatkertben, ahol este érdemes megnézni a vadat.akkor aktívabb, akkor érzékenyebb.akkor közelebb tudsz jutni.hirtelen rámragyog a közelséged.a melegség elönti az arcom minden pórusát, kicsi sárga fénnyalábok furakodnak.ünnepség van a fényben, bent az arcomban, ott szól most a legszebb zene.kinyílok, így kihallatszik, és te is hallhatod.

az éjjelek örökkévalóságok.

álmos vagy, fáradt, marad az álom.gyűrött a takaró és a párna, kisímítom, megmosdatlak.odafurakodsz a hátaddal,álomba simogatlak.
vicces.boldog.

vagyok.




mélyrepülés volt megint.kicsivel több mint egy hétig nem láttalak, és a hiányod ilyenkor már alig elviselhető.ahogy beléptem a kapun megnyíltak a pórusaim, elevenek lettek a sejtek, érzékszerveim olyan élesek lettek, mintha kábítószer hatása alatt lennék.még el sem indultál lefelé, de már megéreztem a szagodat.a nyakadba, az inged feletti kis részen, oda szeretek leginkább beszagolni mikor magadhoz húzol.mikor érzem a szagod nem igyekszem sehová, akkor éppen ott vagyok ahol lennem kell, ahonnan valójában nincs miért visszajönni.mikor lezúdítod bennem a vihart, tisztán látszanak rajtam a harapásaid és az érintéseid.mindegyiknek külön szine van, mindegyik mint a fatörzs jelölve van, kénytelen vagyok megjelölni őket, hogy aztán visszataláljak az értelem világába.álmomban az óceán partján ültem, vártam hogy csituljon megint a vihar, de a nap teljes pompájában és egyre élesebben ragyogott, orkánszerű volt a szél, körülöttem az elárvult macskakölykök egyre vadabbul hajkurászták, harapdálták egymást.a szél idehozta a vacsora illatát és ízét, kondérokban hatalmas husángokkal kavarták a levest, közben verték a dobokat és sikoltozva énekeltek, valamit ünnepeltek, nem tudom, mert aztán egy hangjuk átvezetett a zebrán, már csak pár lépésre vagyok, mélyrepülés lesz megint, kinyílnak a pórusaim, elevenek a sejtjeim, az érzékszerveim olyan éberek mintha kábítószer hatása alatt lennék, még el sem indultál lefelé és már érzem a szagod, beleszagolok az inged és az állad közötti részbe, a nyakadon, nem akarok sehova visszatérni és sehonnan elindulni, csak mélyen beleszakadni a parttalan időbe




oltsd ki szemem, én mégis látva látlak, viszlek tovább, vérem zuhatagában..



pillantás az ablakodból
valamit magyarázol, aztán hirtelen abbahagyod
ne beszélj
inkább cirógass meg mielőtt széttépsz
túl messze már a hajó
marad csak a tenger
érzem ahogy marja a testem a só
belülről hallom a dallamot
baszásunk dalát
füstszürke a délután
megindul a testem
mint egy sziget
fut, szalad
nincs semmilyen térképen rajta
szalad bennem az orgazmus
zúdul mint a trópusi eső
többször jön és különböző erősséggel
kitaszítja számon legtitkosabb gondolataim
hogy a húsomba ivódott a szerelem
egyszerűen beleégették az érintéseket a húsba
örökre megjelöltek, csak kioperálni lehet de
akkor én magam szünök meg

érzem a szagod
hazatalálok a titkos hazámba
az összes többi üres héj
lüktető éltető húsnélküli héj

kinyílik a liftajtó és valami láthatatlan elosztón keresztül
megint végigvezeted rajtam az áramot
szétnyílik a bőr és a hús
belesimulunk az indák és mohák, a húsevő virágok és
vezetékek világába
megyek egyre beljebb és beljebb,
nem érzek ellenállást
a kezem, a fejem, a pinám, az arcom, a vállaim is benned vannak már
még mindig nem jön szembe semmi és akkor hirelen
lebegni kezdek
úszni az eredendő legszentebb elemben
látom, hogy valahogy ki fogok sodródni a napra

és akkor jön egy pillanat és akkor nagyon jó
lent vagyok, a meder legmélyén
és én vagyok a meder


tetszettek a fények
áttetszettek - átszőtték mindkettőnk testét
érzed az izgalom tömör, nedves szagát

csak néha pillantok ki a habokból
ki, a felkelő napba

olyankor hátranézek
és a szemedből tudom

miből van ez a ladik
hagyhatnám kint a parton
megrohadni lassan
de olyan messze vihet

vigyázok rá
lelkem része

bámulok rá mint egy gyerek
és ő illatos meleg párát
lehel az arcomba

ő vihet

a konyhakövön találom magam
arcom hideg
kövön piheg

kitisztulok
szorítok
bőgök

valójában nem beszélek
csak ősállatul keresztülnézek
kifordult nyakkal arcodon


vörösarany fények szelik szemem előtt a világot.ősi hajnalok.hajnalban ébredők.
zöld indák, homokszínű kavicsok.a nap kinyújtja karjait és megragad köldököm felett.zsákmánya lettem, csak nevet felettem - széles, vörös szája mint vérem arcomon csurog.


