ciklikusság akkor is ha teccik akkor is ha nem hideg-meleg csapások forognak idebenn akarom a telet akarom a nyarat nincsen olyan ember aki mindig arat már fehérebb bennem minden folt mit ütöttél hozd vissza a narancs gerezdet amivel etettél hozd vissza a tüzet ültesd szempillámba hogy amíg kint tél van megóvjon a lángja
minden történés az életedben visszavezethető a bizalomra, mely benned él. ha nem bízol valamiben, akkor is történnek veled dolgok, csak nem azok, amelyeket szeretnél - azokat ugyanis eltolod a bizalom hiányával. minden pillanatban, mindenképpen teremtesz.
amilyen most az energiád, olyan lesz a jövőd. ha nincs benned bizalom, hogy Te alakítod a jövődet, igazad lesz. nem Te fogod alakítani a jövődet, hanem azok a dolgok, melyeket éppen beengedsz, megengedsz a rezgéseiddel az életedbe. ha bízol önmagadban, a teremtésben, az univerzumban, akkor azokat a dolgokat teremted meg, amelyeket szeretnél az életedbe vonzani.
a kulcsszó - a vonzás.
ezek a gondolatok kavarogtak bennem. próbáltam megint közel kerülni magomhoz. lüktető életöröm pattogott a kavicsokon. az utca morajlott, közelben teázó, kiszűrődő melegvörös fények. nagyon szerettük egymást. ruhátlanul, pattogó lüktetésben. egyre gyorsabban lépkedtem, ahogy egyre mélyebbre vágytam kerülni. tudtam mivel bántottam meg - nem védtem eléggé. a köldökzsinórokon, melyek közöttünk feszülnek - már régóta hagytam hogy olyasféle dolgok áramoljanak be - felé, amikre nincs szükségünk. engedd meg hogy erős legyek, amikor a védelmedről van szó. olyan erővel ami a legtágasabb szines nyitott burokkal borít mindkettőnket. hogy ön - magunk maradjak.
leteszem a súlyokat. nem véletlen - nincs olyan ismeretség , ami nem vonzásból születik. de ÉLETem az enyém. s tied a Te ÉLETed. szeresd és tápláld.
lépkedtem, végtelennek tűnő, hosszú percek óta. Ráday - este. mormogó nyugalom. zöld a lámpa.
láttam álmokat .
körém lebegtek, átkaroltak s belém omoltak csendesen .
más és más színt öltöttek .
voltak Mindenek - minden szinek minden formák. és csordulások
voltak husok - élő emberek - és voltak bábok .
láttam az álmokat - harcosan, égő szívvel követtem .
magjukat céloztam - volt hogy pontba értem, volt hogy csak nevettem .
láttam álmokat - százakatezreket láttam bőrömmel virágommal szent hullámzó
templomommal omló virágfalú kerteket láttam csillogó kifordult hasfalakat -
rajtuk álmodó emberek .
és láttam saját kifordult hasfalam - most is nézegetem
kóricál rajta, táncot jár a szivem. nem enged el. sosem .
ez csak egy emlék.és milyen jó újra ott lenni veled.nem akarok semmit sem megfogalmazni, vagy újragondolni.csak megélni áramütésedet.
most ott vagyok mögötted.hajad összefogva.szőkésbarna, lehet.gyere utazzunk.mint tizenkétévesek.még nem tudják, nem ismerik, de az őrjítő ősbizsergést tudatlanul mint labdát az udvaron dobálják.
eltaláltam vele szemed.világoskék, lehet.
nem emlékszem pontosan szineidre, de ritmusodra igen.
izgulok, most én felelek.
izgulok.most én felelek.
azt hiszem ilyennek láttalak
éjjelente - álomban
reggelente félálomban - ajtócsapódás pillanatban
a szemeid pontosan ilyenek
azt hiszem, bár néha már nem emlékszem pontosan
odahalucinállak magam elé az utcákon
csak a hajadat láttam - tele voltál
fényekkel és öleléssel
szeretném fogni a lelkedet
kivinni az éjszakába
cseppjeivel tölteni be tereket
színeket és formákat
utcasarkokat
szeretném fogni az arcodat
minden nap nézegetni benne
szanaszét harcomat
aztán érezni ahogy vállad
habzsolja a vállam
s két dombod közt fönnakadni -
mint sóhaj az imában
eggyé - válás - pillanat
láthatatlan köldözsinóraink, melyekkel szavak nélkül is kapcsolódunk.ihletjük egymást.várjuk egymás szavait - hogy aztán saját Magunkból bontsunk ki újabb lüktetéseket.testünk négy részéből három víz.a háromból kettő még a végén is az, mikor kiszikkasztott minket az élet.teremtett világunkból nem eshetünk ki soha, bármennyire is hajolunk ki a közepünkből.légzésünkkel egyesülünk - ha nem is vagyunk egy helyen.lassú, oldott, egyenletes légzés.megjelenünk egymás szavaiban, mert szövetséget kötöttünk.a középpontba jutásért.
az eggyé válás pillanatában minden lehetséges.ezt ne feledjétek utitársaim.
