lassú mély lüktetés
ahogy egymáshoz érnek a magok
ugyanarról ugyanoda szólnak a dalok
szólnak a körök
ugyanoda tartanak spirálok és melegek
tisztító tüzek és hidegek

csend a
legteljesebb néma nyugodt üvöltés ahogy emeled a kezed

minden porcikád az örökkévalóságért a legönazonosabb
hasító jelenért

minden szavad
mozdulatod
tested szinei egybeérnek
egy izzadtságcsepp
egybeérő holdak és napok
újragondolom magam -
szembemegyek veled
az utolsó pillanatban
sírások nevetések
táncok és minden dalok fakadnak át
arcodból arcomba
és megértem
megköszönöm minden évem

husomba épített hullámzó templomom - s hogy benne imádkoztál egyszer




menj be ősvalódba ahol az örömnek nem a pillanata
hanem az öröm örök forrása él
ami a kezdet a vég az eszköz és a cél
hagyd az öröm áradását elsőként magadra
s e kész rezgés magához hívja ami a tárgyiasított forma
a vonzás törvénye engedelmeskedik
az öröm fizikai síkon is beteljesedik
ha ősvalód örömforrása irányítja életed
a boldogságnak nem egy pillanata jár neked


addig, amíg erre az életedre fél-elemmel kért tapasztalatodat
nem gyűjtötted össze,
az élethelyzetekben önmagadat meg nem ismerted végre,
a harmónia teljességét nem érheted el
s hogy mi az amit tapasztalnod kell, ezt csak Te tudod
ez a Te egyedi, egyéni kódod
s ha megoldod, a félelmet kioldod
ha megtapasztaltad önmagad mindkét világát
és megszüntetted az energiaharc játszmáját
ha önmagadnak megbocsátod amit valaha magad ellen vétettél
önmagaddal szembeszegültél, magadon erőszakot tettél
Valóságos Éned ellen törtél

...

kérted a boldogságot s a lelki szabadságot
nézd hát e ténnyel a világot
idelenn van idő temérdek

kérdezhetek?
miért nem most kezded,mire vársz?
kitől félsz?

hiába adom ha nem kéred
hiába nyújtom ha nincs ott a kezed
hiába sugárzom ha zárva a lelked
átadom ha kéred
kérjed kérlek
szeretlek



adagio lassan képzeletem tükröd felé vezet mélységes könnyű madárlelkű tükröd és érzem ahogy megint átlüktet rajtam örömöd és bánatod elönt termésed és minden magod erőd omló nyíló husod kertjeid s bennük szent gyümölcseid harapom hagyom hadd csepegjen tisztító esőtüzed éhes érfalamon s egy pillanatom nyíló bimbód között egybeérlel égi s földi termésekkel minden robbanó sejttel boldog létezéssel


a fény
nem tudja
megismerni
önmagában
sajátárnyékát
ezért megszünteti fényét
megvonja önmaga teljességét
átadja helyét és beengedi a sötétség

azaz a félelem elvét
ahhoz hogy a fény
önmagát megismerje
szükség van a
sűrű anyagi közegre

az ember a fény eleme

a félelem sötétsége
árnyék-én tulajdonságokként hat belőle

ha az embernek önmagában nincs hite

a fény
anyagba vetülten
az ősvalóban várja
hogy
az ember
a hitének erejével
a feltétel nélküli
szeretet eszközével
igaz valóságát beteljesítse

gondolatok a Magról


megláttam a mag-ot mag-amban
a mag-ot, amelynek héja volt
olyan héjakból állt össze, mint a lótuszvirág
amikor még nincs teljesen kinyílva
levettem a leveleket
láttam hogy belül középen a mag fényesen ragyog
a levelek lelkem védelmét szolgálták
ezzel a védelemmel pont azt tartottam távol amire vágytam
a tartós boldogságérzést
elengedtem a leveleket - mostmár nincs szükségem rájuk


mag-od
mag-ad
lehetőségeid tár-magja
áram-magod
mag-has-adásod
mag-adban
mag-asan
mag-yar
mag-dal


egyszer már volt hogy szerettelek

akkor még szilvamagok voltunk - egymáson gördülők
burokból pattanó szilvakék szeretők
beleszeretkeztünk a másik husába
elloptuk a naptól az égetőt az érlelést
hogy egymást tápláljuk
ki - be gurultunk burkainkból
így játszottunk csüngő hajnalakon
olvadó nyarakon



egyszer már volt hogy szerettelek

testbecsomagoltlelkemet szeretted s én lélekbecsomagolttestedet
mikor levetkőzted - lestelek
s lestél te - mikor bontottam csüngő melleim

szilvakék szerelmem

egyszer már megköszöntelek az égnek





sosem és örökké tudom ahogy mélyre és puhán elcsomagollak magamban ahogy már hosszú évek óta gyűjtelek abban a kis pirosfedelű szelencében testem egy rejtett pontját azt az egy pontot még te sem ismered mert benne laksz egy vagy vele s így nem ismerheted kívülről nem láttad még soha de tudom hogy itt jó helyen vagy mert érzem meleg lehelleted hallom szuszogásod és érintésed abból a kis magból egész remegő testemen amíg elhagyom ezt a világot s amíg a végtelen