nyár van , hatalmas a meleg


a Jóisten még nem döntötte el

mi legyen velem

annyira szeretlek hogy egy

megismételhetetlen valamit szeretnék adni neked

mit adhat egy szerelmes nőstény



érintést adok neked

összedörzsölöm a kezem

elindulok a hátadon

simogatom a lapockádat és a nyakad

nyalogatom rólad a napfény ízét

mintha olvasnálak a fényben

a hátadra fektetlek és a

tenyerembe borítom az arcod



a szerető szeret

a szerető nő már csak ilyen

az illatodba furakszom

az illatodba fúrom az arcom



felemelkedsz

máshogy fordulsz hogy

belémhatolhass





utána a karodat a fejem alá teszed

és ez a legszebb

belekerültek a körök a hasamba

spirálokon függnek a magjaid

minden hajnalban leakasztok belőlük egyet

ülök az üres térben.a gyomromból feltör a keserűség, de kitisztulok, mert a nőt azért teremtette az isten.a kezembe harapok, nem bőgtem most sem.kapaszkodok az időhatározóba, mintha lenne már.egy bizonyos pillanattól erőssé válik a vágy.hogy bennem élj.ott ücsörögj, magzatpózba kuporodj. bennem, a paplan alatt.


addig hajnali meleg fűszálakról gyűjtögetem a nedveid.és mosolygok.


csak szállt a kispad
csak lebegett

csak fentről néztük a köveket

csak szerelmeskedtünk
felfelé az égig

szálltunk ablaktól ablakig
csak végig

csak megakartamállítaniazidőt
csak nem lehetett

csak éreztem minden sejtemben a lehelleted
csak éreztelek

csak akartalak
szerelmeskedünk a kispad alatt

csak így még nem akartam sose senkit
csak azt akartam hogy tudd, csak ennyit

szálltunk a pad is lebegett

vörös volt az ég

égett a lehellet
egymásba haraptunk

nyakunkon csorog meleg vér
csak te vagy

meg a zene meg a Bakáts tér

csak egy kis dal

fülemben csak lüktet
csak lángol a kispad

elégtünk

elégett



neved vagyok

agyad és ágyad vagyok

hurcollak magammal mindeneken
úttalan végetnemérő utakon
viszlek tüzemmel át tüzeken
parazson
elszántan kötelek nélkül
elkötelezetten kereslek
mindenekben és
minden újramegtalálásokban
születek neked
magunkat mag-unkat
vajúdlak és
végnélkülmagambafogadlak
porban vízben tűzben és
minden elemekben
egyetlen egy pillanatban
egyetlen egy pillanat óta
egyetlenegyedül
sikoltva - mint a fény
magod csípőm peremén



örökkön









- szemed éget perzselőn, arany-feketén a nap nem hív ily sürgetőn, nyár delején szép szemed fordítsd tőlem el, megvakulok fordítsd vissza, nézz...égess el, arany-feketén tüzedben elporladtam, semmi vagyok szép szemed éget perzselőn, arany-feketén a nap nem hív olyan sürgetőn, nyár delején két karod átfog, átölel, magam feledem a hullámok, az óceán játszik velem két karod vedd el, bőrömmel emlékezem fogd át derekam, hozzád ér kezem fogj engem, ölelj tengeredben vízcsepp, az vagyok két karod átfog, átölel, játszik velem a hullámok, az óceán, nem feledem -

szeretlek , harcolok érted. és kifejezem a kurva érzelmeket. érted? utoljára "v" alakban felmetszették a mellkasomat, és kikanalazták a bensőségeimet. meghintettek tabascoval, ami kegyetlenül csípett, megrándult a fejem, és tiltakoztam, mire egy ruhacsipesszel bezárták a számat. amikor kiürültem, ezek a rohadtak pedig jóllaktak, összevarrtak. azért eldugtak bennem egy zacskóban üzeneteket, emlék- és értéktárgyakat, gyertyákat, ruhadarabokat. így ha megtapogatnál most, kivehető lenne egy gyertyatartó, egy szakítólevél, miegymás, még egy pólód is.ha rajtam feküdnél, ami jelen körülmények között lehetetlen, akkor nyomnának ezek a holmik. de segítenél felhúzni a pólódat, körültekerednél, belémbújnál, hangosan énekelnél és táncolnál bennem, a tárgyak kipotyognának, nem nyomnának és így tudnál szeretni?így tudnál szeretni.