Nézd a vad hajnalt, hogy tépi szét az éjszakát,
Hogy múlik el majd minden titok s minden vágy.
Pillanat és vége, lassan lángra lobban az ég.
Egy pillanat a béke, hát add ezt nekem még!
Hajtsd ölembe arcod, hadd rejtsem el most, ne lássa más!
A holnap úgyis ellopja tőlem, s nem lesz más
Csak egy emlék, sosem volt lázas, vak zuhanás.
Hazudj nekem még, oly édes a gyilkolás, hisz
Minden kincs elveszett, se győztesek, se vesztesek
Vad idők az égben, háború ez, nem béke.
Nincs több halálom, minden kapu nyitva áll
Elszáll az álom, szemedben vágtató paripák
Menekülj, angyal! Vissza se nézz a fényből már!
Megtört hatalmam, földre hullt koronám, mert
Minden kincs elveszett, se győztesek, se vesztesek
Vad idők az égben, háború ez, nem béke.
Nézd hát a hajnalt, karjai közt hogy haldoklik az éj
Hogy tűnik el majd, kék bársonyán már átüt a fény
Pillanat és vége, megvadult szivekbe veszett világ
Sosem lesz béke, alattunk lángol az ágy és
Itt marad a félelem, túl közel a végtelen
Vad idők az égben, háború ez, nem béke.
Minden kincs elveszett, se győztesek, se vesztesek
Vad idők, tombol a vér, szárnyra kap, s elvisz a szél már.
/Kimnowak
napok óta egyfolytában csak ezt hallgatom és minden egyes alkalommal érzem ahogy átszakad rajtam a Fény a Hajnal és a Megkönnyebbülés -
szívverés vagyok
szívverésedet szorítom kergetem
szívverésedtől lüktet a tenyerem
lassú hullámzás
mély és sötét alagutak amik
szétfeszítenek és egyberántanak
nyíló-záró comb és hónalj
gyakorold álmod és ébredésedet
bemenet-kimenet átsegítelek csak kulcsold csípőmre magad
köldökzsinórodat nyakamba is aggathatod
ha átnézel lábaid között is ott vagyok
kifordult virágmintás hasfalak
csurom vér és napsugár dalok
megsúgom hogy szent ritmus a csípőd és a vállad
és még kislábujjaid is a számszerűtlenség körvonalán lépkednek
ugra-bugra sípcsontjaid a lét felé lüktetnek
kozmoszkörbe szagatnak a szeretkezéseid
folytonlassan
káoszfájva
magzatvizesen
tágulsz és szűkülsz
csapongassz vörösen
tájaid repedései maggá feszítenek
véredet dusszasztod - gyökeredtől szirmodig
sejtcsobogsz
anyaföldbe gyökerezed lábad - mozogsz
s ha áttörted gátjaid -
csak érintsd meg
vér folyik, áramlik bennem, nem is tudom hova menjek, honnan vagyok, az otthon szárnycsapásai is kielégítenek, ilyen hajnalban mindig világítanak a házak, a szabadság angyalai is megítélnek. mennyit beszél a szél, honnan van ez az áramlás, áradás, a hegyek felől jön talán, mindig elárvult a testem, folyik át belém a hajnal, újabb kövek ragyognak a nyárban, kövek.
négyezerhuszonhatezerötszázkilvenvenháromszáz karakter.
milyen az, amikor nincsen félelem, és az oldalak száma végtelen
üveges tekintettel néz rám, mintha jelentenék neki valamit az üres árok csurog alá halkan, úgy hiányoltam az ébredést.
nem mondtad, nem mondtad, hiányoltam a szürkeséget, az üres árok és figyelmeztetések. pedig ott voltam reggel, kitöröltem az emlékeket, fénylő szemed, minden a szövegben történt meg, minden.
kedvenc számom : fekvőnyolcas
kedvenc napszakom : hajnalom
nézi vad remegő arcomat
pillanatok végeit markolom s tartom ölemen
innen minden pirosabb s lüktetőbb a kukásautó a téren a templom előtt
keresztet vet s egy álmos macskát elüt
hajnalom nézi városom
kapuit nyitogatja vánkoson hátha ma mozdul ma ébred vagy
haldoklik s eltünik egy konténer mögött ültetett virágok között
hátha ma hajnalom
tudod hogy semmi sem vicces és minden édes meg keserű meg süti a nap ragyogja méhig az arcom hogy ez már sosem lesz ilyen csak még ilyenebb szerelmeim egyetleneim Te mindenem ilyen értelemben csak énekelek nektek rólatok amíg ti boroztok s csuklotok nagyokat de már nem mondunk dolgokat csak rövidülünk és egyre dúsulunk de sosem búsulunk mi eggyek egyetlenek egyenlőtlen naplementés hajnali pírek piroskák meg fehérek megmentetek az édes haláltól
Szeretném nagyjából látni, ki olvas mostanában.Ezért arra kérek mindenkit aki erre téved, és nem ragaszkodik anonimitásához,ossza meg velem ittlétét.Köszönöm.
