ízeket érzek számbaveszem a tenyerek melegét szeretőm lüktető husát tengerszőtte álmokat és ladikokat amikbe pakoltam őket tengerek és tenyerek melege minden ami maradt ladikok a vizen és a hullám alatt még felfedezem magam benned benned-magamban ahogy vonalakat húzol bőrömön -még élvezem összeringatlak még magamban szívesen összeterelem testedet és felfekszem hasadon elringatom magam lassú ritmusodon teremtelek lépéseimmel a macskakövön mikor átnyúlok érted a levegőn mikorösszeránt a kilélegzett tocsogó öröm mindenséggé robbantott szűk alagutainkban anélkül hogy szólnánk egymással -a gondolatainkban még teremtelek ahol őspatakom ered arcaink a folyók összefutó erek
a vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, az ébredés,a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek szalad a testemlassan, lassan
nagyok benne a nyomok
a távolságokzöldek az ujjaim, sáros az combom, égetnek a vásznak, futok a napba, abból vagyok,belőled vagyokelvágódok, felszakadok, kifolyik belőlem a szerelem, a mondatok, a szines gyertyák, az évek alatt összegyűlt nedveid, ott vagy a napban, ott vagy a hajnali meleg nedves fűszálakon, ott vagy az arcomon
nadrágom lehúztad
szeretőd lettem
vágyik a hülye szív
a test szeret
hiányod átvágja a koszorúeret
a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,
hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek
szalad a testem
lassan, lassan
zöldek az ujjaim, sáros az combom, égetnek a vásznak, futok a napba, abból vagyok,
belőled vagyok
elvágódok, felszakadok, kifolyik belőlem a szerelem, a mondatok, a szines gyertyák, az évek alatt összegyűlt nedveid, ott vagy a napban, ott vagy a hajnali meleg nedves fűszálakon, ott vagy az arcomon
én annyiszor meghaltam már
kedves, meleg, magízű a halál
leszédülök a székről, habzani kezd a szám, és kifordul a szemem
erősen vérzek
hóban találom magam, ott próbálok megmosdani
"eljutok majd valahogy a lényegig"
évek óta mondogatom a neved de most nem jut az eszembe
keringek
duzzadnak a vérsejtek a megtisztulás vágyától
zengeni kezd a némaság
hallom fejemben a vér folyását
összezeng a vérem és a tér meg a hó
ugyanaz az akkord
slaggal zuhanyzok a kertben
csipkedi talpamat a forró lépcső
megint egymást kúrni a nyárban
anyahajó és napcsillag
lejtő és fonat
mágnes és hullám
hangosan jajgatok a hóban
fájdalmasan
eufóriában
éneklősen
megérintem magamat belülről
és ott találom a kezed
körbefonják ujjaid a magot
egybeérlelsz
égi s földi termésekkel
minden robbanó sejttel
boldog létezéssel
becsukom a szemem
csak a nyakam tekergetem
keresek egy zugot ahová bedughatom a fejem
mielőtt rámtör és mindenem elönti a zokogás
te
egyetlen
egyedül
te egyetlen egyedül
lepereg rólam a reggel
ajándékba adom a vaginám
vedd el örökbe
nélküled nem kell -
nélküled nem részem
most írtál, hogy már közel vagy.gyalog jössz, mert elment az utolsó metró.kimennék eléd, de nagyon hideg van, azt mondod.szeretem ilyenkor késő éjjel a hangod, olyan más.vigyázok a hangodra.örökkévalós.
míg nem jössz, a zsebemben kotorászok.találok egy haikut.úgy emlékszem ezt a nadrágot nemrég kimostam, a haiku mégis tiszta.néhaiku.
jössz, igen,mostmár biztosan te vagy.a bőröm már percek óta meztelen.husom börtöne lazul, érzed?még nincsen vége..
a lift nem indul.gyalog megyünk.látom a félhomályban, ahogy mosolyogsz.érzem azt a szagot, csak este ilyen az illatod, délben, vagy akár reggel, egészen más.ez az éjjeli tehetetlenebb és vadabb mindegyiknél.mint egy éjjeli állatkertben, ahol este érdemes megnézni a vadat.akkor aktívabb, akkor érzékenyebb.akkor közelebb tudsz jutni.hirtelen rámragyog a közelséged.a melegség elönti az arcom minden pórusát, kicsi sárga fénnyalábok furakodnak.ünnepség van a fényben, bent az arcomban, ott szól most a legszebb zene.kinyílok, így kihallatszik, és te is hallhatod.
az éjjelek örökkévalóságok.
