nyár van , hatalmas a meleg
a Jóisten még nem döntötte el
mi legyen velem
annyira szeretlek hogy egy
megismételhetetlen valamit szeretnék adni neked
mit adhat egy szerelmes nőstény
érintést adok neked
összedörzsölöm a kezem
elindulok a hátadon
simogatom a lapockádat és a nyakad
nyalogatom rólad a napfény ízét
mintha olvasnálak a fényben
a hátadra fektetlek és a
tenyerembe borítom az arcod
a szerető szeret
a szerető nő már csak ilyen
az illatodba furakszom
az illatodba fúrom az arcom
felemelkedsz
máshogy fordulsz hogy
belémhatolhass
utána a karodat a fejem alá teszed
és ez a legszebb
belekerültek a körök a hasamba
spirálokon függnek a magjaid
minden hajnalban leakasztok belőlük egyet
ülök az üres térben.a gyomromból feltör a keserűség, de kitisztulok, mert a nőt azért teremtette az isten.a kezembe harapok, nem bőgtem most sem.kapaszkodok az időhatározóba, mintha lenne már.egy bizonyos pillanattól erőssé válik a vágy.hogy bennem élj.ott ücsörögj, magzatpózba kuporodj. bennem, a paplan alatt.
addig hajnali meleg fűszálakról gyűjtögetem a nedveid.és mosolygok.
csak szállt a kispad
csak lebegett
csak fentről néztük a köveket
csak szerelmeskedtünk
felfelé az égig
szálltunk ablaktól ablakig
csak végig
csak megakartamállítaniazidőt
csak nem lehetett
csak éreztem minden sejtemben a lehelleted
csak éreztelek
csak akartalak
szerelmeskedünk a kispad alatt
csak így még nem akartam sose senkit
csak azt akartam hogy tudd, csak ennyit
szálltunk a pad is lebegett
vörös volt az ég
égett a lehellet
egymásba haraptunk
nyakunkon csorog meleg vér
csak te vagy
meg a zene meg a Bakáts tér
csak egy kis dal
fülemben csak lüktet
csak lángol a kispad
elégtünk
elégett
neved vagyok
agyad és ágyad vagyok
hurcollak magammal mindeneken
úttalan végetnemérő utakon
viszlek tüzemmel át tüzeken
parazson
elszántan kötelek nélkül
elkötelezetten kereslek
mindenekben és
minden újramegtalálásokban
születek neked
magunkat mag-unkat
vajúdlak és
végnélkülmagambafogadlak
porban vízben tűzben és
minden elemekben
egyetlen egy pillanatban
egyetlen egy pillanat óta
egyetlenegyedül
sikoltva - mint a fény
magod csípőm peremén
örökkön
- szemed éget perzselőn, arany-feketén a nap nem hív ily sürgetőn, nyár delején szép szemed fordítsd tőlem el, megvakulok fordítsd vissza, nézz...égess el, arany-feketén tüzedben elporladtam, semmi vagyok szép szemed éget perzselőn, arany-feketén a nap nem hív olyan sürgetőn, nyár delején két karod átfog, átölel, magam feledem a hullámok, az óceán játszik velem két karod vedd el, bőrömmel emlékezem fogd át derekam, hozzád ér kezem fogj engem, ölelj tengeredben vízcsepp, az vagyok két karod átfog, átölel, játszik velem a hullámok, az óceán, nem feledem -
szeretlek , harcolok érted. és kifejezem a kurva érzelmeket. érted? utoljára "v" alakban felmetszették a mellkasomat, és kikanalazták a bensőségeimet. meghintettek tabascoval, ami kegyetlenül csípett, megrándult a fejem, és tiltakoztam, mire egy ruhacsipesszel bezárták a számat. amikor kiürültem, ezek a rohadtak pedig jóllaktak, összevarrtak. azért eldugtak bennem egy zacskóban üzeneteket, emlék- és értéktárgyakat, gyertyákat, ruhadarabokat. így ha megtapogatnál most, kivehető lenne egy gyertyatartó, egy szakítólevél, miegymás, még egy pólód is.ha rajtam feküdnél, ami jelen körülmények között lehetetlen, akkor nyomnának ezek a holmik. de segítenél felhúzni a pólódat, körültekerednél, belémbújnál, hangosan énekelnél és táncolnál bennem, a tárgyak kipotyognának, nem nyomnának és így tudnál szeretni?így tudnál szeretni.