izzadt nyarakon, amikor szerelmem magamba engedtem a tested, üvegvirágosan száll fel a félelem, a lassú harangok közötti nyárban kinyílik egy újabb virág, világossá válik számomra az üzenet. mint a halak az áttetsző fényben, úgy vált át. karikák, fények, hangok, üvegvirágok, mi ez, kérdezem, de nem tud válaszolni, bámul halkan, nagyon kecsesen.

csak téged kúrni, akkor is, amikor a csöpögő félelem bennem otthonra lel, több mint írni.
ez a szöveg is csak rólad szól. a falakon hajnalban üveges félelem a tested, átszóródtak rajta a nyomok, a tűk, meg minden, az árva vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, és az ébredés.

a testem ölelés
a testem idő

a testem elmúlás
a testem én vagyok

a testem te vagy
a testem szerető

a testem hüvely
a testem csikló

a testem megérzés
a testem bűn

a testem az oka
a testem kurva

a testem ritmus
a testem zene

a testem befogad
a testem lépcsőház

a testem spirál
a testem transz

a testem pina
a testem fasz

a testem kíván
a testem ad

a testem duzzad
a testem vad

a testem alszik
a testem él

a testem otthon
a testem fél

a testem lázad
a testem remél

a testem hívő
a testem beszél

a testem született
a testem kurva

a testem gyermekem
a testem tudja

a testem bölcs
a testem föld

a testem víz
a testem nincsen

a testem lüktet
a testem játszik

a testem hangszer
a testem látszik

a testem forrong
a testem kurva

a testem üres
a testem durva

a testem kettő
a testem egy

a testem dalol
a testem mandala

a testem angyal
a testem trágár

a testem husom
a testem nyelvem

a testem tiszta
a testem táncol

a testem kuporog
a testem gyászol

a testem zuhanó
a testem szemem

a testem godóra vár
a testem halál

a testem küldetés
a testem meleg

a testem vízszintes
a testem remeg

a testem tipikus
a testem különc

a testem mutató
a testem szolga

a testem leszbikus
a testem kurva

a testem hetero
a testem megkülönböztetés

a testem sír
a testem repül

a testem szeret
a testem merül

a testem olvad
a testem szimbiózis

a testem regresszió
a testem tünet

a testem szex
a testem kéj

a testem hív
a testem mély

a testem igen
a testem nem

a testem szomorú
a testem néma

a testem megáll
a testem gyengül

a testem tudat
a testem elfojt

a testem eksztázis
a testem vérfolyam

a testem sorszám
a testem illem

a testem fényhasáb
a testem hamu

a testem öröklét
a testem kamu

a testem születés
a testem szeretés

a testem szűnni nem akaró létezés


abban a pillanatban, ahogy belépsz, tágulni kezd
minél tovább vagy itt, és minél jobban önmagad vagy, annál nagyobb lesz

a szoba a tető sarkában van
négy ablakkal
mind a négy be van temetve hóval
tejfehéren világít befelé a hó
teljes némaság

körülcsavarod magad törülközővel és belépsz a fürdőszobába

mivel tetőtéri a lakás, átlósan haladnak a falak
párhuzamosok és merőlegesek
belemerülsz a forró fürdővízbe
a sok vonal közt felfedezed vízből kiemelkedő tested
körvonalait és dombjait

mennyi mindent kéne tenned
nem ezt akarja a tested
elakarjaengedni

élvezed ha nem teszel " semmit"
az igazi semmittevésben újra
megduzzad a méhed és ömleni kezd belőle
megállíthatatlanul a vér

átkarolod magad
fortyogó kohóvá tágult öledet

gyermek növekedett a testedben
szerelem növekedett a testedben
- lefényképezed a lángokat

sugárzó fehérség vakítja el a szemed, az ablakon dől be
a hó

behunyod a szemed - fények cikáznak
lángok és világok
a füledre teszed a kezed - hallod véred zúgását
mint a tenger moraját
kagylód lüktetését

zeng benned a vér
zeng benned a tér

visszamész a szobába
ott az ágyad
vetkőzz le
feküdj bele

az egész világ megváltozott
meztelen vagy - itt nem lát senki

aztán szólít egy hang "itt vagy?"