álmos vagy, fáradt, marad az álom.gyűrött a takaró és a párna, kisímítom, megmosdatlak.odafurakodsz a hátaddal,álomba simogatlak.
vicces.boldog.
vagyok.
pillantás az ablakodból
valamit magyarázol, aztán hirtelen abbahagyod
ne beszélj
inkább cirógass meg mielőtt széttépsz
túl messze már a hajó
marad csak a tenger
érzem ahogy marja a testem a só
belülről hallom a dallamot
baszásunk dalát
füstszürke a délután
megindul a testem
mint egy sziget
fut, szalad
nincs semmilyen térképen rajta
szalad bennem az orgazmus
zúdul mint a trópusi eső
többször jön és különböző erősséggel
kitaszítja számon legtitkosabb gondolataim
hogy a húsomba ivódott a szerelem
egyszerűen beleégették az érintéseket a húsba
örökre megjelöltek, csak kioperálni lehet de
akkor én magam szünök meg
érzem a szagod
hazatalálok a titkos hazámba
az összes többi üres héj
lüktető éltető húsnélküli héj
kinyílik a liftajtó és valami láthatatlan elosztón keresztül
megint végigvezeted rajtam az áramot
szétnyílik a bőr és a hús
belesimulunk az indák és mohák, a húsevő virágok és
vezetékek világába
megyek egyre beljebb és beljebb,
nem érzek ellenállást
a kezem, a fejem, a pinám, az arcom, a vállaim is benned vannak már
még mindig nem jön szembe semmi és akkor hirelen
lebegni kezdek
úszni az eredendő legszentebb elemben
látom, hogy valahogy ki fogok sodródni a napra
és akkor jön egy pillanat és akkor nagyon jó
lent vagyok, a meder legmélyén
és én vagyok a meder

tetszettek a fények
áttetszettek - átszőtték mindkettőnk testét
érzed az izgalom tömör, nedves szagát
csak néha pillantok ki a habokból
ki, a felkelő napba
olyankor hátranézek
és a szemedből tudom
miből van ez a ladik
hagyhatnám kint a parton
megrohadni lassan
de olyan messze vihet
vigyázok rá
lelkem része
bámulok rá mint egy gyerek
és ő illatos meleg párát
lehel az arcomba
ő vihet
a konyhakövön találom magam
arcom hideg
kövön piheg
kitisztulok
szorítok
bőgök
valójában nem beszélek
csak ősállatul keresztülnézek
kifordult nyakkal arcodon
izzadt nyarakon, amikor szerelmem magamba engedtem a tested, üvegvirágosan száll fel a félelem, a lassú harangok közötti nyárban kinyílik egy újabb virág, világossá válik számomra az üzenet. mint a halak az áttetsző fényben, úgy vált át. karikák, fények, hangok, üvegvirágok, mi ez, kérdezem, de nem tud válaszolni, bámul halkan, nagyon kecsesen.
csak téged kúrni, akkor is, amikor a csöpögő félelem bennem otthonra lel, több mint írni.
ez a szöveg is csak rólad szól. a falakon hajnalban üveges félelem a tested, átszóródtak rajta a nyomok, a tűk, meg minden, az árva vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, és az ébredés.