álom.harmat.
tovatűnni mint álomharmat.cseppek a tereken, falakon és Budapest füvein.átsuhanni mint bölcs szél ezen a téli tájon.szívgyanta cseppjei csorognak a ráncos kéregre.
ködfal.itt és ott.
örök életet nem lelni sehol.itt és ott. ez a mély melankólia.a dolgokat és lényeket a keletkezésbe fonni.
soha soha szűnni nem akaró létezés.
belehülyül a felsőm
és kabátom alatt
melleim
belehülyül az öröklét
fröcskölő ereim
szemhéjaimat
burkait is felnyithatod
belőled vagyok
dobol a húsnyarakból
legtágasabb terek nyílnak
és egyetlen száj leszek
mikor minden percünk
visszazokog belém
arcom mögé halok
s belémhal szagod is
kedvesem -
játsz még
szent ritmus a csípőd és a vállad
hallgatom ahogy
lassan csobognak sejtjeid
átjárlak és újra meg újra
belédszerelmedek
káoszfájva magzatvizesen kiabálok
aztán pitypangról fújok szanaszét
és nézem hova száll -
legtágasabb terek nyílnak
és egyetlen száj leszek
mikor minden percünk
visszazokog belém
arcom mögé halok
s belémhal szagod is
kedvesem -
játsz még
szent ritmus a csípőd és a vállad
hallgatom ahogy
lassan csobognak sejtjeid
átjárlak és újra meg újra
belédszerelmedek
káoszfájva magzatvizesen kiabálok
aztán pitypangról fújok szanaszét
és nézem hova száll -
ölelés
kávéillatremegés
transz és csillog
nevetés
szorít-enged lüktetés
mikor testem
átfordul husomba
lassú lüktető rostok
lebegnek hasábok
fényekből
még emlékszem az éjszakára.az árnyékaink szétáradtak a falon.éjjelente arra ébredek, hogy a lepedőből kimarkolászom és magamra öntöm a husod.
beborít - belülről kifelé, kívülről egyre beljebb.
dobogó szivem vadul veri a sorsom.
az utolsó pillanatban szembemegyek veled.
nevetések táncok és minden dalok fakadnak át arcodból arcombaszeretem a husod.a lelke miatt.
azért, mert tetszik a belseje.
azt képzelem, hogy folyton engem néz.
mikor mellémfeküdtél, az óceánra gondoltam.
meg a téli napfényre.akkor a kávéházban már annyira kalapált a szivem,hogy kapkodnom kellett a levegőt is.
belémáradt a szembejövők sokasága.
az egész tökéletes.öblösödik bennem a fény.érzem, hogy eljutok valahogy a lényegig.
éjszaka van, forróság a paplan alatt,harminckilenc fokos láz.
égető érzés.
elvakarom, helye marad amíg élek.
beborít - belülről kifelé, kívülről egyre beljebb.
dobogó szivem vadul veri a sorsom.
az utolsó pillanatban szembemegyek veled.
nevetések táncok és minden dalok fakadnak át arcodból arcombaszeretem a husod.a lelke miatt.
azért, mert tetszik a belseje.
azt képzelem, hogy folyton engem néz.
mikor mellémfeküdtél, az óceánra gondoltam.
meg a téli napfényre.akkor a kávéházban már annyira kalapált a szivem,hogy kapkodnom kellett a levegőt is.
belémáradt a szembejövők sokasága.
az egész tökéletes.öblösödik bennem a fény.érzem, hogy eljutok valahogy a lényegig.