álom.harmat.

tovatűnni mint álomharmat.cseppek a tereken, falakon és Budapest füvein.átsuhanni mint bölcs szél ezen a téli tájon.szívgyanta cseppjei csorognak a ráncos kéregre.

ködfal.itt és ott.

örök életet nem lelni sehol.itt és ott. ez a mély melankólia.a dolgokat és lényeket a keletkezésbe fonni.

soha soha szűnni nem akaró létezés.




én is tágulnék
te is tágulnál
holddal megjönnél
belém bámulnál

te havazol számból s
mert már megszültelek
és beléd is haltalak -

csak tartalak






belehülyül a felsőm
és kabátom alatt

melleim
belehülyül az öröklét
fröcskölő ereim

szemhéjaimat
és szivem
burkait is felnyithatod
belőled vagyok



dobol a húsnyarakból

legtágasabb terek nyílnak

és egyetlen száj leszek
mikor minden percünk
visszazokog belém
arcom mögé halok
s belémhal szagod is
kedvesem -



játsz még
szent ritmus a csípőd és a vállad
hallgatom ahogy
lassan csobognak sejtjeid
átjárlak és újra meg újra
belédszerelmedek


káoszfájva magzatvizesen kiabálok
aztán pitypangról fújok szanaszét
és nézem hova száll -

ölelés
kávéillatremegés
transz és csillog
nevetés
szorít-enged lüktetés


mikor testem
átfordul husomba
lassú lüktető rostok
lebegnek hasábok
fényekből





még emlékszem az éjszakára.az árnyékaink szétáradtak a falon.éjjelente arra ébredek, hogy a lepedőből kimarkolászom és magamra öntöm a husod.
beborít - belülről kifelé, kívülről egyre beljebb.
dobogó szivem vadul veri a sorsom.


az utolsó pillanatban szembemegyek veled.

nevetések táncok és minden dalok fakadnak át arcodból arcombaszeretem a husod.a lelke miatt.
azért, mert tetszik a belseje.
azt képzelem, hogy folyton engem néz.

mikor mellémfeküdtél, az óceánra gondoltam.
meg a téli napfényre.akkor a kávéházban már annyira kalapált a szivem,hogy kapkodnom kellett a levegőt is.

belémáradt a szembejövők sokasága.
az egész tökéletes.öblösödik bennem a fény.érzem, hogy eljutok valahogy a lényegig.

éjszaka van, forróság a paplan alatt,harminckilenc fokos láz.
égető érzés.
elvakarom, helye marad amíg élek.



izzadt nyarakon, amikor szerelmem magamba engedtem a tested, üvegvirágosan száll fel a félelem, a lassú harangok közötti nyárban kinyílik egy újabb virág, világossá válik számomra az üzenet mint a halak az áttetsző fényben, úgy vált át karikák, fények, hangok, üvegvirágok, mi ez, kérdezem, de nem tud válaszolni, bámul halkan, nagyon kecsesen csak téged kúrni, akkor is, amikor a csöpögő félelem bennem otthonra lel, több mint írni ez a szöveg is csak rólad szól. a falakon hajnalban üveges félelem a tested, átszóródtak rajta a nyomok, a tűk, meg minden, az árva vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, és az ébredés


világgá sikoltanám a testedet

tiszta lüktető ragyogás
növekvő meleg fény
utazás

vágtatok a napba
keményfejű kanca
belülről lüktet
vértfakaszt
pulzál - impulzál
őrzi az erőt
a magot
magomba mormolom
minden csepp
ősanyagom

a testem membránod
a testem átereszt
a testem jelmezed
a testem transzparens
a testem napfolyó
a testem felfedez
a testem megbocsájt
a testem vérvonal
a testem csomagol
a testem hátranéz
a testem porszemed
a testem elszeret
a testem áramütés
a testem megszeret
a testem mandala
a testem altató
a testem marionett
a testem hangszered
a testem fényhasáb
a testem mindened
a testem belülről
a testem érverés
a testem ciklikus
a testem a kurvád
a testem mormoló
a testem született
a testem őserő
a testem napkanyar
a testem vagyok
a testem szabad



