Ajánlom ezt a módszert,csodákra képes..és megőrzi az energiánkat.




Lélegezzünk mélyen és egyenletesen

Folyamatosan lazítsuk el egész testünket

Álljunk egyenesen, de nem mereven, a karok lógjanak a test mellett

Képzeljünk magunk köré erőteljes, fényes, kék fényből álló, hosszú ellipszist
Húsz centiméterre vegye körül a testünket, negyven centiméterrel nyúljon a fejünk fölé és lábunk alá (a védelmi célok miatt kell kéknek lennie)

Ha vizualizáltunk ezt az intenzív kék fényt a testünk körül képzeljük el, hogy a csúcsán ragyogó, fehér fénygömb van

Figyeljünk a gömbre, egyre fényesebb legyen, akár az égő magnézium – jelképezi felsőbb énünk fényét

Két kép: erőteljes fényes kék ellipszis, ami teljesen körülvesz, és fehér fénygömb fejünk felett, auránk csúcsán (a fehér fénygömb tudatában vágyjunk a legnagyobb jóra, ami tőlünk telik

Mikor készen állunk, képzeljük el, hogy a gömb csillogó fehér fényt bocsát ki, ez bekerül auránkba és vibrálva áramlik bennünk

Auránk külső burka körülhatárolt marad, de tele van szikrázó fehér fénnyel

Élő – mozgó valóság
A ragyogás folyamatosan áramlik belénk és körénk, megerősítve a kemény, kék külső héjat

gerinced oszlopa -
apró kulcslyukain
kinyílik a világ

hajadban a szálak
egyenként feszítik
szavunkban a szánkat


hány órán keresztül kell ahhoz baszni hogy megértsd mi a zsiger -

forró kiflivel és olvadó vajjal hány reggel kelni fel

tüzünk átsüt századokon és nyarakon
átsüt pókhálókon és falakon
lassan alánk omlik - napló napmeleggel


hűvös teste engem simogat, átjár minket a pára.
milyen az, tizenhat órán át kúrni, kérdezi tőlem, mintha elfelejteném.
pedig, hogyan lehet. kifelejti belőlünk a szavakat, hogy mocsok, és sárga éden.

testem, drága szerelmem, mikor magamba engedtem a tested izzadt nyarakon, belémtépett a szomorúság, ébredés, szomorúság, mégis ragyogott az arcom.


izzadt nyarakon, amikor drága szerelmem magamba engedtem a tested, üvegvirágosan száll fel a félelem, a lassú harangok közötti nyárban kinyílik egy újabb virág, világossá válik számomra az üzenet. mint a halak az áttetsző fényben, úgy vált át. karikák, fények, hangok, üvegvirágok, mi ez, mi ez, kérdezem, de nem tud válaszolni, bámul halkan, de nagyon kecsesen.

ez a szöveg is csak rólad szól. a falakon hajnalban üveges félelem a tested, átszóródtak rajta a nyomok, a tűk, meg minden, az árva vásznak, nyár, meg hajnal, az üvegvirágos reggel, félelem, döbbenet, és az ébredés. úgyis tudod.


hosszú volt az az éjszaka.lágyan felém emelkedtél, s álom és ébrenlét édeskés mezején tartottál órákon keresztül.közel voltam hozzád, légvonalban nagyon is.megjelent a utca.ismerős kövei és ízei.a mosolyod.ne nevess.olyan, de olyan vagy mikor kicsit elveszted a kontrollt magad felett...szeretem, aki vagy.lényed minden rezdülését.olyan bőröm mélyébe vésett erők szimbóluma minden érintésed és lökésed, ami nem oldoz fel soha.van köztük egy kerekded formájú, kékesszínű..két ponton csóvaszerű kis kukacalakok távolodnak belőle.van egy 'a' betűhöz hasonló..piros,majdnem mindig vérző.nyomokat rajzol tenyerembe.

már hajnali három.még mindig ott vagyunk.lentről felhallatszik pár hazafelé tartó fiatal örömtől és bortól ittas üvöltözése.édes ez a hang.ébredek rá, kezemet hasadon tartom.hazatartó magokat őrzök.

hajnali öt.
csuromvizesenpiros fényben.
még látom szárnyaid.



már megszoktam, hogy átcsorognak rajtam a fények, én vagyok a csatorna ága. úgy zuhannak át, mintha nem lenne semmi sem valóságos. nem gyújtok gyertyát, egy képcsarnokban élek, mégse tudom elfeledni. nyílván az üres árok, csorog alá, csorog az üres árok, lezuhannak a fények, a távolságok. arctalanok bennem a szavak, a reggelek is, nekik mindig van szárnyuk. nincsenek bennem a kövek, nyilván a nap alatt is lehet fogyatkozni, arctalanul süt szemembe a tévedés, nem létezik a hosszúra nyúló éjszakákban sem a kivilágítás. elélvezni, aztán beleélvezni több, mint írni, ismételgette. felkúrni, kikúrni, izzadt nyarakon csak téged kúrni, akkor is, amikor a csöpögő félelem bennem otthonra lel, több mint írni. nincsen meg a nyár.