éjszaka van, forróság a paplan alatt,harminckilenc fokos láz.
égető érzés.
elvakarom, helye marad amíg élek.
izzadt nyarakon, amikor szerelmem magamba engedtem a tested, üvegvirágosan száll fel a félelem, a lassú harangok közötti nyárban kinyílik egy újabb virág, világossá válik számomra az üzenet mint a halak az áttetsző fényben, úgy vált át karikák, fények, hangok, üvegvirágok, mi ez, kérdezem, de nem tud válaszolni, bámul halkan, nagyon kecsesen csak téged kúrni, akkor is, amikor a csöpögő félelem bennem otthonra lel, több mint írni ez a szöveg is csak rólad szól. a falakon hajnalban üveges félelem a tested, átszóródtak rajta a nyomok, a tűk, meg minden, az árva vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, és az ébredés
vágtatok a napba
keményfejű kanca
belülről lüktet
vértfakaszt
pulzál - impulzál
őrzi az erőt
a magot
magomba mormolom
minden csepp
ősanyagom
a testem membránod
a testem átereszt
a testem jelmezed
a testem transzparens
a testem napfolyó
a testem felfedez
a testem megbocsájt
a testem vérvonal
a testem csomagol
a testem hátranéz
a testem porszemed
a testem elszeret
a testem áramütés
a testem megszeret
a testem mandala
a testem altató
a testem marionett
a testem hangszered
a testem fényhasáb
a testem mindened
a testem belülről
a testem érverés
a testem ciklikus
a testem a kurvád
a testem mormoló
a testem született
a testem őserő
a testem napkanyar
a testem vagyok
a testem szabad
a testem átereszt
a testem jelmezed
a testem transzparens
a testem napfolyó
a testem felfedez
a testem megbocsájt
a testem vérvonal
a testem csomagol
a testem hátranéz
a testem porszemed
a testem elszeret
a testem áramütés
a testem megszeret
a testem mandala
a testem altató
a testem marionett
a testem hangszered
a testem fényhasáb
a testem mindened
a testem belülről
a testem érverés
a testem ciklikus
a testem a kurvád
a testem mormoló
a testem született
a testem őserő
a testem napkanyar
a testem vagyok
a testem szabad
ahogy csókoltalak végigfolytál a kezemen, a dzsungelben találtuk magunkat és felhangzott a zene, én lassan belédhatoltam, feltörtek mindkettőnk nedvei, csorogtak a karomon meg a lábamon, csorogtak mindkettőnkön, az arcunkon,a nyakunkon, a nyálad magamba szívtam a lábujjaimig, belédengedtem a törzsem a vállam a fejem, aztán a végtagjaim, és a szivem, addig akartam úszni a folyadékban amíg elérem azt a partot, ahol nem érvenyesek a szabályok, ahol megtörténhet, és végérvényesen a tiéd lehetek, úsztam az árral, vörösre festett a lobogó vér, a szivem egyre hangosabban vert, együtt lebegtünk, az igazi vízben,túlcsordult velünk a kád, kifröcskölt a kanapédra, a napra a szobádban, ott tágra nyíltam és befogadtam a látványodat
napfolyókanyar vörös és narancs forró nyári este meztelenül a lepedő alatt közel vagy lendül a karod ahogy belémvágod markolod a hajam tépd ki belőlem ezt a szerelmet nézlek végérvényesen a tiéd fülledt párás az éjszaka üvöltések és vonyítások lakják mélyebbre mélyedsz bennem éles szerszámmal hasítasz a husomba, a csontozatomba a szaglásom áthidalja az időt beszívom a tested illatát ettől a szagtól találok vissza a belső titkos hazámba máshova nem mehetek csak ki az ajtón