én nem tudom milyen szirupot csepegtettek belém azok akik most megtagadnak de hálás vagyok nekik - csurig
itt nincs véleményük - nem számolnak - nem mértékkel szeretnek
itt minden szervük s érzékeik akkorára tágul hogy aki bebámul gyönyörűen egy helyben repülhet hazáig -
orgazmusharapás -
gyere be és hasadj hasaddal adj
csak amennyire élni szeretsz
sejtemlékezek
megnyitottad mellkasod és
bebukfenceztem bordáid közé
embriózubbonyomban
addig szorítottalak
amíg az égig értem veled
úgy ismeri ereim huzalait
fellizítja mellkasom vulkánjait
apró katonákat küld velem délre
hogy begyűjtsük napjaink magjait
és föl-le szántsuk testén a földeket
minden támadása tengerek apadása
és a dagály ahogy
lélegzetünk fennakad az időn
mozdulatlan boldog üvöltésben
és van az a pillanat apály és dagály közt -amikor így marad
el kellene játszani magunkat
kiforgatni valahogy a dalunkat
kiesnének belőle gondolatok és szavak
s mindahány napja is a hétnek
kiesne a kedd a szerda meg a péntek
miután kiráztam addig lehelgetném őket
míg halkan nem üvöltenének
mostmár maguktól zenélnek
s mi csak szánkózunk hullámaikon
aztán szeretnék zenakart is nagyon
testedre hangszereltem simogatásaim
ta - dimm ta - dimm - ta -
szünet
két tenyered üres refrénekbe mered
köztük lovagolok lángon s
így az se bánt hogy
minden nappal világaiddá kell válnom -
enyém a végtelen :
homlokodon kulcs - olom
nem szeretnék mást - csak mesélni fogok
nincs nevem nincs
testem - csatorna vagyok
nevezd katarzisnak orgazmusnak vagy bárminek
az erőd nyersen kell nekem
csak a véremet forralhatod
valódi láva valóra válva
lehet hogy ilyenkor tiszta vagyok és lehet
ilyenkor vagyok alegeslegmocskosabb
de tudom mi az igaz - bár néha nem értem
csakhurcolom zsigereimben és még téged is
megtévesztelek vele - mikor átlátszó
husomon ilyen mélyen süt át a nap - vakuló vaku -
vedd el vedd el gyere és kelj fel
nyársald fel gondolataimat aztán
lüktetve robbants ki magadból minden vért és havat
szakadozik torkodból a füst
visszafelé görgeted karikáidat
vetkőztesd magad hogy
teljesen tiéd legyek
ereim ha sérülnek az
égig csapnak veled
vártalak sírtalak
tüzeidbe visszadobtalak
csak egy ablakom legyen amin besüt a nap
s onnan majd levegőddel szemtől szembe futok
hányásod is nyelem
s onnan majd levegőddel szemtől szembe futok
hányásod is nyelem
mert az ébrenlét sem tévedhetetlen tudod
foggal körömmel arccal
egy ágyban fekszem a harccal
de itt benn
katonáim ruháikból kitépve
már lefegyverezve verik fejüket kövekbe - hullanak
vérlemezeimből próbáltam kirakosgatni magam és jött a film ami pergett szemeim és füleim előtt rajtam kívül mindenki nézte rajtam kívül senki nem látta volt benne vágás is olyankor véreztem de ti csak álltatok mert ott sem voltatok én elintéztem mindent mire jött a vége akkor már nagyon sok volt a pára s lecsapott biztosítékok közt ugráltunk zihálva királyok is voltak - ők is belehaltak
vizem fázom
hozom viszem
veszem tüzem
eléd teszem
neked te sem
szenes szemem
belém nekem
földes kezem
napsugárral
lespriccelem
mered velem
gyökértelen
megnéztem - ott voltál
értettem - továbbértettem
akartam magunkat
van olyan sírás - amit csak azért illetünk evvel a szóval, mert megnevezhetetlen
valójában keverd össze a meghalást és születést, rajzolj a közepébe egy vörös, izzó magot, és akkorát üvölts bele, hogy a saját zsigereiden keresztül örökre egybelüktess velem - még mindig ezt érzem
olyanok vagyunk egymásnak mint csatornák - oda - vissza felváltva áramolunk
te körbeöleled a méhemet - én egyszerre tágítalak ki és feszítek köréd védőhálót - de test - vérem - nem lehetünk biztonságban, mostmár sohasem
Subscribe to:
Posts (Atom)