a testem ölelés
a testem idő
a testem elmúlás
a testem én vagyok
a testem te vagy
a testem szerető
a testem hüvely
a testem csikló
a testem megérzés
a testem bűn
a testem az oka
a testem kurva
a testem ritmus
a testem zene
a testem befogad
a testem lépcsőház
a testem spirál
a testem transz
a testem pina
a testem fasz
a testem kíván
a testem ad
a testem duzzad
a testem vad
a testem alszik
a testem él
a testem otthon
a testem fél
a testem lázad
a testem remél
a testem hívő
a testem beszél
a testem született
a testem kurva
a testem gyermekem
a testem tudja
a testem bölcs
a testem föld
a testem víz
a testem nincsen
a testem lüktet
a testem játszik
a testem hangszer
a testem látszik
a testem forrong
a testem kurva
a testem üres
a testem durva
a testem kettő
a testem egy
a testem dalol
a testem mandala
a testem angyal
a testem trágár
a testem husom
a testem nyelvem
a testem tiszta
a testem táncol
a testem kuporog
a testem gyászol
a testem zuhanó
a testem szemem
a testem godóra vár
a testem halál
a testem küldetés
a testem meleg
a testem vízszintes
a testem remeg
a testem tipikus
a testem különc
a testem mutató
a testem szolga
a testem leszbikus
a testem kurva
a testem hetero
a testem megkülönböztetés
a testem sír
a testem repül
a testem szeret
a testem merül
a testem olvad
a testem szimbiózis
a testem regresszió
a testem tünet
a testem szex
a testem kéj
a testem hív
a testem mély
a testem igen
a testem nem
a testem szomorú
a testem néma
a testem megáll
a testem gyengül
a testem tudat
a testem elfojt
a testem eksztázis
a testem vérfolyam
a testem sorszám
a testem illem
a testem fényhasáb
a testem hamu
a testem öröklét
a testem kamu
a testem születés
a testem szeretés
a testem szűnni nem akaró létezés

abban a pillanatban, ahogy belépsz, tágulni kezd
minél tovább vagy itt, és minél jobban önmagad vagy, annál nagyobb lesz
a szoba a tető sarkában van
négy ablakkal
mind a négy be van temetve hóval
tejfehéren világít befelé a hó
teljes némaság
körülcsavarod magad törülközővel és belépsz a fürdőszobába
mivel tetőtéri a lakás, átlósan haladnak a falak
párhuzamosok és merőlegesek
belemerülsz a forró fürdővízbe
a sok vonal közt felfedezed vízből kiemelkedő tested
körvonalait és dombjait
mennyi mindent kéne tenned
nem ezt akarja a tested
elakarjaengedni
élvezed ha nem teszel " semmit"
az igazi semmittevésben újra
megduzzad a méhed és ömleni kezd belőle
megállíthatatlanul a vér
átkarolod magad
fortyogó kohóvá tágult öledet
gyermek növekedett a testedben
szerelem növekedett a testedben
- lefényképezed a lángokat
sugárzó fehérség vakítja el a szemed, az ablakon dől be
a hó
behunyod a szemed - fények cikáznak
lángok és világok
a füledre teszed a kezed - hallod véred zúgását
mint a tenger moraját
kagylód lüktetését
zeng benned a vér
zeng benned a tér
visszamész a szobába
ott az ágyad
vetkőzz le
feküdj bele
az egész világ megváltozott
meztelen vagy - itt nem lát senki
aztán szólít egy hang "itt vagy?"
igen, nagyon közel

ha egyszer meghalok - magomra hullik a testem
meleg kicsi magokra
téli hóesésben
rágurulok a sáladra és
elkísérlek
milyen meleg most is a nyakad
hömpölyög körülöttünk a hó meg a fehér
belelüktetek az utakba ahogy
lépkedünk hazafelé
főzz egy meleg teát nekem
aztán fürödjünk meg
vetkőzz, bontsd rám ruháidat
öntsd rám didergésed
bőrödről a zimankót
bentről
kifelé
az ablakból
iszom a fényeket
öreg póznák tetejéről dobozok ontják a napot
beleszövődsz a vérembe a gondolataimba
az énekeimbe a mozdulatokba
újra és újra mikor belerobbantassz
a nagy büdös semmibe nélküled -
ahol mindig ott vagy mégis
és ahol minden ott van egy rohadt kicsi kis magban
az árnyékaink szétáradtak a falon.
éjjelente arra ébredek, hogy a lepedőből
kimarkolászom és magamra öntöm a husod.
beborít - belülről kifelé, kívülről egyre beljebb.
oda is ott középen, ott középen a köldököm felett,
a kiskályhámba.
dobogó szivem vadul veri a sorsom.
szeretem a husod.a lelke miatt.
azért, mert tetszik a belseje.
azt képzelem, hogy folyton engem néz.
mikor mellémfeküdtél, az óceánra gondoltam.
meg a téli napfényre.
akkor a kávéházban már annyira kalapált a szivem,
hogy kapkodnom kellett a levegőt is.
belémáradt a szembejövők sokasága.
az egész tökéletes.
öblösödik bennem a fény.
érzem, hogy eljutok valahogy a lényegig.
tízszer.százszor is.