ízeket érzek számbaveszem a tenyerek melegét szeretőm lüktető husát tengerszőtte álmokat és ladikokat amikbe pakoltam őket tengerek és tenyerek melege minden ami maradt ladikok a vizen és a hullám alatt még felfedezem magam benned benned-magamban ahogy vonalakat húzol bőrömön -még élvezem összeringatlak még magamban szívesen összeterelem testedet és felfekszem hasadon elringatom magam lassú ritmusodon teremtelek lépéseimmel a macskakövön mikor átnyúlok érted a levegőn mikorösszeránt a kilélegzett tocsogó öröm mindenséggé robbantott szűk alagutainkban anélkül hogy szólnánk egymással -a gondolatainkban még teremtelek ahol őspatakom ered arcaink a folyók összefutó erek
a vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, az ébredés,a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek szalad a testemlassan, lassan
nagyok benne a nyomok
a távolságokzöldek az ujjaim, sáros az combom, égetnek a vásznak, futok a napba, abból vagyok,belőled vagyokelvágódok, felszakadok, kifolyik belőlem a szerelem, a mondatok, a szines gyertyák, az évek alatt összegyűlt nedveid, ott vagy a napban, ott vagy a hajnali meleg nedves fűszálakon, ott vagy az arcomon
nem haltam meg
aprókat mozdul a mellem
az arcomon viszont semmi rezdülés
a ráncaim kisimultak
csak fekszem
az arcom fölé emelem a karom
betapasztom a szemem
a sötétben fáklyák cikáznak
beleszédülök az éjszakámba
indiánok üvöltéseit hallom
csak őket szeretem már
ömlik a számból a vér
ordítani szeretnék
kitépték a nyelvem
felkapok egy fáklyát és rohanok az indiánokkal
a többi nő beletörődött
de én nem akarok
nem akarok aludni
virrasztani akarok az indiánokkal
feszül a testem
pattanni kezd bőr
szétreped a hasamon a vaginám felett
a nyakamon a mellkasomon
csak érzékek és szerveim raktára
a meztelenség rám többé nem vonatkozik
nadrágom lehúztad
szeretőd lettem
vágyik a hülye szív
a test szeret
hiányod átvágja a koszorúeret
a testem napfolyókanyar
a testem türelem
aztán belázad és dühöng
a testem kifosztott elvetélt
csontkosár mágnesed
yes, ez én vagyok
csörgess, rázz meg
dobolj
föld és az ég felé
a vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, az ébredés,
a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,
hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek
szalad a testem
lassan, lassan
a tested, a bőröd, a melegen, slaggal spriccelt olvadó sejtjeid, a napban ég, ég a hús, dagadnak a szövetek, dagadnak a napok, csak egymásban, csak ketten sárgák, mocskosak a folyékony, aranysárga napban,
hallom a harangokat, már nincs sok óra, kihülnek a baszásízű szántóföldek
szalad a testem
lassan, lassan
nagyok benne a nyomok
a távolságok
zöldek az ujjaim, sáros az combom, égetnek a vásznak, futok a napba, abból vagyok,
belőled vagyok
elvágódok, felszakadok, kifolyik belőlem a szerelem, a mondatok, a szines gyertyák, az évek alatt összegyűlt nedveid, ott vagy a napban, ott vagy a hajnali meleg nedves fűszálakon, ott vagy az arcomon
magba menekült a világ langyos volt az egység és fájt hogy megrepedt a magzatburok nyíló -záró comb és hónalj tolta ki magából az egót hogy beteljesedjen a beteljesedhetetlen hogy keresztre feszítsen a tudat mutatom az utat a te dolgod hogy odaképzeld anyád halálod vagy egy majmot gyakorold álmod és ébredésedet így ébredj reggel és szeretkezés után fesd a lepedőre csillagrendszered és várj