igen, nagyon közel


ha egyszer meghalok - magomra hullik a testem

meleg kicsi magokra

téli hóesésben
rágurulok a sáladra és
elkísérlek

milyen meleg most is a nyakad

hömpölyög körülöttünk a hó meg a fehér
belelüktetek az utakba ahogy
lépkedünk hazafelé

főzz egy meleg teát nekem
aztán fürödjünk meg
vetkőzz, bontsd rám ruháidat
öntsd rám didergésed
bőrödről a zimankót

bentről

kifelé
az ablakból

iszom a fényeket

öreg póznák tetejéről dobozok ontják a napot





beleszövődsz a vérembe a gondolataimba
az énekeimbe a mozdulatokba

újra és újra mikor belerobbantassz
a nagy büdös semmibe nélküled -
ahol mindig ott vagy mégis
és ahol minden ott van egy rohadt kicsi kis magban


még emlékszem az éjszakára.
az árnyékaink szétáradtak a falon.

éjjelente arra ébredek, hogy a lepedőből
kimarkolászom és magamra öntöm a husod.

beborít - belülről kifelé, kívülről egyre beljebb.
oda is ott középen, ott középen a köldököm felett,
a kiskályhámba.

dobogó szivem vadul veri a sorsom.

szeretem a husod.a lelke miatt.
azért, mert tetszik a belseje.
azt képzelem, hogy folyton engem néz.

mikor mellémfeküdtél, az óceánra gondoltam.
meg a téli napfényre.

akkor a kávéházban már annyira kalapált a szivem,
hogy kapkodnom kellett a levegőt is.
belémáradt a szembejövők sokasága.

az egész tökéletes.
öblösödik bennem a fény.
érzem, hogy eljutok valahogy a lényegig.
tízszer.százszor is.
és ezerszer.

éjszaka van, forróság a paplan alatt,
harminckilenc fokos láz.
égető érzés.
elvakarom, helye marad amíg élek.


lassú mély lüktetés
ahogy egymáshoz érnek a magok
ugyanarról ugyanoda szólnak a dalok
szólnak a körök
ugyanoda tartanak spirálok és melegek
tisztító tüzek és hidegek

csend a
legteljesebb néma nyugodt üvöltés ahogy emeled a kezed

minden porcikád az örökkévalóságért a legönazonosabb
hasító jelenért

minden szavad
mozdulatod
tested szinei egybeérnek

egy izzadtságcsepp
egybeérő holdak és napok
újragondolom magam -
szembemegyek veled
az utolsó pillanatban
sírások nevetések
táncok és minden dalok fakadnak át
arcodból arcomba

és megértem





átcsókolsz a reggelbe
csak lassan, csak finoman
dérlepte ablakból néznek ránk
a kukkolók hangtalan
hóban fürdik az utca
csak dereng valami fény
szétszakadt időben
két bizsergő tenyér
nesztelen holdfény zuhany
meleg éjtakaró
perzselő gyertyaláng
színekben kavargó
átsimogatsz a reggelbe
csak erősen, csak ahogy kell
olvadó redőnyök alól nézünk
meztelen vörös lelkekkel




-A szerelem zene.
-És a zene micsoda?
-A zene szerelem.

A csend énekké változik, egyetlen hanggá.
Eszeveszett, halálos szenvedéllyé.
Ölemből folyni kezd a boldogság.
Vad, erőteljes vizek és cseppek, lágy cseppecskék.

Anyám méhébe ömlött be a zene.
Úsztam a hangokkal, lubickoltam mint a magzatvízben.
A zenében gömböcskék voltak, apró gömbök.
Megcsiklandozták a talpamat.
Bizseregtem.

Azt akarom, hogy a zene az arcomba essen.

A zene kiszinezi a husomat.

Nagy erejű áramlatok.
Ilyenkor nem tudod megkülönböztetni az átmenetit a véglegestől.
Mint az első baszás, vagy amikor nagymamám kikapcsoltatta a tévét, mert a szülést nézni parázna dolog.
Izgalmas kiváncsi forróság.
Mint mikor a hangszeredhez érsz.

Lélekszer.
Testszer.
Ezerszer.


Ha zenélek, ok nélkül örülök.
Ilyet nem csináltam kétéves korom óta.


A hajnal csobogás.
A csobogás zene.
A zene szerelem.

A szerelem végigsimogatódik a hátamon,
felkúszik egészen a hajamig, átfordul és szembenéz velem.
A szerelem beleharap az arcomba, végigfolyik a véremen.
Leültet az idő peremére és bámul.
Az első légvételtől az utolsóig.
A szerelem ilyeneket csinál velem.



lucskos
nyílik
csúszik
spriccel
csattan
ömlik
robban
reggel
magzat
gyökér
álom
fogan
ébred
mézes
üvölt
csattan
csikló
csusszan
csúszik
ébred
élvez
várom
úszik
élhet


a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar:
szabadon, zabolátlanul, ereje teljében,
vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk
/coelho