és ezerszer.
harminckilenc fokos láz.
lassú mély lüktetés
ahogy egymáshoz érnek a magok
ugyanarról ugyanoda szólnak a dalok
szólnak a körök
ugyanoda tartanak spirálok és melegek
tisztító tüzek és hidegek
csend a
legteljesebb néma nyugodt üvöltés ahogy emeled a kezed
minden porcikád az örökkévalóságért a legönazonosabb
hasító jelenért
minden szavad
mozdulatod
tested szinei egybeérnek
egy izzadtságcsepp
egybeérő holdak és napok
újragondolom magam -
szembemegyek veled
az utolsó pillanatban
sírások nevetések
táncok és minden dalok fakadnak át
arcodból arcomba
és megértem
átcsókolsz a reggelbe
csak lassan, csak finoman
dérlepte ablakból néznek ránk
a kukkolók hangtalan
hóban fürdik az utca
csak dereng valami fény
szétszakadt időben
két bizsergő tenyér
nesztelen holdfény zuhany
meleg éjtakaró
perzselő gyertyaláng
színekben kavargó
átsimogatsz a reggelbe
csak erősen, csak ahogy kell
olvadó redőnyök alól nézünk
meztelen vörös lelkekkel

-A szerelem zene.
-És a zene micsoda?
-A zene szerelem.
A csend énekké változik, egyetlen hanggá.
Eszeveszett, halálos szenvedéllyé.
Ölemből folyni kezd a boldogság.
Vad, erőteljes vizek és cseppek, lágy cseppecskék.
Anyám méhébe ömlött be a zene.
Úsztam a hangokkal, lubickoltam mint a magzatvízben.
A zenében gömböcskék voltak, apró gömbök.
Megcsiklandozták a talpamat.
Bizseregtem.
Azt akarom, hogy a zene az arcomba essen.
Ha zenélek, ok nélkül örülök.
Ilyet nem csináltam kétéves korom óta.
A hajnal csobogás.
A csobogás zene.
A zene szerelem.
A szerelem végigsimogatódik a hátamon,
felkúszik egészen a hajamig, átfordul és szembenéz velem.
A szerelem beleharap az arcomba, végigfolyik a véremen.
Leültet az idő peremére és bámul.
Az első légvételtől az utolsóig.
A szerelem ilyeneket csinál velem.
nyílik
csúszik
spriccel
csattan
ömlik
robban
reggel
magzat
gyökér
álom
fogan
ébred
mézes
üvölt
csattan
csikló
csusszan
csúszik
ébred
élvez
várom
úszik
élhet
szabadon, zabolátlanul, ereje teljében,
vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk

te vagy
a teremtő
te vagy
a teremtett lény
te vagy
a teremtés
tested a teremtett lényed
néha csak mag-amban táncolok
szeretném látni a saját mellemet
a fal felé fordulok hogy lássam árnyamat
boldogságba burkolt idomok és ízek
rám nézel
a falon lebeg melleim története
gyönyörűek - mondod
pedig kezeid a szépek
kiszinezik belső szerveimet
tüdőmet, méhemet, vaginámat
hajamnál fogva megpörgetsz testeden
és vörös festékkel csorgatod le mag – om
minden vörös
vörös lett a világ
felgurítasz csípőmnél fogva vásznadra
vörösen csöpögnek halmaim
egész testi létezésem vörös
aztán vizes edényedben mosdatom le magam
iszom a víz fényeit
az ősvalóságot
a választott tükröket
a létközbeni életet
ad-hat
árad-hat
időtlenül rezeghet

a véges tér
végtelensége
izzadó melleim
köztük fák
füvek és egek
egek -
már annyira fáj ahogy nem is lehet
két kezed -
már valahol csiklóm táján lehet
most spirálban
aztán körben
fekve sírok egy vödörben
nyomlak
tollak
méhölellek
csak hagyni kéne
önmagába visszafutni a pillanatot
ahogy már annyiszor
elképzeltem
evezz csak ki
életedbe - belőlem
testem viaszos és áttetsző lett
amíg benne nőttél
körülölelt a hús őszintesége
a veled összezárt lélek ereje
most testem kiárad érted
és körbecsorog
kiengedi apró tagjaid
ha jobban belegondolok
a lelked bennem csattogó kicsi hullámai -
ezek hiányoznak a legjobban
közel a holnap - kint bámuljuk tovább
a kék eget