magba menekült a világ langyos volt az egység és fájt hogy megrepedt a magzatburok nyíló - záró comb és hónalj tolta ki magából az egót hogy beteljesedjen a beteljesedhetetlen hogy keresztre feszítsen a tudat mutatom az utat a te dolgod hogy odaképzeld anyád halálod vagy egy majmot gyakorold álmod és ébredésedet így ébredj reggel és szeretkezés után fesd a lepedőre csillagrendszered és várj
én annyiszor meghaltam már
kedves, meleg, magízű a halál
leszédülök a székről, habzani kezd a szám, és kifordul a szemem
erősen vérzek
hóban találom magam, ott próbálok megmosdani
"eljutok majd valahogy a lényegig"
évek óta mondogatom a neved de most nem jut az eszembe
keringek
duzzadnak a vérsejtek a megtisztulás vágyától
zengeni kezd a némaság
hallom fejemben a vér folyását
összezeng a vérem és a tér meg a hó
ugyanaz az akkord
slaggal zuhanyzok a kertben
csipkedi talpamat a forró lépcső
megint egymást kúrni a nyárban
anyahajó és napcsillag
lejtő és fonat
mágnes és hullám
hangosan jajgatok a hóban
fájdalmasan
eufóriában
éneklősen
megérintem magamat belülről
és ott találom a kezed
körbefonják ujjaid a magot
egybeérlelsz
égi s földi termésekkel
minden robbanó sejttel
boldog létezéssel
becsukom a szemem
csak a nyakam tekergetem
keresek egy zugot ahová bedughatom a fejem
mielőtt rámtör és mindenem elönti a zokogás
te
egyetlen
egyedül
te egyetlen egyedül
lepereg rólam a reggel
ajándékba adom a vaginám
vedd el örökbe
nélküled nem kell -
nélküled nem részem
éjjel van, az egész lépcsőházban sötét.csak lent a lift előtt, ami az emeletek között ingázik, és mindig más embereket szállít, néha minket, szóval csak lent működik a mozgásérzékelő lámpa.egy ideig lent várlak, nélküled nem akarok beszállni.nem szeretem nélküled a liftet.majd lassan fellépcsőzök.csak most nagyon sötét van.még várok.hátha megérkezel, addig nem indulok el. addig nagyon erősen gondolok rád.arra hogy mért nem kell soha erősen rád gondolnom ahhoz, hogy rád gondoljak.még jó hogy a sötétben nem tudok elővenni egy papírcetlit, biztosan feljegyezném ezt a gondolatot, pedig annyira blőd.szóval arra gondolok, inkább, hogy nincs is nálam papír, meg toll sem, és most ezt erősen meg kell jegyeznem, hogy majd később felírhassam.ezért erősen rád gondolok, anélkül hogy rád gondolnék.mintha meghámoznék egy almát és folyamatosan enném, aztán már hámozás nélkül is.mostmár jöhetnél, mert igazán fáradt vagyok ehhez.most jössz, mintha megjelennél a sötétben. jön valaki, megijed kicsit, nem látja hogy ott állok.azt kérdezni, hogy jó e a lift.igen, persze, gondolom.nem érti, mért nem hívom, mért állok csak ott és várok.nyugodtan menjen, én még maradok.még rád gondolok.jobban szeretek utánad érkezni, olyankor nyomom a csengőt, egymás után többször is, vagy csak egyszer, de akkor hosszan.olyan soknak tűnik néha, amíg beleszólsz.máskor csak egy fél pillanat."jövök"..
most írtál, hogy már közel vagy.gyalog jössz, mert elment az utolsó metró.kimennék eléd, de nagyon hideg van, azt mondod.szeretem ilyenkor késő éjjel a hangod, olyan más.vigyázok a hangodra.örökkévalós.
míg nem jössz, a zsebemben kotorászok.találok egy haikut.úgy emlékszem ezt a nadrágot nemrég kimostam, a haiku mégis tiszta.néhaiku.
jössz, igen,mostmár biztosan te vagy.a bőröm már percek óta meztelen.husom börtöne lazul, érzed?még nincsen vége..