ahogy csókoltalak végigfolytál a kezemen, a dzsungelben találtuk magunkat és felhangzott a zene, én lassan belédhatoltam, feltörtek mindkettőnk nedvei, csorogtak a karomon meg a lábamon, csorogtak mindkettőnkön, az arcunkon,a nyakunkon, a nyálad magamba szívtam a lábujjaimig, belédengedtem a törzsem a vállam a fejem, aztán a végtagjaim, és a szivem, addig akartam úszni a folyadékban amíg elérem azt a partot, ahol nem érvenyesek a szabályok, ahol megtörténhet, és végérvényesen a tiéd lehetek, úsztam az árral, vörösre festett a lobogó vér, a szivem egyre hangosabban vert, együtt lebegtünk, az igazi vízben,túlcsordult velünk a kád, kifröcskölt a kanapédra, a napra a szobádban, ott tágra nyíltam és befogadtam a látványodat


napfolyókanyar vörös és narancs forró nyári este meztelenül a lepedő alatt közel vagy lendül a karod ahogy belémvágod markolod a hajam tépd ki belőlem ezt a szerelmet nézlek végérvényesen a tiéd fülledt párás az éjszaka üvöltések és vonyítások lakják mélyebbre mélyedsz bennem éles szerszámmal hasítasz a husomba, a csontozatomba a szaglásom áthidalja az időt beszívom a tested illatát ettől a szagtól találok vissza a belső titkos hazámba máshova nem mehetek csak ki az ajtón

ízeket érzek számbaveszem a tenyerek melegét szeretőm lüktető husát tengerszőtte álmokat és ladikokat amikbe pakoltam őket tengerek és tenyerek melege minden ami maradt ladikok a vizen és a hullám alatt még felfedezem magam benned benned-magamban ahogy vonalakat húzol bőrömön -még élvezem összeringatlak még magamban szívesen összeterelem testedet és felfekszem hasadon elringatom magam lassú ritmusodon teremtelek lépéseimmel a macskakövön mikor átnyúlok érted a levegőn mikorösszeránt a kilélegzett tocsogó öröm mindenséggé robbantott szűk alagutainkban anélkül hogy szólnánk egymással -a gondolatainkban még teremtelek ahol őspatakom ered arcaink a folyók összefutó erek

a vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, az ébredés,a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek szalad a testemlassan, lassan
nagyok benne a
nyomok
a távolságokzöldek az ujjaim, sáros az combom, égetnek a vásznak, futok a napba, abból vagyok,belőled vagyokelvágódok, felszakadok, kifolyik belőlem a szerelem, a mondatok, a szines gyertyák, az évek alatt összegyűlt nedveid, ott vagy a napban, ott vagy a hajnali meleg nedves fűszálakon, ott vagy az arcomon

nem haltam meg
aprókat mozdul a mellem
az arcomon viszont semmi rezdülés
a ráncaim kisimultak
csak fekszem
az arcom fölé emelem a karom
betapasztom a szemem

a sötétben fáklyák cikáznak
beleszédülök az éjszakámba
indiánok üvöltéseit hallom
csak őket szeretem már

ömlik a számból a vér


ordítani szeretnék
kitépték a nyelvem


felkapok egy fáklyát és rohanok az indiánokkal
a többi nő beletörődött
de én nem akarok

nem akarok aludni
virrasztani akarok az indiánokkal

feszül a testem
pattanni kezd bőr
szétreped a hasamon a vaginám felett
a nyakamon a mellkasomon

csak érzékek és szerveim raktára
a meztelenség rám többé nem vonatkozik

nadrágom lehúztad
szeretőd lettem
vágyik a hülye szív
a test szeret
hiányod átvágja a koszorúeret

a testem napfolyókanyar
a testem türelem
aztán belázad és dühöng
a testem kifosztott elvetélt
csontkosár mágnesed

yes, ez én vagyok
csörgess, rázz meg
dobolj


föld és az ég felé