keresem a szívverésed a füvek alatt a földben

elveszett csak hangod leszek

mea culpa mea culpa kedves

világosítsd vagy verd agyon dalom

piros kanca vagyok és a tüzed
falom

hát ez lett volna a pokoli fieszta

a jutalom végjáték

jobb kezemmel jobb lábammal kelek

aztán mindent magam mögé vetek

mert ilyen fináléval csak hanyatt vetett lábbal

eszeveszett -
testeveszett tombolásunk lehet

mégsem félek mert összemaszatolva minden
könnyem fejem felett lebeg


összecsomagolom magam


testem lelkem szerelmetes tengeremre teszem


kirázom magamból még a tabulát is


egymásba oltott szitokimáimat


naprendszerembe dobom


hadd égjenek hagyom


s résen vagyok nagyon


mikor földhöz vágott vázám


szilánkjait mezítláb kerülgetem


akarom nem akarom még mindig itt vagy velem


az egyik szilánkot - a legeslegvörösebbet megörzöm


az a legszebb - legbeszédesebb

amelyik felhasította a bőröm



A színpadra új táncos lépett,
De a színpad még mindig véres.




mikor majd elmegyek erről a földről úgy viszlek magammal mint földet az egek -
lágyan szerelembecsomagolva hegyeivel folyóival együtt
beboritva illatos füvekkel és magokkal
áthajóztatlak óceánokon és tengereken
szivem jobbik pitvarában
kemencemeleggel melegítelek míg át nem érünk

ott kezembe emelve - jobbik oldalamon veled - utoljára vízbemártom -

becsomagolom lelkedet



sok mindent nem viszünk - de egymást



magba menekült a világ langyos volt az egység és fájt hogy megrepedt a magzatburok nyíló - záró comb és hónalj tolta ki magából az egót hogy beteljesedjen a beteljesedhetetlen hogy keresztre feszítsen a tudat mutatom az utat a te dolgod hogy odaképzeld anyád halálod vagy egy majmot gyakorold álmod és ébredésedet így ébredj reggel és szeretkezés után fesd a lepedőre csillagrendszered és várj
teremtett teremtő élettáncolok négyszögletű mandalámban kuporoghatok két szemmozgás között egy egy rituálé homo creativo most vagy mindörökké magba menekült a világ langyos volt az egység és fájt hogy megrepedt a magzatburok teremtett - teremtek létegységembe nyolcast rajzolok és azt súgom hogy ne keresd a végét addig szerelmeskedj tudatoddal amíg újjászülöd magad csapold meg a kozmoszkeringést és duzzaszd fel a véred hogy gyökeremtől szirmaimig beleférjek ha áttörted gátjaid csak érints meg

Szül - et





lassan vége lesz kis kicsi villanykörtém
még itt ülök - még ebben a kávézóban
kitett mellel szülök megtermékenyített szemhéjaink
magunk fölé csukom soha meg nem unom
csak ezt a lüktetést falom
és hogy történünk akkor is ha nem - se semmi
már csak egy utolsó kávé aztán gyere velem
nem vagyunk se éhesek se szomjasak
te vagy az éhség és én a szomj
a pornográf az úgy szeretni hogy megtörténhet bármi
az ég felé pólódat felfejtem és húsod alá csúsztatom a mellem
reggel egy cseppünk még a macskakövön keveredik a hajnal illatával



baktatok hazafelé s teli kádakkal álmodom
színültig gyönyörfájdalom
de nyakig teltünk - elmerültünk
s most vérvörös buboréktesttel prózaian, pőrén

kipukkanunk . pukk.

Isten nagy, én kicsi vagyok :)

Születés hete


"Itt vagyok, mindig itt vagyok körülötted. Jó, hogy jöttetek. Tudom, van számos kérdésed, de előbb hallgass meg!

Nemsoká el kell búcsúzzunk, nem tart már a kapcsolat sokáig, s vannak még dolgok, amelyeket jó, ha hallotok. Ne feledjétek, amiket tanítottam nektek, s miket majd át kell adnotok nekem!

Írjátok meg, s majd adjátok ki, hogy mások is okulhassanak, s felmerülhessen bennük, hogy létezik ilyen, hogy gyermekükkel beszélnek! Ne várjatok soká, miután megszülettem, adjátok ki, s ez nektek is sokat segít majd!

De nem ez számít, hanem mit ti kaptok általa, s még azok, akik komolyan veszik. E könyvvel ott a bizonyíték, hogy létezik a kapcsolat, s hogy igazán nincs is kapcsolat, csak formák, melyek cserélődnek, váltakoznak. Tehát figyeljetek, s írjátok le, amit éreztek ezzel kapcsolatban! Saját érzéseitek is legyenek a könyvben, ahogy ti ezt megélitek, s amit utána jelent nektek, miután megszülettem! Egészítsétek ki azzal, s úgy bocsássátok útjára a könyvet!"

Nos, így született e könyv.

És a legfontosabbnak azt tartom az egész történetben, hogy tanuljunk meg nem félni az eksztázistól és a hasonló élményektől.Eksztázis nélkül sem élni, sem meghalni nem lehet - mert eksztázis nélkül meg sem születhetünk.







kiírlak – magamból
becsomagollak – magamba
hajadból tincseket fűzök – a saját hajamba
husunk összeolvadt részét legmelegebb tájaimon őrizgetem
néha mikor rángat a hármas szorítom – és engedem
ne törjön – kedves lebegő fájásom
szülnélek magamból – szülném gyermeked
remegve az utcát járom


megyek tovább az úton - figyelem testemet



a megállóban hirtelen - magamból kiomolva

egyetlen pont - már csak magod lüktetett


vulkánodat kívülről csak csitítgatni lehet,
táplálják belső robbanásaid

napod csak szemezgeti testedben a szőlő szemeit,
piroslón

vörössel teli tálad - életet adni

néha kimennél a friss ropogós hóra - fehérré válni

néha lobogva zuhannál - Te mindig ez teszed

ellöknél -
falammá válnál tágas szines réteken,
hogy újból kikerülhesselek

vércsepped szuroksötét - csobbanva fehérbe hal

magomban a dal felfelé kúszó ősállat - alakban
tovább énekel