a lift nem indul.gyalog megyünk.látom a félhomályban, ahogy mosolyogsz.érzem azt a szagot, csak este ilyen az illatod, délben, vagy akár reggel, egészen más.ez az éjjeli tehetetlenebb és vadabb mindegyiknél.mint egy éjjeli állatkertben, ahol este érdemes megnézni a vadat.akkor aktívabb, akkor érzékenyebb.akkor közelebb tudsz jutni.hirtelen rámragyog a közelséged.a melegség elönti az arcom minden pórusát, kicsi sárga fénnyalábok furakodnak.ünnepség van a fényben, bent az arcomban, ott szól most a legszebb zene.kinyílok, így kihallatszik, és te is hallhatod.
az éjjelek örökkévalóságok.
álmos vagy, fáradt, marad az álom.gyűrött a takaró és a párna, kisímítom, megmosdatlak.odafurakodsz a hátaddal,álomba simogatlak.
vicces.boldog.
vagyok.
most írtál, hogy már közel vagy.gyalog jössz, mert elment az utolsó metró.kimennék eléd, de nagyon hideg van, azt mondod.szeretem ilyenkor késő éjjel a hangod, olyan más.vigyázok a hangodra.örökkévalós.
míg nem jössz, a zsebemben kotorászok.találok egy haikut.úgy emlékszem ezt a nadrágot nemrég kimostam, a haiku mégis tiszta.néhaiku.
jössz, igen,mostmár biztosan te vagy.a bőröm már percek óta meztelen.husom börtöne lazul, érzed?még nincsen vége..
a lift nem indul.gyalog megyünk.látom a félhomályban, ahogy mosolyogsz.érzem azt a szagot, csak este ilyen az illatod, délben, vagy akár reggel, egészen más.ez az éjjeli tehetetlenebb és vadabb mindegyiknél.mint egy éjjeli állatkertben, ahol este érdemes megnézni a vadat.akkor aktívabb, akkor érzékenyebb.akkor közelebb tudsz jutni.hirtelen rámragyog a közelséged.a melegség elönti az arcom minden pórusát, kicsi sárga fénnyalábok furakodnak.ünnepség van a fényben, bent az arcomban, ott szól most a legszebb zene.kinyílok, így kihallatszik, és te is hallhatod.
az éjjelek örökkévalóságok.
álmos vagy, fáradt, marad az álom.gyűrött a takaró és a párna, kisímítom, megmosdatlak.odafurakodsz a hátaddal,álomba simogatlak.
vicces.boldog.
vagyok.
mélyrepülés volt megint.kicsivel több mint egy hétig nem láttalak, és a hiányod ilyenkor már alig elviselhető.ahogy beléptem a kapun megnyíltak a pórusaim, elevenek lettek a sejtek, érzékszerveim olyan élesek lettek, mintha kábítószer hatása alatt lennék.még el sem indultál lefelé, de már megéreztem a szagodat.a nyakadba, az inged feletti kis részen, oda szeretek leginkább beszagolni mikor magadhoz húzol.mikor érzem a szagod nem igyekszem sehová, akkor éppen ott vagyok ahol lennem kell, ahonnan valójában nincs miért visszajönni.mikor lezúdítod bennem a vihart, tisztán látszanak rajtam a harapásaid és az érintéseid.mindegyiknek külön szine van, mindegyik mint a fatörzs jelölve van, kénytelen vagyok megjelölni őket, hogy aztán visszataláljak az értelem világába.álmomban az óceán partján ültem, vártam hogy csituljon megint a vihar, de a nap teljes pompájában és egyre élesebben ragyogott, orkánszerű volt a szél, körülöttem az elárvult macskakölykök egyre vadabbul hajkurászták, harapdálták egymást.a szél idehozta a vacsora illatát és ízét, kondérokban hatalmas husángokkal kavarták a levest, közben verték a dobokat és sikoltozva énekeltek, valamit ünnepeltek, nem tudom, mert aztán egy hangjuk átvezetett a zebrán, már csak pár lépésre vagyok, mélyrepülés lesz megint, kinyílnak a pórusaim, elevenek a sejtjeim, az érzékszerveim olyan éberek mintha kábítószer hatása alatt lennék, még el sem indultál lefelé és már érzem a szagod, beleszagolok az inged és az állad közötti részbe, a nyakadon, nem akarok sehova visszatérni és sehonnan elindulni, csak mélyen beleszakadni a parttalan időbe
pillantás az ablakodból
valamit magyarázol, aztán hirtelen abbahagyod
ne beszélj
inkább cirógass meg mielőtt széttépsz
túl messze már a hajó
marad csak a tenger
érzem ahogy marja a testem a só
belülről hallom a dallamot
baszásunk dalát
füstszürke a délután
megindul a testem
mint egy sziget
fut, szalad
nincs semmilyen térképen rajta
szalad bennem az orgazmus
zúdul mint a trópusi eső
többször jön és különböző erősséggel
kitaszítja számon legtitkosabb gondolataim
hogy a húsomba ivódott a szerelem
egyszerűen beleégették az érintéseket a húsba
örökre megjelöltek, csak kioperálni lehet de
akkor én magam szünök meg
érzem a szagod
hazatalálok a titkos hazámba
az összes többi üres héj
lüktető éltető húsnélküli héj
kinyílik a liftajtó és valami láthatatlan elosztón keresztül
megint végigvezeted rajtam az áramot
szétnyílik a bőr és a hús
belesimulunk az indák és mohák, a húsevő virágok és
vezetékek világába
megyek egyre beljebb és beljebb,
nem érzek ellenállást
a kezem, a fejem, a pinám, az arcom, a vállaim is benned vannak már
még mindig nem jön szembe semmi és akkor hirelen
lebegni kezdek
úszni az eredendő legszentebb elemben
látom, hogy valahogy ki fogok sodródni a napra
és akkor jön egy pillanat és akkor nagyon jó
lent vagyok, a meder legmélyén
és én vagyok a meder
tetszettek a fények
áttetszettek - átszőtték mindkettőnk testét
érzed az izgalom tömör, nedves szagát
csak néha pillantok ki a habokból
ki, a felkelő napba
olyankor hátranézek
és a szemedből tudom
miből van ez a ladik
hagyhatnám kint a parton
megrohadni lassan
de olyan messze vihet
vigyázok rá
lelkem része
bámulok rá mint egy gyerek
és ő illatos meleg párát
lehel az arcomba
ő vihet
a konyhakövön találom magam
arcom hideg
kövön piheg
kitisztulok
szorítok
bőgök
valójában nem beszélek
csak ősállatul keresztülnézek
kifordult nyakkal arcodon
vörösarany fények szelik szemem előtt a világot.ősi hajnalok.hajnalban ébredők.
zöld indák, homokszínű kavicsok.a nap kinyújtja karjait és megragad köldököm felett.zsákmánya lettem, csak nevet felettem - széles, vörös szája mint vérem arcomon csurog.
izzadt nyarakon, amikor szerelmem magamba engedtem a tested, üvegvirágosan száll fel a félelem, a lassú harangok közötti nyárban kinyílik egy újabb virág, világossá válik számomra az üzenet. mint a halak az áttetsző fényben, úgy vált át. karikák, fények, hangok, üvegvirágok, mi ez, kérdezem, de nem tud válaszolni, bámul halkan, nagyon kecsesen.
csak téged kúrni, akkor is, amikor a csöpögő félelem bennem otthonra lel, több mint írni.
ez a szöveg is csak rólad szól. a falakon hajnalban üveges félelem a tested, átszóródtak rajta a nyomok, a tűk, meg minden, az árva vásznak, a távolságok, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, és az ébredés.
Subscribe to:
Posts (Atom)